Szabadságharcosa minden székely­földi településnek van – csakhogy jó ideig az 1848-as forradalom kapcsán Petőfin, Kossuthon és Bem apón kívül alig idéztek fel másokat az emlékünnepségek szónokai. Az utóbbi években viszont egyre több közösség életre hívja a maga szabadságharcosainak emlékét, megkeresi sírjukat, emléktáblát állít, így a kései utódok még inkább magukénak érezhetik eleik küzdelmeit. Lapunkban néhány újra felfedezett vagy még felfedezésre váró székelyföldi szabadságharcos alakját idézzük fel: a csíkszere­dai Gecző Jánost, a gyergyóremetei Bernád Imrét, a csíkszentimrei Székely Eleket. [caption id="attachment_25592" align="aligncenter" width="620"] Gecző János arcképe egy, a Csíki Székely Múzeum tulajdonában lévő festményen[/caption] 1848-ban jóval lassabban terjedtek a hírek, mint napjainkban, elsősorban levelek és utazók útján, így nem csoda, ha a pesti forradalom híre is csak többszörös „átszállással” jutott el Székelyföldre. „A márczius 15-iki események, melyek Pesten történtek, ismétlődtek a szép Erdély szivében Kolozsvárt is. Innen gyors szárnyakon átrepült a székely földre s ünnepet tartott Maros-Vásárhely is. A marosvásárhelyi kir. tábla ifjú gyakornokai Veres Adám, Gecző János, Donáth Pál s Kedves Tamás voltak az első apostolok, kik megyénkbe elhozták a pesti események híreit s hirdették először a márczius 15-iki nagy nap eszméit” – foglalta össze Vértes Lajos Gyergyó az 1848-iki szabadságharcz mozgalmaiban című írásában. (Csíkmegyei Híradó, 1900. április 4.) Szabadságharcos az országgyűlésben Az éppen százhuszonöt évvel ezelőtt, 1891. március 25-én Budapesten elhunyt Gecző János neve mindenütt szerepel, ahol a szabadságharc csíkszéki kezdeteiről szó esik. Vértes Lajos szerint 1848-ban táblai gyakornok volt az akkor mindössze 19 esztendős Gecző, Tivai Nagy Imre viszont somlyói diáknak nevezi, aki 1848. március havában elöl járt azok között, akik Donáth Pál vezetése alatt bevonultak Szeredába, és a várkaszárnyán és határőrezred épületein talált kétfejű sasokat leverték. Emiatt Geczőt „a hatóság üldözőbe vette s Taplocán, Csedő Dávid nagybátyjánál rejtőzködött egy darabig, majd üres hordóban menekítették Marosvásárhelyre, hol a Szent Ferenc-rendi barátok templomtornyának volt huzamosabb ideig lakója” – örökítette meg legendába illően életútját Tivai Nagy Imre Emlékezés régi csíkiakról című kötetében. „A szabadságharcban mint huszárfőhadnagy vett részt. Különös megbízatásai voltak. Verbuválással volt megbízva, s ilyen küldetéssel Csíkban is többször megfordult, s úgy tudta a fáma, hogy Kossuthbankó-prés állott rendelkezésére. Csedő Dávid sokszor emlegette, hogy unokaöccsének, ha nappal elfogyott a pénze, másnap reggelre újból annyi pénze volt, mint a pelyva.” A világosi fegyverletétel után Gecző János Fisák Gyula álnéven Győr vármegyébe menekült, ott ismerkedett meg feleségével, csitári Germanecz Irmával. Ezután végezte el a jogi fakultást, majd hazatérve ügyvédi irodát nyitott. Szülővárosa ezután országgyűlési képviselőnek választotta, s mind a Kolozsváron tartott erdélyi országgyűlésen, mind a kiegyezés utáni pesti országgyűléseken képviselte Csíkszeredát. Nem is akárhogyan: a kortársak szerint „kizárólag az ő befolyásának tulajdonítható az, hogy Csíkszereda, akkori egyetlen város Csík