Hatvan éve, 1956. november 1-jén olvasta fel Bartis Ferenc Utószó című versét egy csoport bölcsész és teológus egyetemi hallgató előtt, Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben. Az akkori hatalom 10 év börtönnel „jutalmazta”, amelyből hét évet szigorított börtönben le is töltött. Testileg-lelkileg meggyötörték, meg akarták törni. Csontjait igen, szellemét, lelkét azonban nem tudták… A költőre dr. Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár emlékezik. Mi lehet a titka, varázsa egy ilyen szépirodalmi szövegnek, hogyan képes az író a maga mondanivalójával magával ragadni a hallgatókat, az olvasót, mi az az üzenet, amely Tóth Árpád megfogalmazásában „lélektől lélekig” szól? Mi az, ami ma is, 60 év elmúltával is időszerű, s az olvasó ma is rábólint: Igen, „és mégis élünk!” A magyarázat: ez a költemény rólunk, Erdély bármely sarkában élő magyarokról, sorsunkról, életünkről szól. Ezt fejezik ki az élünk, bölcsőnk, sírunk, anyanyelvünk birtokos személyragos szavak. A többértelmű szavak, a körülírások, a metaforikus kifejezések ellentétpárokba rendeződnek, és a szöveg címével együtt megteremtődik a szövegösszefüggés, a kohézió, a szövegösszetartó erő. Ezt ismeri fel a hallgató, az olvasó, azonosul vele, és válik alkotótársává a költőnk, megérti a vers szavainak jelentését, és a szövegösszefüggésből adódó többletjelentést is rögzíti, elmenti agyába: „a bölcső és a sír az élet két mezsgyéje, és közben a széttépett, sokszor összetört életünk, a dobra vert vágyaink, az üres gyermekágyak, a tenyerünkbe hulló sziklák, amikor még a természet, még a kövek is velünk zokognak..., mert történelmünk során hányszor sírtunk, és kiröhögtek, hányszor kértünk, és a válasz: kötél, s küzdelmeink sora, tatár, török, osztrák, német, orosz történelmi káröröme volt.” „Legalább ezernyi Herder jósolgatta és jósolgatja a magyarság kihalását. Nem ok nélkül! A magyarság kezdettől fogva útjában állt minden terjeszkedő egyházi (vallási), gazdasági, politikai, katonai és sokszor dinasztiás törekvésnek. A magyarság irtása kezdettől fogva tart. Gondoljunk csak bele: idegenek hányszor kapartatták ki vélünk maguknak a gesztenyét a tűzből. Történelmünk vesztegelésében hányszor parancsolták haderőinket külföldre, minél távolabbra – pusztulni és ellenséget szerezni a magyarságnak! Hány ideológiai szektavezért csempésztek közénk alig néhány évszázad alatt! Tessék összeszámolni a nemzetellenes összeesküvéseket, gazdasági, politikai, hadászati, szociális, egyházi, erkölcsi zűrzavart keltő álnokságot! Persze, ezekkel párhuzamosan virágzásnak indult a családbomlasztás, a fajtalankodás… A nemzet erkölcsi-szellemi kifosztásához nagyon is értő emberkupecek már rég becsempészték a fogamzásgátlószerek mellé az abortusz törvényesítését. S ha mégis világra jön egy magyar gyermek, akkor azonnal elébe kell tálalni a kábítószert és a nihilt különböző ehetőnek vélt csomagolásban. Most már az állam és lakájhada kezdi megjátszani az aggódók gyülekezetét: fölfedezték, hogy embertelenül fogy a nemzet, de ők nem a nemzetfogyás miatt aggódnak, hanem a termelésből származó profit megcsappanása miatt… Még most sem a családok támogatása jut szennyes eszükbe!” – figyelmeztetett Bartis Ferenc 2003-ban egyik cikkében. De a Zrínyi Miklós megfogalmazta, az Ady vallotta „és mégis” visszhangzik e költemény refrénjében is, s ezt az üzenetet fogadja el, visszhangozza az olvasó is, a hallgató is. Ezt a világképet rajzolja meg, mutatja be a költő, s erről a világról alakult ki az olvasó véleménye is, hiszen őmaga is ezt az életet élte, éli. A kijelentő mondatok érzelemmel telített felkiáltó tartalommal telnek meg, és a költő egyenes beszéde talán ezért is jut el olyan könnyen „lélektől lélekig”. 2016. november 1-jén a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium egy-egy osztályának diákjai és tanárai újra elszavaltuk közösen Bartis Ferenc versét Brassai Sámuel síremlékénél. Az egyik évben a költő személyes jelenlétével tisztelte meg emlékező ünneplésünket. Az idei évfordulón az éppen 10 éve eltávozott költő csak lélekben és a mi szívünkben lehetett jelen, de reméljük, kívánjuk, hogy üzenete, költői szózata ma is jusson el minél több kolozsvári, székelyföldi, gyergyószárhegyi honfitársainkhoz is! Tóth Árpád szavaival: „Lélektől lélekig!” Úgy legyen!   Bartis Ferenc Utószó Széttépve és összetörten Győzelmektől meggyötörten Már magzatként bajba ölten Vándor bölcsőtemetőkben – És mégis élünk Dobra vernek minden vágyat Árverezés a vasárnap Nászunkra is gyászhír támad Üresek a gyermekágyak És mégis élünk Elvadult a dűlők lelke Kórót terem tarló mezsgye Pusztul a föld egyre-egyre Hull a szikla tenyerünkbe És mégis élünk Fogaskerék futószalag Egyik elmegy másik marad Bölcsőnk, sírunk porrá szakad Zokognak a kövek szavak – És mégis élünk Hogyha sírunk: kiröhögnek, Hogyha kérünk: fel is kötnek, Hogyha küzdünk: odalöknek Történelmi kárörömnek – És mégis élünk Magyar, szavad világ értse: Anyanyelvünk létünk vére: Anyánk szíve tetemére Átok zúdult: vége, végre…– És mégis élünk!