Korosztályom emlékszik még erre a kis „kritikai” nótára? Lehet, hogy páran még igen, az 50-es évek dala volt. Egyidős a cukros kenyérrel, a répából házilag főzött melasszal, az édes máléval, becenevén Sztálin-tortával, a füstölt-sózott heringgel, vagyis „szovjet pisztránggal”, a „jégmadárral”, a szójával dúsított szalámival… Ha kisgyerekként vendégségbe mentünk, kenyérre szórt kristálycukorral kínáltak meg a nagymamák, ismerős nénik, a cukrot ők is jegyre kapták, talán havonta egy kilót, de lehetett jegyet vásárolni nyomorgó emberektől, akinek a kenyér, szalonna fontosabb volt, mint az édesség… Teltek az évek, a cukorfogyasztást a liszttel, olajjal együtt, egészségünk érdekében törvény szabályozta, ők voltak a „jegyesek” az Aranykorban, ezért szabad volt nekik az utcán is csókolózni, a néphumor megállapítása szerint. Pályám kezdetén, a 60-as évek legelején 8 (vagy 9?) lej volt egy kiló cukor ára, s ezt csak azért idézem fel, mert napjainkban 2,50 lej körül van , és zsákszámra is vásárolhatod a bel- és külföldi gyártmányokat. (Fizetésem abban az évben annyi volt, mint most a nyugdíjam…) Ami viszont jó vagy rossz, hogy egy kiló cukor ára ugyanannyi, mint egy liter 1,5%-os dobozos tejé vagy egy liter 4% fölötti házi tejé… Cukorjegyet adnék, annak a madárnak. Menjen el a boltba, váltsa ki magának, Csárdás kisangyalom, keserű a kávé nagyon. Igen, ilyenek vagyunk, örök elégedetlenek, a mangalicaszalonna, a szarvasszalámi, a többféle virsli és az édes Jacobs kávé élvezetétől nem rendelet tilt, és nem is mindig a zsebünk, hanem az orvos, a laboreredmény. Nyomot hagytak az elmúlt évek, évtizedek… Szerencsére a humorunk megmaradt, nevetni tudunk, ha a halkonzervre apró betűkkel, de feltüntetik, hogy a szójaolajon, ivóvízen és són kívül „a termék halat is tartalmaz”, és az sem tör le, ha a thaiföldi heringfilé dobozában csak 50% a hal. „Akinek humora van, mindent kibír , Akinek nincs, az mindenre kényes.” Szathmáry János (75) ny. gazdamérnök, Gyergyószentmiklós