megyében, a vármegye székhelyévé lépett elő”. „Képviselőként nemcsak Székelyföld sajátos problémáira irányította rá a közvélemény figyelmét, de az igazságügyi minisztériumban betöltött állásának (előbb titkár, majd 1868. február 15-től osztálytanácsos) köszönhetően meg­oldásukban is komoly szerepet vállalt (bíróságok újjászervezése, a telepítvényekről szóló törvény módosítása, a határőri vagyon visszaszerzése stb.)” – értékelte Geczőt Kocsis Lajos A Csíki Magánjavak története című munkájában. Törekvéseiről a székelység sorsának jobbra fordításáért elismeréssel szóltak kortársai: „Gecző m. tanácsos egy olyan munkás tagja a parlamentnek, kire mindenkor büszke lehet a város, s ki iránt nagy hálával tartozik...” – méltatták tevékenységét a Kolozsvári Közlöny hasábjain. „Mandátuma lejárta után a marosvásárhelyi ítélőtáblánál az ügyvédi és bírói vizsgálóbizottság elnöke, majd a budapesti tábla tanácselnöke volt.” Érdekesség, hogy a Magyar Színművészeti Lexikon is számon tartja Gecző Jánost mint marosvásárhelyi „kir-táblai tanácselnököt” és mint a Bukow és a mádéfalvi veszedelem című színmű szerzőjét, Székelyfi álnéven. (Hasonló témájú darabot a csíkdelnei születésű kortárs, Benkő Kálmán is írt – ő szintén végigküzdötte a szabadságharcot). Gecző János 62 éves korában halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben, a Deák- és Batthyány- mauzóleumok közelében temették el. Három gyermeke közül csak Ilonka lánya, dr. Györgypál Domokosné élt itthon. Másik lánya, Gecző Anna Budapesten tanítóképzőt végzett, Telegdi Gézához ment feleségül, de egyik hazajövetelekor, itthon hunyt el, és a csíktaplocai temetőben nyugszik. Gecző János fiáról, Aladárról az interneten böngészve jutottunk információkhoz. E szerint Gecző Aladár a Ludovika Akadémián tanult, az első világháborúban századosként harcolt, és orosz fogságba kerülve megmérgezte magát. Hogy maradtak-e leszármazottak valamelyik ágon, azt nem sikerült kideríteni. Gecző János nevét egy ideig egy róla elnevezett utca őrizte – méltán – Csíkszeredában, mára már semmi nem emlékeztet a megyeszékhely-teremtő szabadságharcosra. Gyergyóremetén viszont egy egész falurész őrzi egy másik szabadságharcos, Bernád Imre nevét. Bernád Imre hőstettei Gyergyóremete több szabadságharcos tisztet, kitüntetettet is számon tart – tudtuk meg Nagy József történésztől, a gyergyóremetei turisztikai iroda vezetőjétől. – Ezek egyike Bernád Imre honvéd százados, aki 1848 előtt a székely határőrségnél szolgált, ott szerezte katonai szaktudását, és családja a kor helyi elitjének számított. (Sajnos a családnév mára megszűnt a településen.) Bernád Imréhez kapcsolódva tartják számon, hogy az 1848-as agyagfalvi nagygyűlést követően az első katonai támadás Székelyföldet Remete és Ditró felől érte, amikor több ezer főből álló osztrák és román fegyveres támadt Gyergyóra, akikhez még a szász székek felfegyverezett polgárai is csatlakoztak. A kis létszámú, zömében remeteiekből és ditróiakból álló gyergyói haderő a bátorságáról híres remetei Bernád Imre százados (később őrnagy) vezetésével Várhegy és Remete között verte szét a támadók seregét. Bernád Imre egy kisebb csapattal megütközött az ellenséggel, majd visszavonult, cselből több kilométer hosszan őrtüzeket gyújtott, így az ellenfél érkező erősítései