Harminc év telt el a rendszerváltás óta. Nem mondhatom, hogy nem volt mozgalmas a mögöttünk hagyott harminc esztendő. De nem is tudom, kell-e ennyit visszaugrani az időben, hiszen nemhogy három évtized, hanem még az idei január–október közötti pár hónap sem úgy alakult, ahogy azt az év elején gondoltuk, elterveztük. Harminc év alatt sokan sokfélét beszéltek az autonómiáról is. Az önrendelkezés különféle síkjairól és megvalósítási, kivitelezési módjairól. A sok beszéd – a kulturálisról, a gazdaságiról, a területiről – a mindennapokban azonban csak beszéd maradt. A szó pedig, tudjuk, elszáll. Ritkán és elszigetelten követték tettek és cselekedetek a teóriákat. Ha nem is Erdély, a történelmi Székelyföld, ha nem is nagyobb tájegység, hanem legalább egy község vagy kisközösség szintjén. Hiszek az egyéni cselekedetek közösségépítő erejében, hiszek abban, hogy akárcsak a ház, úgy az autonómia építése is az alapok, a fundamentumok megöntésével kezdődik, az egyéni boldogulás és kezdeményezés apró tégláiból rakódnak az első falat alkotó sorok. Ezekre épülnek, ezekből születnek azok a képességek, amelyek – akárcsak a ház esetében a falak és a gerendák – óvnak, védenek és bírják a rájuk nehezedő terheket. Márpedig életképes kezdeményezések, önmagukról gondoskodni képes egyének, erős, magukat és másokat egyaránt becsülni képes közösségek nélkül a vágyva vágyott autonómiánk sem lehet teljes. Az önrendelkezést mikrofonba kiáltott szavak, hangzatos szólamok helyett a szorgos cselekvés, a csendesen, hatékonyan végzett mindennapi munka, a tenni akarás és tenni tudás kettőse hordozza. Székelyföldön a mezőgazdaság pont olyan terület, ahol a gazdák szintjén az autonómia a mindennapok egyszerű csodájaként nap mint nap megnyilvánul, nap mint nap tetten érhető. Paradox módon a járvány hamis értékrendjeink között szétcsapva pontosan a sokak által lesajnált falusi, önfenntartó családi gazdaságok erejére, létjogosultságára és fontosságára hívta fel a figyelmet. Olyan ódivatúnak és természetellenesnek tűnt, hogy Székelyföldön ilyen gazdaságok még mindig nagy számban vannak. Fölösleges energia- és időpocsékolásnak tűnt a kiskertek művelése is. Aztán kiderült, hogy a kijárási tilalmak, a nagyáruházak akadozó termékellátásának időszakában, a házhoz szállított termelői kosarak hónapjai alatt ezek a gazdák milyen jó, hogy voltak. Milyen jó, hogy vannak. Sokaknak persze fel sem tűnik, hogy a gazda hajnalban nem azért kell fel tehenet fejni, nem azért gondoskodik állatairól, nem azért zötykölődik a traktoron, nem azért szorítja télen-nyáron felváltva a kasza és villa nyelét, nem azért dolgozik látástól vakulásig, mert Bukarestből, Budapestről, Brüsszelből vagy éppen Csíkszeredából bárki is felsőbb szóval, napi 8 órában erre utasítja, hanem azért, mert munkájával, mások akaratától függetlenül is önmagáról és családjáról gondoskodni akar. És tud is, képes is. Neki nincs szüksége a politikusok hitegetésére, választások időszakában rendre kiújuló autonómia-ígérgetéseire. Kapun belül tulajdonával, eszközeivel, az ősszel elvetett búzaszemekkel, szellemi és anyagi javaival, terveivel és reménységeivel évről évre családja autonómiáján munkálkodik. Megtartásukról, gyarapításukról legjobb belátása szerint gondoskodik. Teszi és éli, keresi és fizeti a saját küzdelmes, munkával terhes mindennapi autonómiájának az árát és adóját. És közben nem siránkozik: tűr és dolgozik. Meddő beszédek, ködbe vesző jövőképek helyett tekintete a barázdákat járja, a betakarítás előtt az időjárást, aztán a piacok mozgását, a termékértékesítési lehetőségeket figyeli. Eszközeihez, lehetőségeihez és tudásához mérten mindennap igyekszik talpon maradni, megmaradni. Öreg gépeivel, nyugatról kimustrált traktorjával, öt-tíz tehenével, százegynéhány juhával, elaprózott parcelláival is éli a gazda-autonómia küzdelmes mindennapjait. Ezekből próbálja kigazdálkodni ráfordításait, ezekből tölti fel füstölőjét, kamráját, ezekből teremti elő az asztalravalót. Ha Székelyföld autonómiáját valakikre alapozni lehet, akkor azt kérem, legyenek ezek a gazdák és önfenntartó kis családi gazdaságaik az építőkövek, a fundamentumok.