Érettségi – ha lehetne, inkább pozitívan
Elkezdődött az iratkozás az érettségire. Nekem három évvel ezelőtt volt a tízéves osztálytalálkozóm, nem friss tehát a vizsgaélményem, mégis együtt tudok érezni azokkal a fiatalokkal, akik hamarosan kézbe kapják az érettségi tételeket. Fontos nap ez számukra, ennek árnyékában telt az egész tanév, s hogy még stresszesebbek legyenek a mindennapok. Lépten-nyomon erre emlékeztetik őket a családtagok, rokonok, tanárok. Most pedig az utolsó száz méter előtt egyre erősebb a helyi közösség részéről is a negatív hangnem, a pesszimista jósolgatás és általános keserűség. Mert hogy is mondta az egyik kedves helyzetértékelő, hogy a fele sem fog átmenni, a maradék pedig mehet diplomás sommernek. Néhány héttel a vizsgaidőszak előtt talán nem ilyen szavakkal és gondolatokkal kellene biztatni a fiatalokat. Egyrészt mert egyetlen diploma sem biztosíték arra, hogy tulajdonosa az életben is tud vele boldogulni, s jó pár emberről is tudunk, akik nem szereztek diplomát, vagy nem tartották fontosnak, hogy lediplomázzanak – másrészt mert személyesen is találkoztam olyan emberekkel, akiknek a története jó példa arra, hogy érettségi nélkül sem áll meg az élet: a posztlíceumok például fogadják diploma nélkül is a diákokat. Közben pedig még lehet érettségizni is. A kollektív keserűség és pesszimizmus nem viszi előre a fiatalokat, és ők olyan szépen ismétlik a felnőttektől hallott mondatokat, hogy szinte beleborzongok, amikor 17-18 évesektől hallom az életről szőtt definíciókat, hogy „hát itthon úgysem lehet boldogulni”, vagy „ma nagyon nehéz nekünk, fiataloknak” és sorolhatnánk.
Miért nem mondják inkább azt, hogy minden élethelyzetre van megoldás, vannak más lehetőségek is, ha keressük őket. Na vajon miért?
Pál Bíborka