Hirdetés

Elkezdődött az Ifjú séfek vetélkedője

Hivatalosan is elrajtolt az Ifjú séfek vetélkedője, amelyet középiskolás diákok számára hirdetett meg a székelyudvarhelyi Septimia Resort. Az ország számos megyéjéből várják azoknak a diákoknak a jelentkezését, akiknek szenvedélyük a főzés.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 5 perc
Elkezdődött az Ifjú séfek vetélkedője
Hivatalos rajt. Közös érdek Fotó: Hadnagy Éva

Elrajtolt az Ifjú séfek vetélkedője elnevezésű főzőverseny, amelyet középiskolás diákok számára hirdetett meg a székelyudvarhelyi Septimia Resort az interkulturalitás jegyében. A vetélkedő szervezésében partnerséget vállalt a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a Visit Harghita, illetve Székelyudvarhely város önkormányzata. Az esemény részleteiről kedden, sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Verzár Lóránt, a Septimia Resort igazgatója, tulajdonosa elmondta: a vetélkedő nem csak a Hargita megyei diákoknak szól, a megmérettetést az ország 17 megyéjében hirdették meg, és a magyar anyanyelvű diákok mellett román és más kisebbséghez tartozó diákok jelentkezését is várják.

– Azt tapasztaljuk közvetlen környezetünkben, hogy a középiskola befejezése után a fiatalok nagyon nehezen szokják meg, hogy a román nyelvet is használják, és mivel köreikben igen népszerű a vendéglátóipar, ezért gondoltuk úgy, hogy ezzel a versennyel is kicsit játékosan, de rávennénk őket más nyelvek használatára – fogalmazott. Hozzáfűzte, ez volt az alapgondolat, amely köré elkezdték szervezni a versenyt. Kifejtette: a gasztronómiai versennyel több céljuk van, többek között az, hogy formálják a fiatalok jövőképét, élményt biztosítsanak számukra. Ezenkívül a diákok szakmai képzéséhez is hozzá kívánnak járulni, ugyanakkor népszerűsítenék Hargita megyét, illetve Székelyudvarhelyt mint turisztikai célpontot.

A diákok december 15-éig jelentkezhetnek a gasztronómiai versenyre. A jelentkezési űrlapok mellett egy 3-5 perces videót is be kell küldeniük, amelyben az általuk kiválasztott receptet készítik el. A beérkezett videókból és a mellé csatolt leírások alapján kiválasztanak megyénként három diákot. Törekednek az etnikai reprezentativitásra, így egy magyar diákot, egy románt és egy más kisebbséghez tartozót fognak kiválasztani, akik részt vehetnek a Septimiában 2023. február 20–24. között megrendezett versenyen – részletezte.  Hozzáfűzte: a főzőversenyen a diákok csapatban és egyénileg is bizonyíthatnak a szakmai zsűrinek, amelynek tagja Kiss Florin elismert, Temes megyei séf lesz. A legjobbak jutalma egy professzionális séfképzés lesz, illetve ötéjszakás pihenés wellnesshasználattal a Septimiában.  

Az eseményen jelen volt Manuela Nicoleta Stîngă, Hargita megye román szakos tanfelügyelője is, aki elmondta: nem ez az első együttműködésük a Septimiával, számos programjukban vállaltak már partnerséget. Ezúttal a vetélkedő népszerűsítéséből és a diákok mozgósításából veszik ki szerepüket nemcsak a megyében, hanem az ország többi régiójában is.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ugyanakkor elmondta: az elmúlt két év rányomta bélyegét a vendéglátóiparra, éppen ezért döntöttek úgy, hogy idéntől tematikus éveket tartanak a turizmusban, és 2022-t a gasztronómia évének nyilvánították.

– Ez az esemény szerintem is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok sokkal könnyebben tudjanak kommunikálni, egyben jó népszerűsítési lehetősége is lehet a Hargita megyei turizmusnak – fogalmazott.

Mivel a versenyre minden megyéből három fiatal juthat tovább, ezért 51 diák és 17 kísérő részvételére számítanak. Verzár Lóránt elmondta: azt szeretnék, ha az ideérkező versenyzők megismerkednének Székelyudvarhely és a környék látványosságaival mint turisták.  Ehhez a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatala is támogatás nyújt.

 – Célunk, hogy megmutassuk, turisztikailag is érdekes helyszín tudunk lenni, megismertessük a város nevezetességeit és hogy mennyire fontos nekünk az interkulturalitás. Bízom benne, hogy minden szempontból hasznos lesz majd ez a vetélkedő – fogalmazott  Ölvedi Zsolt alpolgármester.

Az eseményen bemutattak egy kisfilmet is, amelyet népszerűsítő anyagnak szántak a szervezők. A jelentkezéseket a marketing@septimia.ro e-mail-címre várják december 15-ig. Nem fontos és nem kritérium, hogy a diákok gasztronómiai vagy ezzel kapcsolatos szakon tanuljanak, csupán az, hogy szeressenek főzni.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!