Kórházi osztályokon dolgozó asszisztensek, közösségi asszisztensek, önkéntes szoptatássegítők, kismamák vettek részt a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett, múlt héten a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban lezajlott szoptatástámogató kommunikációs tréningen. Ez alkalommal beszélgettünk az egyik előadóval, W. Ungváry Renáta magyarországi IBCLC szoptatási tanácsadóval. – Az anyatejes táplálásról sok szó esik mostanában, lapunk hasábjain is többször elmondták szakemberek a legfontosabb információkat. Mi az, amit ön gyakorlatias tanácsként elsőként megfogalmazna egy szoptatásra készülő kismamának? – Az hiszem, arról beszélnék neki, hogy milyennek képzelje el a szoptatást. Nem egyszerűen anyatejes táplálásként, hanem egy multifunkcionális, sok feladattal bíró folyamatnak. Azt mondanám, úgy gondoljon a szoptatásra, mint egy sok lábon álló asztalra. Ez az asztal attól lesz stabil, hogy mindegyik lába a helyén van és elmondanám neki, hogy melyek ezek a lábak. – Soroljuk fel ezeket az olvasóinknak is… – A szoptatás egyik funkciója, az asztal egyik lába a tápláló funkció, tehát az, hogy az anyatej étel a babának. Ez az étel mindig megfelelő összetételű és frissességű. Az anyatej immunológiai védelmet is biztosít, ez az asztal másik lába. Ez úgy működik, hogy amilyen kórokozókkal az anya találkozik, azok ellen a szervezete ellenanyagokat kezd termelni, ezek az ellenanyagok, védőanyagok megjelennek a tejében és a kisbabájának is védettséget adnak, mindig azok ellen a fertőzések ellen, amelyek a közös környezetükben előfordulnak. A további lábak a megnyugtató funkció, az elalvást segítő funkció, a fájdalmat csillapító funkció. Elmondanám azt is a kismamának, hogy gondoljon arra, hogy amikor valaki nyugtató cumit ad a kisbabájának, akkor kicsavarja ennek az asztalnak az egyik lábát, ezért billegővé válik. Amikor úgy gondolja, hogy nincs elég teje és nem szoptat gyakrabban, hanem ahelyett tápszert ad a babának, akkor még egy lábat kilazít, a tápláló funkciót. És amikor azt gondolja, hogy nem hagyja mellen elaludni a kisbabát, mert kiázik a mellbimbója vagy mert rászokik a gyerek és nem fog megtanulni elaludni, akkor a maradék lábat is kicsavarja. Így egyszer csak azt veszi észre, hogy nem sikerül annyi ideig szoptatni, amennyi ideig szeretett volna. Ahhoz, hogy stabil legyen ez az asztal, a szoptatás, akkor a lábakat a helyükön kell hagyni, vagy legalábbis meg kell próbálni a legnagyobb ideig a lábukon hagyni. Mert ha igény szerint szoptatunk, akkor is eljut egyszer a baba idáig, hogy leválasztja magát és megtanul elaludni úgy is, hogy ehhez nem kap segítséget. – Minden lábhoz több tévhit is kapcsolódik… Például az elsőként említett funkció kapcsán gyakran elhangzik, hogy egy idő után az anyatej már nem elég tápláló…. – Sajnos rengeteg tévhit van. Pedig, ha az anyatej nem lenne elég tápláló, akkor már kipusztult volna az emberiség. Hiszen mondjuk egymillió évvel ezelőtt nem volt választék, nem volt tápszer, bébiételek, botmixer, amivel bármit pépesíteni lehet a baba számára. Akkor csak a szoptatás volt és működött, hisz az emberek ma benépesítik és (kicsit meg is fojtják már) a bolygót a jelenlétükkel. Az anyatejnek nemhogy nem csökken idővel a tápanyagtartalma, hanem például egy év feletti