Deák Dénes a múlt héten, Nagy­galambfalván vette át a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének mintagazda elismerését. A díjat odaítélő szakértői bizottság tagjai ezzel is egyértelművé kívánták tenni, hogy a kobátfalvi fiatal gazda teljesítményét, gazdálkodói hozzáállását, felkészültségét, gyakorlati újításait mások számára is követendő példaként ajánlják. [dropcap]D[/dropcap]énes, habár – ismerői tudják – nagyon szerény ember, mégsem egyszerű gazdálkodó. Felsőfokú agrármérnöki képesítését Kolozsváron szerezte, majd a magiszteri diploma megszerzése után továbbcsiszolta tudását: doktori disszertációját – Hargita megyéből talán egyedüliként – a pillangós és fűmagkeverék növények takarmánykészítéséből és kutatásából írta. Felhalmozott elméleti tudását a gyakorlatban, családi gazdaságukban is bátran alkalmazza, de a növényválasztás, fűmagkeverés, takarmánykészítés terén a Nyikómentén is egyre több gazda kéri ki tanácsát. Mire jó a zabosbükköny Dénes ottjártamkor épp a mezőre, a két nappal korábban lekaszált zabosbükkönyrendek forgatásához készülődött. És bár fél szemmel a távolban gyülekező esőfelhőket figyelte, mégis jókedvűen, tettetett ráérőséggel fogadott: az udvarra hívatlanul betoppant újságírót udvariasan hellyel – és sok-sok információval – kínálta. Mint magyarázta: a jószágaik takarmányozására ősszel vetett zabosbükköny idén igen szépre sikeredett. A lekaszált rendek viszont az ideális száradáshoz túlságosan vastagok lettek, emiatt szét kell ráznia egy kicsit a sorokat. Érkezésemkor épp oda indult. „Gondolkodtam, hogy fóliabálaként csomagolom, de inkább megszárítom. Eddig 45 bálát csomagoltam, de mielőtt többet készítenék, látni akarom, mire elég a technikám” – jegyzi meg sejtelmesen Dénes, ami egyben azt is jelenti, hogy a kobátfalvi fiatal agrármérnök a takarmánykészítés terén ismét valamit továbbgondolt, ezúttal is valami új módszerrel kísérletezett. Elmondta, a zabosbükkönyt mindig gyepek után, a feltört, szántóvá alakítandó kaszálók helyére veti. Takarmánynövényként jól teljesít, hátránya viszont, hogy – amennyiben nem csapadékbőséges a nyár – a növénymegújulás gyenge, így pedig évente csak egy kaszálást enged. A nyár második felében újrasarjadó növényzetet inkább lelegeltetve hasznosítják. „Egyéves kultúraként viszont nagyon jó. A zabosbükköny nekem bevált, ezért szoktam a feltört kaszálókra alkalmazni. Lehetne törökbúzát is vetni, de a szántót érzésem szerint a bükkönnyel jobban elő lehet készíteni” – avat be Dénes. Angusokkal is próbálkozik Az édesapjával közösen vezetett gazdaság főtevékenysége persze a szarvasmarhatartás: ezen belül a tejtermeléssel és húsmarha-tenyésztéssel egyaránt foglalkoznak. Dénes úgy véli, a jelenlegi tejkrízis idején nem is nagyon van egyéb választásuk: a több lábon állás a hozzájuk hasonló gazdálkodók számára jelen gazdasági körülmények között a túlélés zálogát jelentheti. A húsmarhatartásba másfél éve vágott: az induláshoz az alapot tíz pirostarka tehén szolgáltatta, amikbe – mesterséges termékenyítéssel – angus-szaporítóanyagot rakott. Az így született F1-es angus borjakat pedig továbbtartásra vagy eladásra akarja használni. „Angusokban gondolkoztam, de nem volt annyi pénzem, hogy egyből törzskönyvezett fajállatokat vásároljak. Nem akarok többet egy tízes állománynál, de ahhoz is legalább 20 ezer euró kellene. Inkább megvettem a magot, és