Családfa a címe Tamás Borbála kiállításának, amely Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Képtárában tekinthető meg. Az alkotót és műveit Veres Péter, a képtár vezetője méltatja. Kapcsolatok, összefüggések, hálózatok, kötések, rendszerek. Első látásra Tamás Borbála festményei ilyen és ehhez hasonló fogalmakat juttatnak eszünkbe. Több festményének felépítésében, architektúrájában hangsúlyosan vagy visszafogottan kubizmusra utaló jegyek bukkannak fel. Színvilága visszafogott, néha komor, már-már drámai, de nem gyászos. Sok esetben a szürke számos árnyalata teremt harmóniát a festményeken. Székelyudvarhely, Temesvár, Erfurt, Kolozsvár a stációi eddigi művészpályájának, többek között olyan tanárok bábáskodtak festészetének kialakulásában, mint Török Ferenc, Dacian Andoni, Lelah Fergusson, Marius Bercea. Jelenleg mesteri tanulmányait folytatja a kolozsvári Művészeti Egyetem festészet szakán, ezzel párhuzamosan a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok szakának hallgatója. Meghatározó szerepet töltenek be jelen kiállítás anyagában a Struktúrák és a Családfa sorozatokat alkotó festmények. Az „elsőszülött” Struktúrák sorozat darabjait a festőnő egy kísérlet eredményeinek tekinti, melynek során arra volt kíváncsi, hogy az olajfestésben milyen technikai, formai és színtani lehetőségek rejlenek a geometriai formák, vázak, felépítmények megjelenítésénél. Milyen az, ahogyan egymásra épülnek, rétegződnek különböző formák, alakzatok, és hogyan illeszkedhetnek, alkalmazkodhatnak, idomulhatnak ezekhez az emberi formák? A Családfa sorozat a Struktúrák és a művésznő pszichológiai tanulmányai során szerzett tapasztalatainak találkozásából született. A mindennapi értelemben vett családfák klasszikus szerkezetére utalva jelennek meg azok a folyamatok, amelynek során gének segítségével az emberek egyes tulajdonságai átadódnak a következő generáció egyedeinek. Elfogadott az a nézet, hogy az öröklődés folyamata bizonyos szabályszerűséget követve történik, ám az, hogy egyes tulajdonságok hogyan, milyen mértékben vagy milyen formában öröklődnek/tűnnek el, kiszámíthatatlan. Valójában ezeknek az ambivalens állapotoknak, helyzeteknek, folyamatoknak a lenyomatai a Családfa sorozat festményei. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos lazán szervezett struktúrák, amelyek arra hivatottak, hogy rendezettséget, irányt határozzanak meg, ezek csekély mértékben befolyásolják az öntörvényű folyamatokat. Ez utóbbi sorozat képeire jellemző sötétebb tónusoknak az esztétikai szempontokon kívül nem tulajdonít más jelentőséget a festőnő. Kihívást jelentett számára a szürke számos tónusának kikeverése és alkalmazása. Török Ferenc, egykori tanárának utasítását követte, mely szerint a festő számára egyik legizgalmasabb kihívás a „kevés színnel színesen” festeni. Tamás Borbála festményein a művészet és tudomány érdekes találkozásának lehetünk szemtanúi. A művek nemcsak egyszerű, szuggesztíven ható, dekoratív felületek, hanem kifejezik azt az érdeklődést és tiszteletet, amelyet a festőnő érez a világ legösszetettebb struktúrája, a családfa iránt. Egy tanulmányi éven át a festőnő az erfurti egyetemen tanult. Alkalma volt megismerni azt a nyugati kultúrát, művészetet, amelyekre itt Kelet-Európában sokan, sok évtizeden át mainstream-ként, főáramúként és követendőként tekintettünk. A határok leomlását követő negyed század alatt bebizonyosodott, hogy kívülállóként hitelesen nem lehet követni, beilleszkedni a nemzetközi kortárs művészeti tendenciákba úgy, hogy megtagadunk, elfelejtünk mindent, amit itt ismertünk meg. Ha ezt tesszük, akkor csak egyszerű mezei másolókká, utánzókká válunk. Ezért az egyik járható út az, ha saját ismereteinkre, tudásunkra és örökségünkre támaszkodva értelmezzük, kezeljük és helyezzük kontextusba ezeket a törekvéseket, és úgy alkotunk, hogy erre is odafigyelünk. A művésznő ezen íratlan szabályra – tudatosan vagy ösztönösen – ráérzett, és ennek szellemében alkotott. Előre nem tudjuk, hogy Tamás Borbála művészete a jövőben hogyan alakul és milyen irányba halad tovább. Azonban a megkezdett út egy izgalmas és érdekes, állandó kihívásokkal szegélyezett művészpályát vetít előre. Ezt jelen tárlat anyaga is alátámasztja.