borús égbolt
szórványos felhőzet
Előrelátás
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Mintha a több száz év alatt felgyűlt tapasztalatot summázná: a biztost a bizonytalanért akkor se cseréld fel, ha utóbbi esetleg később jóval többel is kecsegtetne.
A hasonlat talán kicsit erőltetett, de bevallom, első perctől az idézett mondást juttatta eszembe a szentegyházi gazdák hozzáállása és a részben a saját tulajdonukban levő székelykeresztúri tejfeldolgozóval vívott küzdelme az elmaradt egyhavi tejpénz kifizetése miatt. Mert hát miről is van szó? Arról, hogy adott egy szövetkezeti feldolgozó, aminek a vezetése az üzem megszorult pénzügyi helyzetére azt találta jónak, ha a kasszából hiányzó összeget egy aktuális kifizetési kötelezettség megtagadásával és letudásával áthidalja, nullszaldózza. A döntés költségeit azokon spórolja meg, akik részéről – a hitelező pénzintézet, a pályázatból elindított és tovább nem halogatható beruházásokra kötött szerződések, illetve a tejbeszállítók hármas csoportjából – a legnagyobb empátiára és a legkisebb ellenállásra számíthat. A választás a gazdákra esett. Azokra a szarvasmarhatartókra, akiknek a lelkére és a pénztárcájára, ha kell, termelőként, nyersanyag-beszállítóként, ha kell, akkor részvényesként, társtulajdonosként is hatni lehet. Kezdetben hívószavakként felárral, a nyereségből megkapható osztalékkal, a mindenkori piacinál magasabb tejfelvásárlási árakkal, a mindehhez ráadásként ajánlott biztonsággal, kiszámíthatósággal, megkülönböztetett bánásmóddal és garantált tejfelvásárlási-tejértékesítési előjogokkal. Menet közben pedig a valós élethelyzetekbe csöppenve – társtulajdonosi minőségben – részvállalással az induláshoz felvett tetemes banki kölcsön törlesztéséből, vagy – a mostani vitát kiváltó, visszamenőleg 20 banis árlevonás kapcsán is – a fejlesztési, beruházási költségek finanszírozásának valamilyen szintű átvállalásával. A gazdák ezt most nyilván zokon veszik, és a szentegyházi tejtermelőkhöz hasonlóan becsapva érzik magukat. Jogosan.
Jogosan?
Ha válaszuk igen, akkor azt is megkérdezném: miért hozták létre néhány éve a szövetkezetet? Miért vállalták a gazdatulajdonú feldolgozó elindításának költséges folyamatát? Miért áldoztak több százan fejőstehenenként 800 lejt – ha úgy tetszik, 800 liter tej árát – egy olyan közös vállalkozásra, amelynek megerősödésére, beérésére, termőre fordulására – más országok, más nemzetek, más szövetkezeti kezdeményezések példája alapján is – hosszú évek, évtizedek szükségesek? Aminek eredménye, értelme csak közép- és hosszú távon jelentkezik? Hogyan írhatja felül ezt az eltökéltséget, az előrelátás igényét, a tervezés értelmébe vetett hitet 20 bani levonása? Csak akkor, ha a mai nap biztosnak vélt verebével megelégedő emberéből – legyen szó bár tejüzemről, önállóságról vagy önrendelkezésről – hiányzik a holnap túzokjának elérésébe vetett kitartás, bizalom és hit. E három nélkül pedig nem megy. De aki ma nem mer, az holnap sem nyer.
Domján Levente
.jpg)
