Új evangélikus lelkész kezdi meg szolgálatát Csíkszeredában: Nagy Adél lelkesedéssel, reményekkel tele és nagy hittel lát neki új feladata teljesítéséhez. – Az Ön személyében új lelkésze van a csíkszeredai evangélikus közösségnek. Hogyan fogadta új szolgálati helyére való kinevezését? – Lelkesedéssel, reményekkel tele – ha kulcsszavakban merném összefoglalni –, annak ellenére, hogy a háttérben ott motoszkált sok kérdés, aggodalom: Hogyan fogadnak a hívek? Meg tudok-e felelni az elvárásoknak? Meg tudok-e majd küzdeni az előttem álló akadályokkal? Milyen lesz majd a sok utazás? A sok kérdést aztán háttérbe szorítottam, és eldöntöttem, hogy legjobb az új munkának teljes örömmel és a legnagyobb hittel hozzálátni. Ebben nagyon fontos, hogy elődömtől mindent készen kiépítve kaptam, nemcsak az épület, hanem a közösség szempontjából is, hiszen máris úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül, nagyon kedves és segítőkész munkatársak fogadtak. – Mikor szerezte meg lelkészi képesítését és hol szolgált eddig? Milyen tapasztalatokkal gazdagodott eddigi lelkészi pályafutása során? – 2008-ban fejeztem be teológiai tanulmányaimat – intézményesen –, a valóságban pedig nem hiszem, hogy valaha is be lehet vagy be szabad fejezni a tanulást. A teológia elvégzése után férjemmel Sep­siszent­györ­gyön laktunk két évig, ő ott volt református segédlelkész, én pedig a Brassói Egyházmegye segédlelkésze. Kisfiunk, Márk születése után 3 évvel ugyanabban a beosztásban dolgozhattam, immár Sep­si­kőröspatakról járva az egyházmegye gyülekezeteibe helyettesítő szolgálatokat, ifjúsági munkát végezni. Kézdivásárhelyre is kijártam havonta két alkalommal istentiszteletet tartani. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sok gyülekezetben jártam, sok embert megismertem, sok ötletet meríthettem kollégáim munkájából; dolgoztam gyerekekkel, konfirmandus korosztállyal, kipróbálhattam új istentiszteleti formákat. Az utóbbiról kiderült, hogy nemcsak a fiatalok fogékonyak az ilyen alkalmakra. Azt láttam, hogy vannak olyan emberek is, akik nem igazán értik-élik át a hagyományos istentiszteleteket, ezért jó, ha tud az egyház modernebb, korhű alternatívákat is nyújtani. Ezt megfogalmazni könnyű, megvalósítani annál nehezebb. – Hogyan tudja hasznosítani eddigi tapasztalatait egy teljesen új környezetben: egy olyan városban, ahol az evangélikus közösség nagyon kisszámú – a többi magyar történelmi egyház híveinek számához viszonyítva –, s amelyet jellegéből adódóan nehezebb összefogni, mint egy homogén falusi közösséget? – Nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy egy falusi közösséget könnyebben össze lehet fogni. Ez relatív. Igaz, hogy talán ott kevesebb a lehetőség, az alternatíva közösségi eseményekben, mint városon. De az is igaz, hogy aki nem akar, vagy nem igényel templomba menni, falun vagy váro­son, otthon ül. A fizikai távolságokat ma már nem kérdés áthidalni annak, aki igazán akarja. Kapcsolattartás szempontjából a kisebbségi közösség hátránya előnnyé változik, hiszen a hívek ismerik mind egymást, és elérhetők vagyunk egymás számára. Ami az eddigi tapasztalataim hasznosítását illeti – ennek egyetlen módját látom: engedni, hogy a személyem és minden tudásom csupán eszköz és csatorna legyen, hogy átadhassam a szeretetet, az igét, amit jómagam is kegyelemből kapok Istentől. – Mit tart új szolgálati helyén kiemelkedően fontosnak? – Ami számomra legfontosabb: lelkészként teljesen emberközelbe vinni Isten igéjét, a lehető legtermészetesebb közvetlenséggel, valamint a gyülekezetépítésben fókuszba helyezni a munkatárskapcsolatot. Lelkész és gyülekezeti tag egyenragú, közös célért közös munka az, ami közösséget formál. – Megismerkedett-e már a városban szolgáló, más felekezeti kollégáival? Milyen kapcsolatokat szeretne kiépíteni velük? – Igen, már a protestáns kollégákkal megismerkedtem (unitárius kollégámat már a teológiáról ismertem), valamint a katolikus egyetemi lelkésszel is. Természetesen ahogyan eddig is működött az ökumené, ebben a kontinuitást támogatom, valamint nyitott vagyok bármilyen más kezdeményezésre, ami a felekezetközi kapcsolatokat erősíti. – Családja korábbi szolgálati helyéhez köti. Mennyi időt tud az Önre bízott közösség körében tölteni? Az Ön távollétében kihez fordulhatnak a hívek? – Nemcsak vasárnapos terveim vannak, annyi időt fogok a gyülekezetben tölteni, amennyire szükség lesz. Előbb azonban fel kell térképezni, hogy a megszokott istentiszteleti alkalmakon kívül milyen más alkalmakra van igény és érdeklődés. Világi nyelvezettel élve majd a „kereslet” szerint fogok alkalmazkodni. Első lépésként a családokat fogom meglátogatni. Távollétemben szükség esetén telefonon elérhető vagyok, és ha olyan gond akad, ami személyem nélkül nem megoldható (kórházi beteglátogatás, lelkigondozás, vagy fontos adminisztratív ügyek), természetesen felutazom, addig is Hecser Zoltán felügyelőnk, Marton Béla gondnokunk, valamint ifj. Hecser Zoltán alkalmazottunk, de hiszem, hogy bárki a presbitériumból, akinek ideje megengedi, szívesen fog segíteni. Nagy segítség ez számomra, és nagyon hálás vagyok ezért. Sarány István