borús égbolt
Dögmelegben
Dögmelegben autózom – bármit is jelentsen a ’dögmeleg’ szóösszetétel. Nem tudom, mit fedhet valójában, de a pokoli meleg jelzésére használják. Szóval dögmelegben autózom, s mint ahogy ilyenkor lenni szokott, nem megy a klíma. De hát olyan az öregedő kocsi is, mint az öregedő ember: hol itt, hol ott romlik el, feszt javítani kell valahol. S az autó fémcsövei is olyanok, mint a vérerek, idővel nem úgy fungálnak, mint új korukban. Tavaly a fékrendszeremmel jártam meg, hogy egy-egy nagyobb, erősebb fékezésnél hol az egyik, hol a másik vezeték lyukadt ki, mígnem rendre ki nem cserélte az autókhoz remekül értő szerelő az egész fékrendszert. Idén a klímán volt a sor, hogy megadja magát, s most ott tartunk, hogy két kicserélt elem után még mindig szivárog belőle a szivárognivaló, elillan az elviselhető hőmérsékletű utasteret biztosító gáz. Nem is volna semmi baj vele, más is szivárogtat gázt, csak az nem kerül olyan sokba, mint az a fránya freon. Tehát a kemencemeleg autóba a szélvédőn át süt a nap, némi enyhülést Tusnádfürdő környékén tapasztalok, s igazán kellemes a hőmérséklet az általam legszebbnek tartott útszakaszon, a Hatodon átvezető szerpentinen lesz. Itt a lombhullató fák összeérnek az úttest fölött, hűs árnyékot adva az autósoknak, kerékpárosoknak. A zöld mindenféle árnyalatának tobzódása, a napfény lopakodása a fatörzsek között gyönyörrel tölt el nyaranta, ősszel a sárga és a barna milliónyi változatának varázsa ragad meg, télen a mindent eltakaró fehérség, tavasszal a rügyfakadás haloványzöldjének a fatörzsek barnájával való keveredésével ragadja meg tetszésemet. A Hatodon átvezető út látványa számomra csak a Maros völgyének kápráztató szépségével vetekszik, s innen is kimagaslik a Fülpe oldala, illetve a völgy dédai bejárata. De hát mindenkinek megvan a maga kedvenc természeti helye, megvan az az útszakasza, amelyen szívesen autózik. A hűvös rengeteg kényeztetését és a természet szépségét csupán az úttesten tátongó kátyúk nyújtotta kellemetlen élmény árnyékolta be, de nem tudta elrontani teljes mértékben. Közben – milyen is az emberi természet? – azon morfondíroztam, hogy dögmeleg ide vagy oda, nem volna baj, ha a meleg nyár még legalább szeptember végéig tartana, s akkor sem jönne hirtelen, szinte minden átmenet nélkül a tél, mint más esztendőkben, hanem hosszú ősz szoktatna hozzá a tél hidegéhez és… szépségéhez. Ugye, azt is mondogatjuk olykor, mikor nincs jobb dolgunk, hogy jobb a tél, mint a nyár, mert hidegben még vehet fel magára valamit az ember, de nyáron nem lehet a meztelennél jobban levetkőzni. Közhelyes bölcsesség, ugyanis a télnek is, a nyárnak is megvan a maga szerepe, szépsége, varázsa. Én szeretem valamennyit, s bosszant, amikor másoknak, ha hideg van, az nem tetszik, ha meleg, az sem, ha süt a nap, az a baj, ha esik, akkor meg az. Az időjárást olyannak kell elfogadnunk, amilyen, s szerencsére nem tudjuk (remélem!) befolyásolni. Amit megtehetünk, az csupán annyi, hogy saját kényelmünk, jó közérzetünk biztosítása érdekében különböző intézkedéseket foganatosítunk: például a szükség függvényében felöltözünk, levetkőzünk, tüzet rakunk… Vagy bekapcsoljuk az autóban a klímát. S kit kell okolnom azért, mert dögmelegben kell autóznom? Egyedül saját magamat, hogy még nem javíttattam meg időtöltött, de mindig jó szolgálatot tevő autómat…
Sarány István
.jpg)
