Hirdetés

Derű, melegség, harmónia

Derűs tárlatnak adott otthont Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház koncertterme: Török Bíró Erzsébet textilművész gobelinjei mellett akril- és pasztell-tájképeket is kiállított. Egy gazdag és tartalmas életút mérföldköveit vettük számba.

Sarány István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Derű, melegség, harmónia
Fotó: Török Bíró Erzsébet archívuma

Hetedikes – azaz végzős – volt a nyá­rád­ma­gya­ró­si iskolában. Pis­kol­ti Gábor, a marosvásárhelyi művészeti középiskola tanára tehetséges gyermekeket keresett a vásárhelyi intézet számára, s feladatul adta a gyermekeknek, hogy rajzolják le egyik társukat. Bíró Erzsébet rajzát meggyőzőnek találta – „volt szeme-szája, orra, s az a helyén volt”, idézi fel a történteket az akkori diák –, és javasolta, hogy felvételizzen a művészetibe. Így is történt, a tehetséges diák Marosvásárhelyen folytatta tanulmányait.

Derű, melegség, harmónia
Körösi  Csoma Sándor emlékére


Egyik meghatározó tanára Nagy Pál volt, kedvelték a diá­kok, mert „sokoldalú volt, és akár grafikáról, akár textilről, vagy bármelyik műfajról tudott tájékoztatni”, ráadásul tette ezt „olyan szeretettel és olyan nagyvonalúsággal, hogy kívántuk azt valahogy mi is gyakorolni vagy képviselni”.

Otthon még élő hagyomány volt a szövés, ismert volt annak eszköztára és mintakincse, érdeklődése kiterjedt erre a műfajra is.
– Emlékszem Nagy Pál egyik illusztrációjára, ha jól emlékszem, a Dolgozó Nőben jelent meg. Egy nénit ábrázolt, akinek hárászkendője volt, és olyan bogozásos, makramé stílusú rajtok voltak rajta. Hát most is látom magam előtt azt a rajzot – eleveníti fel korai emlékét Török Bíró Erzsébet.

Derű, melegség, harmónia
Ősz


A vásárhelyi művészeti iskola megalapozta tudását, hozzásegítve ahhoz, hogy tehetsége kiteljesedjen a kolozsvári művészeti főiskolán. 1957-ben felvételizett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, sikerrel. Némi bonyodalom adódott, ugyanis míg szülei nem álltak be a kollektívbe, nem kaphatott ösztöndíjat, noha jogosult volt rá. Végül a nyárádmagyarósi tanácsnál akadt egy jóindulatú könyvelő, aki olyan igazolást állított ki számára, hogy az amúgy szegényparaszti családból származó hallgató megkaphassa az ösztöndíjat.
– Túl szegény és túl szerény is voltam ahhoz, hogy nagyon kiéljem a diákéletet. A lányok egy része városi volt, ők másként élték meg ezeket az éveket. Jó volt, szép volt, de szegénység volt. Örvendtünk. Örvendtünk, ha jó reggelit kaptunk, vagy jó ebéd volt. Meg aztán belopózkodtunk a színházakba, a próbákra, s figyeltünk. Tehát tulajdonképpen jól éltem meg a diákévei­met – számol be diákéveiről szűkszavúan, de szeretettel.
Szűkszavúsága okán választott szakot is.

Derű, melegség, harmónia
Falú


– Nem vagyok a szavak embere, a beszédnek a művelője, így idegenkedtem a tanári pályától. Úgy láttam, hogy a tanári lét, dolgozzon a vidéken vagy városon, sokkalta küzdelmesebb egy művésznek. Legalábbis számomra. Lehet, hogy mások, akik más készséggel rendelkeztek, másképpen gondolták, ugyanis ott több a szabadidő, van nyári vakáció. De én nagyon közel éreztem magam a textilhez, mert az otthoni emlékek éltek bennem, az, ahogyan édesanyám az osztovátán szőtt. Sokat szőtt. Innen a textil iránti érdeklődésem. S arra számítottam, hogy a tanügy helyett a városon található gyárak tudják biztosítani számomra a nyugodt alkotói légkört, a fejlődés lehetőségét. S ez így is volt – nyugtázza a művésznő.
Az egyetem elvégzése után a medgyesi textilgyárban kapott munkát mint imprimé-tervező, majd férjhez ment és Székelyudvarhelyre költözött 1968-ban, ahol a cérnagyárban – akkoriban több gyárat tömörítő kombinát vezető egységében – ugyancsak imprimé-tervezéssel foglalkozott, csomagolóanyagot, reklámanyagot tervezett. Ter­vezői státusa megmaradt azt követően is, hogy a cérnagyár megszűnt a kombinát vezető gyára lenni, mintaterveit szabályos időközökben a bukaresti központban mutatta be. Gyári munkájával párhuzamosan rendületlenül alkotott, 1971-től rendszeres résztvevője az évente megszervezett megyei tárlatoknak, majd számos csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek alkotásai. Emellett művésztáborok állandó résztvevője, a homoródszentmártoni alkotótábor oszlopos tagja.
Kedvenc anyaga a gyapjú. Más anyagok használatával is próbálkozott, kísérletezett, „na de a gyapjú biztos anyag, természetes anyag, könnyen lehet hozzájutni”. Mint mondta, számtalan módon lehet felhasználni, „akár vastagabban, akár vékonyabban, kifinomultabb formákat kihozni belőle”.