gyermek szoptatásakor nő a zsírtartalom és az immunanyag-tartalom. Mivel akkor már esznek szilárd ételeket is a gyermekek, kevesebb ideig szopnak, tehát koncentráltabb anyagot kell kapniuk, és az anyatej alkalmazkodik ehhez. Bátran mondhatom minden édesanyának, hogy a teje kitűnő minőségű, felülmúlhatatlan, akkor is, ha szemre nem úgy nézki, mintha az lenne, hisz kicsit áttetsző a színe. – Elegendő-e mindig az anyatej? – Sajnos előfordul, hogy egy anya nem tud elegendő tejet termelni, de nagyon kevés olyan eset van, amikor ezen nem tudunk változtatni. Előfordulhat, hogy valaki úgy születik, hogy a mellében kevesebb a mirigyállomány vagy olyan betegsége van, ami miatt nem tud szoptatni, de az esetek többségébenaz akadálya annak, hogy elegendő tej termelődjön az, hogy a baba nem kerül elég gyakran mellre. Például, amikor egy kisbaba sír, sokan azt gondolják, azért teszi, mert fáj a hasa és adnak neki hasfájás elleni szert vagy cumit, mert időbeosztás szerint szoptatnak és például csak háromóránként teszik mellre a gyermeket. Holott olyan időszakokban, amikor kevés a tej, gyakrabban kell szoptatni, hisz a gyakori szoptatás, a gyakori szopási inger lesz az, ami a tejet meghozza. Azt szoktuk mondani – röviden és velősen –, hogy a baba csinálja a tejet. Tehát az a baba, aki gyakran és hatékonyan képes kiüríteni a mellet, az sok tejet fog csinálni az anyukának. Tehát nem adottság kérdése, hogy van bőtejű nem bőtejű anya, hanem vannak olyan babák, akik viszonylag sok tejet alakítanak maguknak ki, és vannak, akik kevesebbet, mert annyira van igényük. Azt, hogy mennyire van igény, abból látjuk, hogy jól gyarapodik a baba vagy nem jól gyarapodik. Ha heti legalább 15-20 dekát hízik, akkor abból indulhatunk ki, hogy elegendő mennyiséget szopik. Nincs szükség arra, hogy a szopott tejmennyiséget megmérjük, elegendő, ha a gyarapodást figyelemmel kísérjük. – Egy korábbi írásában rámutatott, a szoptatással járó együttlét is nagyon hasznos a mama és a baba számára. Jól értettem, hogy itt nemcsak az ilyenkor adódó gyöngédségről van szó? – Egy édesanya ezer szállal kapcsolódik a gyermekéhez az első pillanattól kezdve. Ezek első megközelítésben olyan könnyen értelmezhető dolgok, minthogy puszilgatjuk, simogatjuk, becézzük, magunkhoz szorítjuk a babát, de léteznek az anya-csecsemő kommunikációnak olyan síkjai is, amelyeket tudatosan nem veszünk észre. Az egyik ilyen a hormonális kommunikáció, amikor összehangolódnak az együtt alvó anya és csecsemő alvásciklusai, amikor az anya megérzi, hogy fel fog ébredni a kisbabája és már megindul a teje. Ilyen az a fajta kommunikáció is, amikor már apró rezdüléseket is észlel az anya, és észreveszi, hogy a kisbabája szopni szeretne, nem várja meg, míg az sír és kiabál már az anyamellért. Az immunológiai védelem is egyfajta kommunikáció. Amikor az édesanya puszilgatja a kisbabáját, magához öleli, akkor a mikrobákat is cserélik egymás között. Amikor egy náthás kisbaba mellre kerül, akkor azokat a baktériumokat, vírusokat az anyamellbe is bejuttatja, és ez az anya-csecsemő körforgás befolyásolja azt, hogy milyen immunanyagok fognak megjelenni az anyatejben, hogy védjék a kisbabát. Tehát nagyon sok síkon létezik ez a kommunikáció, de ahhoz, hogy működni tudjon, együtt kell lenni a gyermekkel. Anya és a gyermeke összetartozik, és az, hogy fizikailag együtt vannak, teszi lehetővé azt, hogy ez a fantasztikus kommunikáció működni tudjon. – A szoptatással kapcsolatosan rendszerint nem esik szó arról, hogy ez mikor ér vagy érjen véget. Vannak erre nemzetközi ajánlások, de azok inkább irányadók, érdemes ezekre figyelni, vagy ez inkább az anya és a baba dolga? – Is-is. