Lassítani, elcsendesedni az adventi időszak egyik fő célja. Nos, talán a munkámban a lassítást és elcsendesedést legjobban azzal tudom kifejezni, ha nem a politikum lépéseit követem, hanem kissé kiszakadva a számomra a hétköznapokat jelentő közegből, megismerhetem olyan személyek történetét, akik első látásra „csendes életet” élnek, munkájukat becsülettel végezték, most családjuk fiatalabb tagjainak mesélik el életük történetét. Értékes történetek ezek, akárcsak közreadójuk.

Emlékszem, gyermekkoromban, amikor barátaimmal a vasútállomás közelében játszadoztunk, a vonatok még hangos füttyel jelezték az állomásról való indulásukat és érkezésüket. Különösebben nem foglalkoztatott, mit jelentenek ezek a jelzések, pedig középiskolás éveimben többnyire vonattal közlekedtem.

Nemrégiben megismerkedtem id. Sántha Miklós nyugalmazott vasútiforgalom-irányítóval, aki gyakran beszélt a vasútnál töltött éveiről. Az ünnep közeledtével, a lassítás jegyében kissé elidőztem nála, és a vasútnál töltött évekről beszélgetünk. És nem csak arról.

Szubjektív történelem 

Id. Sántha Miklóst 28 éven keresztül a vasútnál dolgozott mint „impiegat”, azaz vasútiforgalom-irányító. Innen vonult nyugdíjba 1996-ban. A közel három évtized alatt számos személyes és Tusnádfürdő vasúttörténetével szorosan összefüggő élménnyel gazdagodott. Személyes történetén túl ezekből is ízelítőt kaptam.

1946-ban, a Kovászna megyei Lemhényben született, öt testvére közül harmadikként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szü­lő­fa­lujában végezte, majd Kéz­di­vá­sárhelyen folytatta tanulmányait. 

– Érettségi után, 1964-ben elvittek katonának, a távközlési egységnél teljesítettem szolgálatot, ahol morzejelfejtést is tanultam, és óránként kapcsolatot kellett tartanunk a szocialista országok városaival, én a katonaságom évei alatt Kijevvel voltam a kapcsolattartó személy. Akár erről is lehetne órákat beszélni, mert voltak érdekességek. No, de a tárgynál maradva: miután leszereltem a katonaságtól, Kézdivásárhelyen a postahivatalban dolgoztam, majd később a brassói vasúti iskolába jelentkeztem. A gyakorlatot Sepsibükszádon teljesítettem, és onnan vezetett utam Tusnádfürdőre, ahol 1970-től egészen 1996-ban történt nyugdíjazásomig forgalomirányítóként dolgoztam

– számolt be pályafutásáról az idős férfi.

Forgalomirányítóként feladatai közé tartozott a vonatok irányítása, de a jegyárusításra, az információk továbbítására és a csomagok megőrzésére egyaránt figyelnie kellett. Mint mondta, minden instrukciót írásba kellett foglalni.

A munkával párhuzamosan a családalapítás és a családi fészek építése is zajlott. Megszülettek fiai, azóta ők is felnőttek és családot alapítottak. Ezt bizonyítja a számos családi fotóalbum. Lapozgatásuk közben elérzékenyült a nemrégiben elveszített feleségével együtt készült fényképeket látván.

Nehéz a vasútnál

A vonatállomást 1975-ben kor­szerűsítették, az addig kézi vezérléssel működő fo­lya­ma­tokat – váltókezelő, so­rom­pó­kezelő – javarészt fel­vál­totta az elektronikus vezérlés, így a személyzet leépítése elkerülhetetlen volt.

– A munka megkövetelte a pontosságot, és az akkori munkabesorolás (három fokozat volt, az egyes a legnehezebb munkakörnek számított – szerk. megj.) egyes csoportjába sorolták a vasúti dolgozókat, akárcsak a bányászokat és a hasonló, nehéz munkakörben dolgozókat. Végül is az ország forgalmának zökkenőmentes biztosításáért feleltünk

– jegyezte meg Sántha Miklós.

Hozzáfűzte: abban az időben a vasúti forgalomnak sokkal hangsúlyosabb szerepe volt. 

– A városba érkező valamennyi turista vonattal jött, olyan is előfordult, hogy a tusnádfürdői vasútállomáson egy nap alatt – főleg a szabadnappal egybekötött ünnepnapokon, május elsején vagy augusztus 23-án – megközelítőleg tízezer lejre adtunk el jegyet

– emlékezett a nyugdíjas vasutas.

Szerinte a vasutasok felelőssége is jóval nagyobb volt a hetvenes és nyolcvanas években, mint ahogy jelentősebb volt a turizmus is.

A hetvenhét éves idős férfi jelenleg keveset vonatozik, már közel két éve nem utazott vonattal. 

– Amíg a tusnádfürdői állomáson dolgoztam, egy műszak során, azaz tizenkét óra leforgása alatt harmincöt vonat haladt át Tusnádfürdőn, ahhoz képest most alig hallani vonatfüttyöt. A vasúti forgalom jelentősen csökkent, ezzel arányosan nőtt az autóforgalom, a kapun alig lehet kimenni

– tette hozzá Sántha Miklós, aki nyugdíjaséveit gyermekei és unokái körében tölti.