Háromnaposra bővült rendezvénysorozat programjaira hívják és várják e hétvégén a kikapcsolódni, jószágaikat bemutatni, értékesíteni, illetve tudásukat bővíteni, frissíteni kívánó csíkszéki gazdálkodókat. A pénteken Csíkszeredában szakmai előadásokkal, szombaton a csíkdánfalvi Kubik-gödörben állatkiállítással, vasárnap Csíkszentsimonban pedig vetélkedőkkel, ügyességi bemutatókkal fűszerezett gazdanapi forgatagról, illetve a megváltozott értékesítési szokásokról Tánczos Barna szenátortól, a rendezvény fővédnökétől érdeklődtünk. [caption id="attachment_77423" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Domján Levente[/caption] – Három nap, három helyszín, három gazdanapi esemény, de mégis egyazon rendezvény égisze alatt. Hogy is van ez? – Valóban, ősszel a térségben évek óta különböző helyszíneken, különböző állatvásárokat, gazdanapokat, kiállításokat szerveznek. Gondoljunk csak a felcsíki, dánfalvi állatvásárra, a kápolnásira vagy a kászoni őszi rendezvényekre. Tavalytól az alcsíki, csíkszentsimoni helyszínnel is gazdagodott a rendezvénysorozat, az idén pedig úgy döntött a különböző helyszínekben érdekelt szervezőcsapat, hogy Csíki Gazdanapok égisze alatt egy háromnapos, teljes hétvégére kiterjedő eseményt hozunk tető alá. Ezzel is meg akarjuk mutatni azt, hogy mennyire összetett a gazdálkodói tevékenység. Pénteken az információs előadások, agrártudományi konferenciák az elméleti résszel gazdagítják a rendezvénysorozatot; szombaton a felcsíki, dánfalvi állatmustra főként a szarvasmarhatartókra, a tenyésztési eredmények bemutatására koncentrál, de alkalmat nyújt a kikapcsolódásra is, hisz a különböző ügyességi, traktor- és rönkszállító-kezelési verseny nagy népszerűségnek örvendett az elmúlt esztendőkben is; vasárnap az alcsíki, csíkszentsimoni program-kínálat főként a kisgyermekes családokra fókuszál. A három nap alatti programpalettával igyekszünk minden gazdának, minden érdeklődőnek a kedvében járni. – A pestisjárvány miatti állategészségügyi helyzet mennyire nehezítette meg a szervezők dolgát? – Nem tudunk semmiféle sertéshez kapcsolódó programban gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy sertést sem a vásárba, sem a kiállításra nem szabad behozni. Ennél tovább nem zavarja a rendezvénysorozatot, hisz a kérődzők – a szarvasmarha- és a juhállomány – bemutatása továbbra is lehetséges. – Tehát állatvásár is lesz, nemcsak kiállítás? – Természetesen, hiszen azt tapasztaltuk az elmúlt években, hogy ezeken a kiállításokon nem feltétlenül csak üzletek, hanem értékes kapcsolatok is születnek. A térségi állatvásárokra a gazdák viszonylag kevés állattal érkeznek. Tavaly is volt olyan gazda, aki a kiállítás és a vásár után teljes eladó üszőállományát értékesíteni tudta, hiszen ott tudott kapcsolatba kerülni olyan érdeklődővel, aki a rendezvényt követő napokban, hetekben otthon, a farmján kereste fel a gazdát, vette szemügyre az eladásra kínált állományt, és ezt követően állapodtak meg az értékesítésről. Úgy gondolom, hogy a Csíki Gazdanapok felcsíki helyszíne erre az üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolatteremtésre, az információgyűjtésre továbbra is alkalmas. Nem számítok arra, hogy a helyszíni értékesítés reményében tömegével hoznák ki jószágaikat a vásárba a gazdák, de ez nem azt jelenti, hogy az adásvételek elmaradnának. – Mindez azt is jelenti, hogy a gazdálkodóknak hozzá kell szokniuk az új értékesítési formákhoz, azaz a megszokott régi, vásárhangulatú, áldomással lezárt jószág melletti alkudozásokat mindinkább felváltják a