a gyengébb pirostarkákba ültettem, és az ebből született F1-es borjakkal próbálkozok. Szerencsére többségük ünő lett” – sorolta. Hozzátette, a húsmarhatartásból pénzre viszont csak idővel lehet szert tenni, a család és gazdaság fenntartásának napi költségeit továbbra is a tejből termelik ki. Tudomása szerint a Nyikómentén rajta kívül más nem próbálkozik húsmarhatartással, viszont úgy gondolja, a tavaly-tavalyelőtt elindított angusállományt – gyergyói gazdák példájához hasonlóan – néhány gazdatárssal összefogva ő is értékesíteni tudja. Tenni a több lábon állásért „Nehéz az emberekkel. Próbáltam beszélni és meggyőzni többeket, de nincs összetartás. Hiába panaszkodunk, hogy tejkrízis van, és csak 50-60 vagy éppenséggel 80 bani a tej literenkénti ára. De egy lépést teszünk-e azért, hogy az ár ne annyi legyen? Gazdaként senki se tesz semmit. A húsmarha-tartás az olcsó tejárra is egyfajta alternatíva. Én mindenesetre látok benne fantáziát és jövőt, csak a húsmarhatartást úgy tudnánk kifizetődőbbé tenni, ha 10-15 gazda összefogva alkalmanként a felvásárlónak biztosítani tudna egy-egy kamionnyi állatot. Biztosan kerülne rá felvásárló, és nem a megszokott alacsonyra nyomott kupecáron” – hangsúlyozta lapunknak a kobátfalvi fiatal gazda. Deák Dénesék családi gazdaságában amúgy közel hetven szarvasmarhát tartanak, amit viszont hatvanra akarnak visszaapasztani. Dénes ideálisnak harminc fejőstehenet, tíz húsmarhát és tizenöt-húsz vemhes üszőt, utánpótlásnak nevelt borjút számláló állományt tart. Ám mivel szarvasmarha-állományuk jelenleg is kizárólag törzskönyvezett egyedekből áll, bevételi forrásként a tej mellett a vemhes üsző eladást is egyre komolyabban goldolja. Utóbbit egyébként – a tej és a húsmarha mellett – több lábon álló gazdaságuk harmadik pénzkereseti lehetőségének tekinti – világít rá Dénes. Útvesztő bürokrácia, hátrahúzó külső tényezők Kobátfalvi gazdaságuk fejlesztéséhez uniós pályázatokat egyelőre nem vett igénybe: a portán levő traktorokra, gépekre, felszerelésekre valót maguk gazdálkodták ki. Dénes amúgy a pályázási szándékról nem mondana le: az istálló falun belüli elhelyezkedése, illetve a Fehér-Nyikó közelsége uniós pályázat esetén – a jelenlegi követelmények mellett – a farmfejlesztés terén is környezetvédelmi aggályokat vet fel. De az is gond, hogy a községben a művelt mezőgazdasági területek nagy hányada telekkönyvileg nem tisztázott, nem rendezett. Ezekkel a problémákkal amúgy – korábbi 112-es, illetve 121-es intézkedésekre előkészített, sikertelen pályázatai révén – Dénes is keserűen szembesült. „Agrármérnökök vagyunk, tudjuk mit hogyan kellene csinálni, de ezekkel a problémákkal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni” – teszi hozzá a fiatal gazda. De nem adja fel: a pályázati kiírásoknak újra nekiveselkedik: a cél első lépésként az istálló felújítása és a trágyakezelési probléma megoldása lenne, utóbbi érdekében a hígtrágyás rendszerre térnének át. A második lépést ugyanakkor már egy nagy kapacitású fejőrendszer vásárlása és használatba állítása jelentené. Azt mondja: a külföldön – Németországban, Ausztriában – látott megoldásokat, különösen a trágyakezelés terén, itthon is eredményesen használni tudná: azok az eljárások márpedig, amelyek az ottani hatóságoknak megfelelnek, a hazai kritériumoknak is eleget kellene tegyenek. Legalábbis elméletileg. Domján Levente