Sorban a huszonharmadik fesztiválját tarthatta meg a Kékiringó. Az elmúlt két évet sem a teljes visszafogottság jellemezte, hiszen, ha kisebb megmozdulásokkal, de mindvégig jelen voltak a székely anyaváros kulturális életében, közben turnéztak, táborokat tartottak, és kisebb-nagyobb csoportokban annak rendje-módja szerint próbákra is eljártak. Both Aranka együttesvezető kétnaposra hirdette a múlt hétvégére, április 22–23-ra, de tulajdonképpen ez négy megkezdett nap, mert csütörtökön már érkeztek, de az „érzékeny” búcsúra, a gyors kiértékelésre a többség esetében 24-én, vasárnap délelőtt került sor. – Négynapos lett a kétnapos fesztivál? – Igen, a plakátunkon kétnapos rendezvénynek van feltüntetve, ám a vendégek érkezésével kezdődik a program, s a búcsúzkodással végződik. Ezért a mi esetünkben most tényleg négynapos eseménysorról beszélhetünk. Több hónapon át tartó előkészület, majd rengeteg utómunka jár a szervezéssel. A fesztiválunk keretében volt néprajzi kirándulás, múzeumlátogatás, táncos előadások-bemutatkozók, táncházak, közös éneklések-táncolások, koncert, gasztromómiai bemutató és borkóstoló is. – Végül kik jöttek el? Hány előadó? Hány csoport? Hány műsorszám valósult meg? – A fesztivára helybéli és anyaországi baráti tánccsoportokat szoktunk hívni. Az idén a meghívott tánccsoportok mind eljöttek: Cickom (Székelyszenterzsébet), Ge­re­ben (Székelyudvarhely), For­gó­ró­zsa (Rugonfalva), Iglice (Fel­ső­boldogfalva), Ördögbo­rda (Ba­lán­bánya), Pipacsok (Szé­kely­ke­resz­túr), Seríttő (Szé­kely­ud­var­hely), Zi­va­tar (Csík­szent­do­mo­kos), Zsibongók-Csík­szent­tamás; Magyarországról: Bo­zót Táncegyüttes, Kiscsőszi Ifjúsági Táncegyüttes, Rekettye Táncegyüttes, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület (Kiscsősz), valamint a Kékiringó Néptánccsoport házigazdaként az összes korosztállyal. A rendezvény alatt több zenész is húzta a talpalávalót: Forró István és a Kékiringó Zenekara, Lukácsi Norbert, Dimény Bence, Fekete Kristóf, István Ildikó, Mihály Pál, Gáspár Csaba, Lőrinczi Zsolt, Csibi Szabolcs, Kalász Máté és a Magyarpalatkai Banda. – Az időjárás nagyjából kedvezett. Sikerült-e minden szabadtéri és terembe elképzelt programot megvalósítani? – Szerintem nagyon kedvezett a rendezvényünknek az időjárás. Leszámítva azt, hogy reggelente elég hűvös volt annál, ami erre az időszakra jellemző, de sikerült minden programot megvalósítani! És a meteorológia esőkkel fenyegetett többször is. Szombaton már mindenki le akarta mondatni velem a felvonulást, amire nem voltam hajlandó, s lám, mégis kitisztult az ég, mire a felvonulás elkezdődött. Pénteken Székelykeresztúrra és Kőrispatakra kirándultunk a már ideérkezett vendég-tánccsoportokkal, összesen 120 ember vonult, buszokkal, jókedvvel. Szombaton a Szejkén jártunk, a Mini Erdély Parkban és a múzeumban. Annak ellenére, hogy mindkét napon félig-meddig esős, borús idő volt, mindenki nagyon jól érezte magát. [caption id="attachment_153739" align="alignnone" width="1893"] Kékiringó-felvonulás[/caption] – Milyen volt a péntek esti műsor és a táncház? Telt házas volt-e? Melyik tájegység/táncrend volt a leginkább vonzó/népszerű? Hoztak-e valami újdonságot a vendégek, ami ez idáig nem volt Udvarhelyszéken? – Nagy öröm, hogy minden előadásunk telt házas volt egész fesztiválunk alatt. Pénteken volt a fesztivál hivatalos megnyitója, a házigazda Kékiringó kis-küküllőmenti táncokkal köszöntötte a vendégeket és a nézőket. A pénteki előadások az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) nagytermében zajlottak. A résztvevők láthatták rajtunk kívül az anyaországi barátaink táncait, Kovács Norbert Cimbi irányításával, a balánbányai Ördögborda műsorát: Bukovina mit vétettem címmel. Ezután koncert következett István Ildikó és barátai részéről, ezzel párhuzamosan borkóstoló volt Heit Loránd bihardiószegi borász vezetésével, konyhaművészeti bemutatkozás és kínálkozás a résztvevők által hozott hazai finomságokból. Közös éneklés, közös tánc színesítette a koncertet. Mindezt hajnalig tartó táncház követte. – Milyen