közvetett eladási, előszerződési és utólagos szállítási eljárások? – Az az érzésem, hogy mi kell hozzászokjunk ahhoz, hogy a gazdák már nem a régi formákban értékesítik állataikat. Amikor hét-nyolc esztendővel ezelőtt a csíkdánfalvi Kubik-gödörben újraélesztettük az őszi állatvásárokat, arra számítottunk, hogy a szarvasmarhák, lovak, juhok, disznók értékesítésének régi hagyományát tudjuk feleleveníteni. Ma ott tartunk, hogy az állattartók nagyon sok jószágot értékesítenek az internetes felületeken vagy a különböző hirdetésekben. Sokat változott a világ, és helyi internetes portálokon, a helyi lapokban nap mint nap láthatjuk az eladásra kínált különböző állatokat, jószágokat, amik sikerrel új gazdára is találnak. Ezért is mondom, hogy nekünk, vásárszervezőknek kell hozzászoknunk ahhoz, hogy ilyen szakmai rendezvény, vásárral, kiállítással összekötve jó alkalom arra a gazdáknak, hogy megismerkedjenek egymással, új információk birtokába kerüljenek, szakmailag fejlődjenek. – Rendre felmerül az igény – nem tudom eldönteni, hogy a gazdálkodók részéről ez valós-e vagy sem –, hogy mind az állattartók, mind a növénytermesztők termékeik könnyebb, hatékonyabb pénzzé tétele érdekében különböző szervezetekbe, értékesítési szövetkezetekbe tömörüljenek. Elméletben létezhet ilyen igény, de gyakorlatban nem nagyon mutatkozik. A szakmai fejlődés e téren is tisztulást hozhatna? – A székelyföldi gazdák hihetetlenül lassan és nehezen hangolódnak rá azokra a típusú értékesítési rendszerekre, amelyek a nyugat-európai gazdatársadalmat jellemzik. Évről évre próbálkozunk ezekkel a megoldásokkal, a fogadókészség ellenben jóval alacsonyabb, mint amire számítunk. Akár a borjúk értékesítésében, akár a hizlalásban, az üszőnevelésben, a tenyészállatok közös értékesítésében jelentősen elmaradunk az osztrák vagy a francia gazdaszervezetektől. Valószínű, hogy ez olyan természetes folyamat, amelynek be kell érnie. A gazdák tudatosításában – hogy rájöjjenek arra, hogy az értékesítés közösen könnyebb, mint egyénileg – biztosan segítenek a szakmai előadások, de ma még a székelyföldi gazdatársadalom nem érett meg arra, hogy ezt a típusú nyugati értékesítési modellt gyakorlatba ültesse. – A gazdasági szükség fogja kikényszeríteni ezt az együttműködést? – A mainál nagyobb gazdasági szükség nincs, hiszen – ha élőállat-értékesítésről van szó – a jelenleginél nehezebb helyzetben aligha lehettek a gazdák. Továbbra is ki vannak szolgáltatva a kereskedőknek, és addig, amíg egyesével, hármasával viszik el a borjakat vagy a bárányokat az udvarról, addig ez a helyzet nem is fog megváltozni. Tehát a szükség vagy még nem akkora, hogy a gazdákat összefogásra késztesse, vagy még mindig hiányzik a bizalom a közös értékesíti rendszer iránt. Nem merik még rábízni az állataikat egy olyan szervezetre, amely sajátjaként kezeli és értékesíti. Nemegyszer jártam Franciaország leghíresebb állatkiállításán, és idén is el akarok menni. Amikor a farmlátogatásnál a gyönyörű, díjnyertes limousin-bika áráról kérdeztem a gazdát, illetve hogy mennyiért adná el, a tulajdonos nem tudott erről nyilatkozni. Elmondta, ő egy egyesület tagja, és az értékesítés kizárólag az egyesületen keresztül történik. Amíg felnövünk erre a szintre – én is, más is –, addig Székelyföldön hosszú időnek kell eltelnie. Amíg nem lesz meg az a feltétel nélküli bizalom és meggyőződés, hogy állataimat a szakegyesület, értékesítési szövetkezet sokkal jobban tudja értékesíteni, mint én magam, addig az említett francia példa nálunk nem tud működni. Domján Levente