Brassai (Wolf) Károly rajztanár Szabó András nyugalmazott muzeológus adatai szerint Csíkszereda egyik első rajztanára és a város első festőművésze volt. 1904 és 1920 között tevékenykedett Csíkszeredában, majd az összeomlás után, mint esküt nem tett pedagógust, felszólították, hogy hagyja el az országot. Életpályájának néhány állomását a korabeli sajtó, levéltári dokumentumok, valamint fennmaradt visszaemlékezés-részletei alapján, két részben mutatjuk be. [caption id="attachment_90643" align="aligncenter" width="386"] Brassai, még Wolf Károlyként a csíksomlyói róm. kath. főgimnázium 1905/1906-os tablóján[/caption] Wolf Károly Jakab 1876. január 28-án született Brassóban – a budapesti rajztanárképző adatlapja szerint – német anyanyelvű római katolikus családban. Korán elhunyt édesapja telekkönyvvezető volt. „Középiskoláit a brassói r. kat. főgimnáziumban, főiskolai tanulmányait a budapesti képzőművészeti főiskolán végezte, ahol 1900-ban rajztanári oklevelet szerzett – foglalta össze Wollek Géza igazgató a szolnoki M. Kir Állami Verseghy Ferenc Reálgimnázium 1935–1936-os tanévről szóló értesítőjében. – Tanári működését helyettes minőségben 1900-ban a gyulafehérvári erdélyi r. kat. statusi főgimnáziumban kezdte, s ez intézetnek két év múlva rendes tanára lett. Iskolai érdekek úgy kívánták, hogy pályája kezdetén többször is változtatja az intézetet: 1903-ban Kézdivásárhelyre, s már 1904-ben a csíksomlyói, ill. csíkszeredai r. kat. főgimnáziumhoz kerül.” A vízfesték és az aradi vértanúk Wolf Károly 1907 júliusában – ugyanabban az évben, amikor lánya, Ottilia megszületett – „Brassai”-ra magyarosította a nevét. Erről tanúskodik egy levéltári ügycsomó (Románia Nem­zeti Levéltárának Hargita Me­gyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 5382/1907 iratcsomó), illetve egy rövid újsághír is (Pesti Napló, 1907. július 5.). Viszont a névmagyarosítás és a házasság László Ilonával még nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a képzőművész-tanárt befogadja a székely közösség (egy része). 1908-ban ugyanis hírlapi polémiát váltott ki Brassai Ká­roly azon tanácsa (vagy kötelező elvárása?), hogy minden diák a magyar gyártmányú festéknél többszörösen drágább Günther Wagner-féle osztrák pelikán-festéket vásároljon. Több szülő – köztük Kovács Gyárfás ügyvéd –, azzal vádolta a Székelység hasábjain Brassai Károlyt, hogy nem támogatja a magyar ipart, sőt nem nyújt megfelelő hazafias nevelést a diákoknak: „...miért nem pártolja a magyart? Azért mert nem jó hazafi! Mert hiányzik belőle a hazaszeretet fogalmának még a legkisebb mértéke is, amelyek után méltán aggódhatik minden gyermeke sorsát szívén viselő apa, hogy milyen kezekbe tette le zsenge, fogékony lelkű gyermeke jövőjének kiépítését (…) Szegény ifjúság! Milyennek láthatod te Március idusát, a Rákóczi korát, ilyen fáklya fénye mellett – milyen könnyeket sírhatsz az aradi 13 sírhantján? Van-e tudomása a főtanhatóságnak arról, hogy az ő tanára ennyire arcul vágja a magyar géniuszt?” Egy másik hozzászóló arra is felszólította a tanár urat, hogy pályázzék el. (Székelység,1908. szeptemebr 19.) Brassai Károly ugyanebben a lapszámban próbálta megmagyarázni, hogy nem kötelezte a Günther Wagner-féle festék vásárlását, csak javasolta, és hozzátette: „Több magyar érzésre nevelem az ifjakat, s magam is vagyok olyan magyar, mint a cikkező apa és a vagonszámra festékeket tartó érdekelt fél, aki beállt siránkozó apának.” (Székelység, 1908. szeptember 19.) A hírlapi polémiába a szülők által megszólított Pál Gábor, a főgimnázium igazgatója is kénytelen volt bekapcsolódni, és védelmébe venni tanárát. Többek között kifejtette: „Minden jogos panasznak megvan a maga illetékes fóruma. (…) Iskolai dolgokban a hírlapi nyílt levelezés több kárt okoz, mint amennyit írója vele javítani remél. Nem vonom kétségbe, hogy a nyílt levél csak jót akar, de a leglelkesebb hazafias érzéssel is nehezen tudom megérteni, hogy a csíksomlyói diákok vízfestékeinek eredetével, számával, minőségével hogyan jőnek kapcsolatba az aradi vértanúk, s miért kell ezen dicső hősök nyugalmát apró festékdolgokkal zavarni? Hagyjuk nyugodni a kiszenvedett hősöket, inkább intézzünk kérdést az élőkhöz: Vajjon ha mindazokat, akik valamely idegen iparcikket