Hirdetés

Élő kapcsolat az adóhatósággal

HN-információ
A múlt héten jelentette be Florin Cîţu pénzügyminiszter, hogy egy olyan projekt finalizálására került sor, amely több mint 10 éve napirenden szerepel, de azt a mindenkori kormányok elnapolták. Az elektronikus fiskális pénztárgépeknek (AMEF) az Országos Adóügynökség (ANAF) szervereire való rákötéséről van szó. Ez a rég vajúdó összekapcsolás lehetővé teszi az adóhatóságok valós időben történő rálátását a számla, illetve pénztárjegy kibocsátási folyamatára, ilyenképpen lehetővé válva annak monitorizálása is. A tesztelés június 10-től elkezdődött… Vissza kell mennünk az időben ahhoz, hogy számot adhassunk a folyamatról. Egy kormányhatározat alapján még 2018 nyarán arra kötelezték a kereskedelmi társaságokat, hogy csak AMEF típusú pénztárgépeket használjanak. Azok beszerzésére jórészt sor is került, az engedélyezett forgalmazók eddigelé mintegy 610 000 ilyen pénztárgépet szállítottak le az előzetesen felbecsült 800 000-es szükséglethez képest. A hivatalos adatok szerint június 11-én 530 000 gazdasági operatőr működtetett elektronikus pénztárgépet, azok közt lévén olyanok is, akik többet is. Azok a kasszagépek ugyan működnek, de egyik sincs rákapcsolva az ANAF szervereire. (Egyébként az adóhatóságnál eddigelé több mint 610 000 AMEF került bejegyeztetésre. A rákapcsolás időpontját azonban időközben kénytelen-kelletlen elnapolta a mindenkori kormány, mert az ANAF nem rendelkezett megfelelő „befogadási kapacitással”.) Most bekövetkezett az előrelépés, s a múlt héten arról értesítették az AMEF-beszállítókat, hogy a firmwarek tesztelése végett díjmentesen hozzáférésük lesz egy szerverhez. (Az elektronikai rendszerekben és a számítástechnika területén a firmware alatt azok a rögzített, többnyire kis méretű programok és/vagy adatstruktúrák értendők, amelyek különböző elektrotechnikai eszközök vezérlését végzik el.) Egyébként ez a hozzáférés még azelőtt lehetséges lesz, mielőtt a beszállítók és a gyártók a pótlólagos egyetértést igényelnék a bukaresti székhelyű illetékes kutatóintézettől (INCI). A szóban forgó rácsatlakozás gyakorlati jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy távolról lehet elemezni és ellenőrizni a pénztárgépi „forgalmat”, s ilyenképpen lecsökkenthető a helyszíni ellenőrzések száma egyidejűleg a kockázati zónákra való ráfigyelés fokozásával. A most közölt „menetrend” szerint július 1-től kezdődően a nagy adófizetők rákapcsolására került sor, ez a folyamat szeptember 30-án végződik. Ettől az időponttól kezdődik a kis és közepes adófizetői kategóriába tartozó kereskedelmi társaságok rákapcsolása az ANAF szervereire, s ez a folyamat 2022. január 31-én zárul. A pénzügyminisztérium közleménye szerint szeptember 30-ig mintegy 50 000 AMEF kerül közvetlen kapcsolatba az ANAF szervereivel, majd a jövő esztendő januárjának végéig újabb 500 000. Ezzel a folyamattal egyidejűleg kivezetésre kerül az A4200-as űrlap, amelyet annak idején az ANAF elnökének a 2018/146-os rendelete írt elő az elektronikus pénztárgépekkel kapcsolatosan. Jó tudni azt is, hogy a mostani platformba beleintegrálódik az az adatbázis is, amely begyűlt a szóban forgó űrlap révén. Következésképpen a gyakorlatba ültetendő rendszer újdonságot jelent a tekintetben is, hogy a 2018-tól errefelé begyűjtött és tárolt adatok volumene is, együtt az ezentúl naponta jelentendő adatokkal, felhasználható lesz a megfelelő elemzésre. A pénzügyminiszter szerint a várható változások révén nem csupán az adatszolgáltatás mennyisége és minősége javulhat, hanem biztosítható lesz a cégek közti korrektebb versengés is. Majd megválik…

Hecser Zoltán



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!