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az, hogy a gyermeket kétéves korig vagy azon túl is szoptassák a kismamák, mégpedig népegészségügyi megfontolásokból, hiszen ennyire jelentős az anyatej immunológiai jelentősége. Egy gyermeknek körülbelül 11 éves korára fejlődik kiteljesen az immunrendszere, az első fejlődési szakasza pedig hatéves kor körül záródik le, az első években tehát szüksége van az anyatej immunanyagainak a támogatására, hogy könnyebben meggyógyuljon. Például, ha a kisbaba vagy a kisgyermek elkap egy hányással járó vírust, akkor gyakran visszaáll a vegyes táplálékról a kizárólagos szoptatásra és így meggyógyítja magát, hisz a kizárólagos szopással koncentráltan veszi magához az ellenanyagokat. Ha azt nézzük, hogy biológiailag meddig normális szoptatni, akkor kőkori leleletek, történelmi dokumentumok tanúsága, természeti népek megfigyelése alapján azt láttuk, hogy minimum három-négy éves korig szoptattak, sőt, a szoptatás számos népnél öt-, hat-, hévéves korig is eltartott, persze, egyre csökkenő mértékben, továbbá azt, hogy a szoptató gyermek elválasztja magát. Ez nem azt jelenti, hogy egy anyának manapság kötelessége mondjuk három-, négy- vagy hatéves korig szoptatni, mert az egyéves koron túli szoptatásnál már nem úgy szoptatunk, mint egy kisbabánál. Ekkor már nem az van, hogy mindig a baba rendelkezésére állunk, hanem elkezdünk egyféle szabályrendszert felépíteni aszerint, hogy az anyának mi a jó. Tehát ha egy anya az egy éven felüli szoptatott gyerekénél kezdi azt érezni, hogy ellenérzései vannak, terhére van néha a szoptatás, akkor végig kell gondolni, hogy mi az a része, ami terhére van és megmondani azt a gyermeknek szavakkal. Például, hogy csak otthon fognak szopni vagy elterelni a figyelmét. Ezzel, hogy megpróbál az anya odafigyelni a saját érzéseire is a szoptatással kapcsolatosan, azt jelenti, hogy szép lassan, fokozatosan el fog tűnni az életükből a szoptatás, de nem egy hónap alatt, hanem például két-három év alatt. – Mit mondana el még mindenképpen a szoptatással kapcsolatosan? – Ha bírná a hangom, akkor hetekig tudnék még erről a témáról beszélni. De talán így befejezésként azt mondanám, hogy a szoptatás egy fantasztikus esély arra, hogy az anyaságunkat, a nőiességünket megéljük és megtapasztaljuk azt, hogy nemcsak ki tudunk hordani egy kisbabát, nemcsak megnövesztjük magunkban és megszüljük, hanem arra is képesek vagyunk – segédeszközök, technika nélkül –, hogy szoptassunk és egy boldog kapcsolatot építsünk fel a gyermekünkkel. Ezt az érzést, hogy képes vagyok rá és a nőiségem miatt vagyok képes erre, azért, mert én nőnek és anyának születtem, manapság nagyon nehéz más területeken megtapasztalni. Mert mindent megcsinál helyettünk a technika, a szolgáltatások, és mégis van egy terület, ahol a természet és a nőiség erejét tudjuk megtapasztalni, és ez a szoptatás. Ez egy olyan élmény, amit hiba volna kihagyni.

R. Kiss Edit