Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Rég jártam Bukarestben a Magherun, de ha megint eljutok, akkor föltétlenül elmegyek a Cărtărescu könyvesboltba. Utoljára legalább két órát csavarogtam a különböző emeleteken, és mindig megdöbbent, hogy a román könyvkiadás milyen gyorsított ütemben hozza be a lemaradását a világgal szemben. De nemcsak, hanem hazai adósságait is törleszti. Igazi irodalmi értékként fedezték fel a botoşani-i Max Blecher műveit (1909–1938), akiről én Mihail Sebastian Naplójában olvastam a Kindle-n, románul, mert így ingyen lehetett letölteni. A két világháború között élt, gerinctébécéjével ágyhoz szegezett fiatalembert olykor Kafkához, olykor meg a szürrealisták előfutáraihoz hasonlítják, versei és prózája világnyelveken is megjelentek, és azt hiszem, hogy Boda Edit (1973) nem véletlenül fordította le magyarra a regényét. Nem, mert Edit verseiben is ott találni azokat a meghökkentő átmeneteket, amelyek a belső és külső világot tömören metaforizálva összekapcsolják, az emberi lét alapkérdéseit feszegetik. Eszter lányom évfolyamtársa volt Kolozsváron, és úgy emlékszem, egy másik kolléganőjével jött le Zsögödbe, hogy beszélgessünk a verseiről. Nemsokára meg is jelent ez a könyve. Az első. Azóta, ha nem is túlságosan következetesen, de követem az életútját, tudom, még jó néhány kötete napvilágot látott, és neve, versei, hol az egyik, hol a másik irodalmi lapban bukkannak fel. De mivel ott sorjázik a Facebook-barátaim között, azt is látom, hogy az alkotói-értelmiségi lét megannyi ellentmondásával küzd, és nem ő az egyetlen. Voltaképpen annak a nemzedéknek a tagja, amely kamaszkorát még a diktatúrában élte le, ifjúságának és induló felnőttkorának éveit azonban már a romániai rendszerváltás utáni nyitott világ zárta keretbe. Igen, a nyitott világ is tud keretbe zárni, a maga láthatatlan falaival, értékvesztéseivel, a társadalomban elfoglalt alkotói és értelmiségi pozíciók alapos átalakításával és egyáltalán, olyan útvesztők kialakításával, amelyeket a lehető legnehezebb átlátni. Inimi cicatrizate – Heges szívek, ezzel a címmel jelent meg a Boda Edit Blechert fordítása a gipszágyban fekvő fiatalember feljegyzéseiről, miközben az erdélyi magyar színházakban is jól ismert Radu Afrim kiváló előadást rendezett az eredetiből, Radu Jude pedig filmben bontotta tovább a látások és látomások olyannyira finom egymásba hatolását. Legalább résnyire tágítva az álcázást. A kamuflázst. Ahogyan verseiben Boda Edit is teszi. Vegyük észre. (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004. Szerkesztő: Demény Péter, borító: Unipan Helga)

Székedi Ferenc