volt, miben különbözött a kultúrházas előadás és táncház az UFF-nál tartottnál? – Szombatra már megérkeztek a helybéli vendég-tánccsoportok is. A gyülekező a Márton Áron téren volt, ahonnan muzsika- és énekszóval a 13 tánccsoport levonult a Művelődési Házba. Ott gálaműsor vette kezdetét délután 5 órától. Az érdeklődő közönség 17 műsorszámot láthatott. Minden tánccsoport igyekezett a legszínvonalasabban bemutatni az előkészített koreográfiát, szerencsére nagyon gördülékenyen, tempósan járt le a gálaműsor, amit a közönség folyamatos tapssal jutalmazott. A mi fesztiválunkon csak élő zenére lehet táncolni, nincs olyan, hogy ott a sok értékes zenész, s valaki a tánccsoportok közül „gépzenére” mutatná be a táncát! Ez is nagyon megemeli a műsor színvonalát. Az idei gálaműsor zárószámában a Magyarpalatkai Banda volt a „meglepetés”, minden tánccsoport kiválasztott képviselete egy közös örömtáncra perdült a palatkai banda zenéjére. Majd a zárópillanat, mint minden évben: a tánccsoportok vezetői, képviselői feltűzik a díszes szalagjaikat a fesztiválunk zászlójára. Vacsora után szombaton is volt Táncház, ugyancsak az UFF nagytermében, ekkor is hajnali 6 óra után ért véget a mulatság. – Mit gondol, mi volt a legnagyobb hozadéka ennek az eseménynek? Két év bezártság után ki tudott-e annyira bontakozni, mint amilyen a járvány előtt volt? – A közösségi együttlét! Nekem mindig ez a legfontosabb! A mi fesztiválunk nem megmérettetés, nem verseny, nincs kiértékelés, nincs itt senki, aki megmondja a „tutit”. És nem is kell. Nálunk a legfontosabb, hogy legyünk sokan, érezzük és élvezzük az együttlétet. A „kékiringósaimmal” a járványhelyzetben is dolgoztunk, a rendezvényeinket, ha óvatosabban és szerényebb részvétel mellett megtartottuk, de voltak olyan tánccsoportok, akiknek a mi fesztiválunk volt az első kimozdulása! A barátságok hosszú időre köttetnek, ezt nem tudta a covid szigorúsága, eltiltása sem megcsonkítani. – Mire készülnek legközelebb? Mi lesz a legnagyobb „dobásuk”? – Nálunk folyamatos a munka, nevezhetjük folyamatos készülődésnek is. Szerintem a folyamatos, kitartó munkának tud gyümölcse lenni. A többi csak olyan, ne! Mi nem törekszünk „nagy dobásokra”, „országos hírű eseményekre”, csak tesszük a dolgunkat. Az idén 25. éves lesz a Kékiringó Néptánccsoport, azzal fogunk sokat foglalkozni, hogy méltóképpen tudjuk megünnepelni. – Mi következik az év további hónapjaiban a karácsonyi gáláig? Milyen a tagság? Milyen az utánpótlás ígérete? – Ezután is a legfontosabb számunkra az együttlét, a közösség. Hogy minél többet találkozhassunk, énekeljünk, táncoljunk, muzsikáljunk együtt táncolni! Kitartóan dolgozunk, én írom hűséggel a pályázatokat, mert pénz nélkül csak tervezni lehet, megvalósítani nem. Nagyon jó csapat áll mögöttem, a gyermekeim, szülők, felnőtt táncosok nagyon lelkesek, kitartók, segítőkészek. Hálás vagyok a csapatomért!... A nagy táncosaim sorra „kirepülnek”, s ez így van rendjén, mert egyetemre mennek, családot alapítanak. A kisebbekkel egy kicsit keményebben kell dolgozni, mint régebb, nem panaszkodom, de érezhető sajnos ez a két év, sokkal több energiát kell befektetnem abba, hogy fejlődjenek. Sajnos a folytonosság, az iskolai táncoktatás elmaradt, sok ember félt, és még most is fél, nem merik visszaindítani az iskolákban az ilyen jellegű tevékenységeket. A folytatáshoz nem elég a gyerek, szükség van a szülők és a pedagógusok biztatására, lelkesítésére is. – Van-e olyan újdonság, amiről még nem beszéltek? Például népdalok tanulása. További néprajzi tájegységekkel való megismerkedés. Zenészek képzése. Kézművesség. Viseletkészítés. Egyéb újonnan bevezetendő foglalkozások… – Én nem vagyok a folyton újítás híve, dolgozni kell, és kész! Az őseink sem változtattak állandóan valamit, éltek, dolgoztak, és ezáltal léteztek. A Kékiringóban mindig volt a táncoktatás mellett népdaltanulás, muzsikálás, kézműveskedés is, mert a hagyományaink így alkotnak egy egészet. Legyünk együtt, fogjunk össze, dolgozzunk közösen, tiszta szívvel és lélekkel. Lakatos Lehel felvételei

Simó Márton