elvonultak. Vitézségét nemcsak a szabadságharcban mutatta meg, korának ismert, legendás medvevadásza is volt. – A gyergyóremetei központi temetőben lévő hősi parcellában két 1848-as hős sírja található – tette hozzá Nagy József –, egy közkatona és Portik Ferenc hadnagy síremléke. A templomtéren lévő hősi emlékművön fel vannak sorolva a szabadságharc résztvevőinek nevei, ezeket 1942-ben írták fel, az emlékmű avatásakor. Itt szokott lenni minden évben a március 15-i megemlékezés. Adni egy fiút az Istennek, egyet a hazának Csíkszentimrén csak 2013 óta emlékeznek meg Székely Elekről, Bem tábornok egyik adjutánsáról. A százados emlékének felelevenítője a helybéli Keresztes Nándor volt. – Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat kiírt egy pályázatot Csíkszentimre nevezetességeinek és jeles személyiségeinek feltérképezésére – idézte fel Keresztes Nándor. – Sajnos a pályázat nem hozta a várt eredményt: nem szereztünk tudomást addig nem ismert jeles emberről, de mivel én kezdeményeztem kiírást, magam láttam neki a felkutatásnak. Találtam adatokat az anyakönyvekben, a plébánián és a megyei levéltárban csíkszentimrei tisztek, honvédek lejegyzéseiről, és legelőször az anyakönyvekben bukkantam rá Székely Elekre is, aki Csíkszentimrén született 1820. január 16-án. Szabadságharcos tevékenységéről a halotti anyakönyv tanúskodik, amelybe bejegyezték, hogy „48-as nyugalmazott százados, Bem adjutánsa” volt. Keresztes Nándor azóta számos további adatot feltárt az egykori századosról, többek között, hogy magyar királyi adóhivatali ellenőr, bíró volt, és az ő unszolására adta át Csíkszentimre többmázsás harangját az akkori csíkszentimrei plébános 1848-ban a magyar kormánynak, hogy ágyú készüljön belőle. – Szabadságharcos tevékenységéről azért is nehéz adatot találni, mert a szabadságharcban még szerepel egy másik Székely Elek (Kézdikővári) hadnagy neve is, de úgy gondolom, ő valahol a csíki századok élén lehetett – véli a csíkszentimrei helytörténész. – Feltételezem, hogy Bem tábornok Erdélybe érkezése után, az erdélyi hadsereg újjászervezésekor kerülhetett kapcsolatba Székely Elekkel. A szabadságharcos valószínűleg a siménfalvi Székely Mózes fejedelemmel is rokonságban állt, és családfáját kutatva Keresztes Nándor arra a következtetésre jutott, hogy Székely Eleknek élt egy Lajos nevű testvére, aki 1848-ban csíksomlyói tanár, 1850-ben brassói pap és tanár, 1858-ban gyulafehérvári tanár, 1859-ben pedig kászoni plébános volt. – Így jöttem rá, hogy a Székely család egy fiúgyermekét az Istennek, a másikat a hazának szentelte – mondta a kutató. – Éppen ezért az idei csíkszentimrei megemlékezésnek ez volt a mottója: „Egyet Istennek, egyet a hazának”. Székely Elek 1903. október 25-én, 84 éves korában hunyt el. Igaz, hogy sírját, sírkövét nem sikerült megtalálni, de a szülei és a Székely család sírját sikerült azonosítani a templomkertben. Mivel az anyakönyv szerint Csíkszentimrén temették el, úgy gondoltuk, csakis a családi sírba temethették. A falunkban sokáig nem volt községi szinten márciusi 15-i megemlékezés, csak az iskolában, ezért szükség volt egy helyre, ami kötődik a szabadságharc résztvevőihez, és ahol a község, a közösség együtt emlékezhet. Most van, lett egy ilyen hely. Legalább megemlékezünk. Daczó Katalin