Tetőfokára hágott a bizalmatlanság mifelénk. Sőt immár intézményes kereteket öltött. A tanügyi kormányzat ugye nem bízik a vizsgázó diákokban és tanárokban, s abbéli félelmében, hogy nehogy puskázzon valaki, nehogy segítsen a vizsgázóknak valaki, kamerák vizsla szeme előtt zajlanak a vizsgák. Holott ha mérnék a csalást, bizonyára meglepődnének a bizalmatlankodók: a vizsgázók és felügyelőik zöme pisszenni sem mer a vizsgán. S nem a kameráktól és mikrofonoktól való félelmében, hanem azért, mert belső értékrendje szerint a puskázás vagy a vizsgázók segítése egyenértékű a csalással, lopással, olyan cselekedettel, amelyet zsigerből elutasít. Vagy azért nem segít a vizsgáztató tanár a vizsgázó diáknak, netán vizsgázó kollégájának, mert komolyan veszi önmagát, komolyan veszi munkáját. Természetesen, mindenhol akadnak minden rosszra kapható egyének, így a tanárok körében is, akik némi szívességért, netán pénzért vagy egyszerűen baráti gesztusként segítenek a vizsgázókon. Ennek a mértéke is azonban esetről esetre különbözik. Hallani olyan városi legendáról, miszerint egy vizsgán minden dolgozat ugyanazokkal a mondatokkal kezdődött, több dolgozatban pedig a közös rész így ért véget: Innen folytassátok ti… Anekdotába illő eset, talán nem is igaz, de rávilágít arra, hogy segíteni is csak azon lehet, aki képes elfogadni a segítséget. Nos, a pénzért, figyelmességekért vizsgáztatóknak úgyis híre megy, előbb-utóbb lebuknak, kamerával vagy anélkül. Miattuk azonban nem szabadna megbélyegezni az egész pedagógustársadalmat. Bizalmatlanság tapasztalható a közpénzek elköltése terén is. A törvénykezés számos – inkább számtalan – ellenőrző mechanizmust bevezetett a közbeszerzési eljárásokba, a bizalmatlanságból fakadó ellenőrzések sokasága a bürokrácia elburjánzását, sokféleképpen való értelmezhetősége pedig a perek, óvási eljárások garmadájának megjelenését eredményezte. A belterjes szabályozás is a bizalmatlanságból fakad, abból, hogy a jogalkotó abból a premisszából indul ki, hogy mindenki csal, mindenki hazudik és mindenki lop. Az utóbbi két-három esztendő felfokozott korrupcióellenes harcának eredményei éppen ezt a vélekedést erősítik a közemberben is, látva az egymás után sűrű tempóban megbilincselt elöljárókat, a politikai és a gazdasági elit bekasztlizott prominens képviselőit. Nyilván az állami megrendelésekhez való jutás mindig és mindenhol nagy csáberőnek bizonyult a forgó összegek nagysága okán, s lévén, hogy a pénznek ördöge, a nagy pénznek még nagyobb ördöge van, e pénzek lenyúlásának kísértése is nagy. Némelyek számára. A többség azonban hitem szerint becsületes ember, aki tisztességgel akarja ellátni feladatát. A bizalmatlanság azonban azt eredményezi, hogy semmi sem működik folyamatosan, kiszámíthatóan, létfontosságú dolgok késnek a túlburjánzott szabályozás és a nyaklótlan bürokrácia miatt, s lassan-lassan senki felelős beosztásban lévő személy nem mer aláírni semmit… A bizalmatlanság a felelősségérzetet sorvasztja el, s szép csendesen kamerák kereszttűzében élő, a megfigyelők elvárásainak megfelelő, szabad akarattal nem rendelkező zombikká válunk. Sarány István