Hirdetés

Csütörtökön tüntetést tartanak Bukarestben a tanügyi alkalmazottak

HN-információ
A három tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön tiltakozó akciókat szervez a kormány épülete, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti székháza előtt. A tanügyi alkalmazottak ezzel fejezik ki elégedetlenségüket amiatt, hogy a kormány nem emelte a fizetésüket a közalkalmazotti béreket szabályozó 2017/153-as törvénynek megfelelően – jelentették be szerdán az érdekvédelmi szervezetek. Közös közleményük szerint a megmozdulásokat a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség szervezi. A három szövetség több mint 300 ezer tanügyi alkalmazottat tömörít. A szakszervezetek emlékeztetnek, hogy az ágazat dolgozói 2020 szeptemberétől lettek volna jogosultak a 2017-ben elfogadott bértörvényben rögzített fizetésemelésre, de a kormány elhalasztotta ezt az intézkedést. A 2022. január elsejétől ígért 4 százalékos béremelés, amely mindössze mintegy 65 lej pluszbevételt biztosít az embereknek, általános elégedetlenséget okozott az oktatásban dolgozók körében – szögezik le a közleményben. Rámutatnak arra is, hogy jelenleg a tanügyi személyzet az egyetlen közalkalmazotti kategória, amely nem részesül munkakörülményekért járó pótlékban, mivel az elmúlt években a kormány bérpolitikája az volt, hogy a pótlékok összegét a 2017/153-as törvény hatálybalépése előtti szinten maximálta, és a 2018/34-es, illetve a 2017/569-es kormányhatározat alkalmazhatatlanná vált.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!