a hazainál jobbnak tartanak és mindazokat, akik idegen iparcikket árulnak és vásárolnak, holott ugyanolyan fajta magyart is kaphatnának, valaki mind kitessékelni Csíkból: hánynak lenne jogcíme itt maradni? Úgy hiszem, nem soknak.” (Székelység, 1908. szeptember 26.) [caption id="attachment_90644" align="aligncenter" width="645"] Brassai Károly (jobbról) gyakran vitte kirándulni a diákokat (Csíki Székely Múzeum tulajdona)[/caption] Brassai és a művészeti nevelés A gimnáziumi értesítőkben rendszeresen szerepel, hogy mely tantárgyakat tanított bő másfél évtizedes csíki tartózkodása alatt Brassai Károly: többnyire a szabadkézi rajzot, a rajzoló geometriát, a görögpótló rajzot, valamint a szépírást, ugyanakkor ő volt a rajzszertár őre. Az iskolán kívül is sokoldalú tevékenységet fejtett ki, többek között díszleteket készített a Mária-kongregáció különböző előadásaihoz. „Kettős díszletet festett. Az egyik szobát, a másik szép kertet ábrázol. A színfalak szélessége 1 m, magassága 3 m, a háttér magassága 3 m, hossza 5-5 m. Aki a festészethez ért, az képzelheti, micsoda rengeteg munkát fejtett ki nemeslelkű jótevő festőnk, ki még éjjeleit is megrövidítette, miután későn kapta kézhez a szükséges dolgokat.” (A Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnázium értesítője, 1910) Szintén 1910-ben az Úri Kaszinó olovasótermében megnyitott egyik első csíkszeredai képkiállítást méltatta a Csíki Lapok hasábjain, 1912 májusában a nagyközönség által is megtekinthető rajzkiállítást rendezett a főgimnázium új épületének rajztermében. Ugyanebben az évben a székely társaságok szövetségének csíkszeredai közgyűléséhez kapcsolódóan a város vezetősége és a csíkszeredai ipartestület szűkebb körű iparkiállítást szervezett. A tárgyak elrendezését Brassai Ká­roly irányította, sőt festményeit is közszemlére bocsátotta és munkáival egy oklevelet és nagyérmet is kiérdemelt (az oklevél ma a Csíki Székely Múzeumban található). Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a csíki közönség is egyre inkább elfogadja a művészembert. „Csupán egy intézet van széles e hazában, mely a kor jobb énjének hívó szózata előtt kaput nyitott s ez a csíkszeredai róm. kath. főgimnázium. Egy intézet van, mely tanítványait az élet ábrázolására tanítja s fokozza az élet örömeit s fennen hirdeti Arisztotelesszel, hogy nemcsak a tragédia, hanem a művészet is katharzist, tisztulást jelent” – áradozott Brassai Károly módszereiről és a csíkszeredai főgimnáziumban zajló művészeti nevelésről Kémenes Antal tanár, történetíró, így fejezve be cikkét: „Vivat floreat, ad multos annos! Brassay Károly.” (Csíki Lapok, 1912. október 30.) 1913-ban arról olvashatunk a főgimnáziumi értesítőben, hogy Brassai Károly a törvényszék írásszakértője. 1914 februárjában a Csíki Hírlap közölte, hogy a tanár úr, aki minden vasárnapját az ipariskolára áldozta, lemondott ipariskolai rajztanári állásáról. 1915-ben a Sümegen felállítandó szépművészeti múzeum anyagához járult hozzá egy csíksomlyói tájképrészletet ábrázoló alkotásával. „Az igazság kedvéért őszinte hálával adózunk annak, hogy gyermekeink ily rajztanárra vannak bízva, mert Brassai Károlynak művészi tudása, a gyermekek iránt tanúsított szerető bánásmódja biztosítékot nyújt arra, hogy népünk nemcsak »erdőlésre« – »pásztorkodásra« – »kupeceskedésre«, hanem a művészetek elsajátítására is elegendő ősierővel bír (...)” (Csíki Lapok, 1915. november 17.) 1916 májusában a m. kir. pénzügyminiszter Brassait is kinevezi a Csík vármegye területére alakítandó és a jövedelemadó (hadiadó) elsőfokú megállapítására hivatott adófelszámolási bizottságba (Csíki Lapok, 1916. május 17.). 1916 őszén Csíkszereda többi lakójával együtt Brassainak és családjának is menekülnie kellett, és valamennyi ideig Budapesten, a Váci utcában állapodott meg. (Magyarország, 1916. november 1.) Valószínűleg a menekülés hónapjaiban dolgozott a csepeli Weisz Manfréd gyárban (Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene című kötet adatai szerint). A menekülésből visszatérve pedig Brassai Károly ismét a csíkszeredai főgimnáziumban tanított, mígnem 1920-ban el kellett hagynia az országot. Kiutasításáról, repatriálásának körülményeiről sorozatunk következő részében olvashatnak. Daczó Katalin