Derű, melegség, harmónia
Tavasz Gyepesben, 2020 akril, 64 x 54 cm


– És ha az ember többször fogja össze azt a vékonyabbat, vagy vastagabb szálat választ, nagyon érdekes felületeket lehet kihozni, változatosakat – jegyezte meg.
Az általa művelt technikák közül a francia gobelint kedveli a legjobban. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a köztudatban a gobelinkészítés egyfajta hímzést jelent, holott „sima szövéstechnika”.
– A hímzés is lehet művészi, de a szövés nehezebb, komolyabb technika, nagyobb felkészültséget kér – fűzte hozzá.
Alapos technikai tudás szük­séges egy ilyen alkotás elkészítéséhez kezdve az alapanyag kiválasztásától a fonalfestésig, a vázlatok elkészítésétől a munka megtervezéséig, s csak ezután következik a szövés. A fonalat maga festi, olyanra, amilyennek elképzelte, azokat az árnyalatokat hozza ki, amelyek a tervezett munka megszövéséhez szükségesek, rögzíti a színeket, hogy időben ne fakuljanak, majd gomolyába tekeri a fonalat, hogy ne csavarodjon össze. Festéskor a színeknek is megvan a sorrendje, egyik következik a másikból.
– Tehát mikor kikristályosodott a kompozíció, kezdem a halvány színektől a meleg színekig, aztán jönnek a hideg színek, mint egy színskála, majd rögzítem őket, hogy lássam, milyen színek miből következhetnek. Ha már megfestettem, végigmentem a halványsárgától egészen a piros legerélyesebb színtónusáig, akkor már következhetett egy szép barna, egy meleg barna, vagy barnáknak az árnyalata, és így tovább... Feketét nemigen szoktam használni, mert a sötét tónusok kihozzák azt a mélységet, amit én kívánok – hangsúlyozta. – Nagy kihívás egy ilyen munka; ha nem volna az óriási késztetés, szeretet és ambíció, hogy én azt szeretném megvalósítani szőnyegben, akkor biztosan nem tudna megszületni – fűzte hozzá.

Derű, melegség, harmónia
Sors


Hogy honnan a kimeríthetetlen energia az alkalmazott művészet művelése mellett a saját művészi világ létrehozására és állandó gazdagítására?
– Én is csodálkozom magamon, mikor visszatekintek, hogy miként voltam képes… Akkor születtek nagyobb méretű kompozícióim, amikor a gyárban is egész emberként dolgoztam, itthon pedig két kisgyermek volt. De megvoltunk, segített a család. Annyira hajtott valami belülről jövő, a művészet iránti szeretet, hogy alig vártam, hogy odaüljek, dolgozhassak, szőhessek. Ahogy nő a szövés és szaporodnak a felületek, olyan gyönyörűség látni, hogy na, tényleg, ez az, amit én akarok.
Tájképfestészete is figyelemre méltó, ebben is épp annyira örömét leli, mint a szövésben. Képein a szépet, a harmóniát mutatja.
– A tájkép megtanít formákra, színekre, és formálja a művészi látásomat, és azt fel tudom használni akkor is, mikor a szőnyegszövéshez készítem a kompozíciót – vallja. – A szépet szeretem mutatni. Nem keresem feltétlenül azt, ami lehangol. Annak nem tudok barátja lenni… Nekem ez a látásmódom: örömet, egyensúlyt, békességet, szeretetet sugározzanak munkáim. Az élet amúgy is olyan kegyetlen, ezért azt szeretem csinálni, ami előre mutat, ami felemel, ami emberibbé tesz. Engem is, meg azt is, aki nézi a munkáimat.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!