Csíkszentmiklóson készül a fellépésre Hatodik osztályt végzett, 11 éves múlt és minden nyarát Csíkszentmiklóson tölti a Virtuózok című magyarországi komolyzenei tehetségkutató korcsoportjának győztese, Boros Mihály, vagyis Misike. Az anyai nagyszülőknél, Orbán Antaléknál szüleivel, testvérével és unokatestvéreivel vakációzó zongorista, akiről lapunkban már többször írtunk, érkezésünkkor éppen gyakorolt, de kedvünkért kis szünetet tartott, s gyorsan még a focilabda is előkerült. – Van vakációja egy Virtuóznak? – Zongora mindig van, ahová megyek nyaralni. Muszáj, mert nyáron lehet a legjobban és leggyorsabban fejlődni. – Miért éppen nyáron? – Máskor is tudok új darabokat tanulni, de akkor ott van az iskola, a rengeteg koncert. Ilyenkor van egy kis szabadidőm, fel tudok töltődni, játszani és pihenni. – Hány órát zongorázol? – Tanév közben hétköznapokon 2-3 órát, hétvégén és szünetekben 4-5 órát naponta. – Mi a kedvenc játékod? – Nagyon szeretek focizni, az unokatestvérekkel sokat focizunk, és nagyon szeretek pinpongozni. Iskolai szünetben be tudom osztani az időmet, tudok pihenni, feltöltődni, zongorázni. Van, amikor azt mondom, most egy kicsit pihenek, nyár van... két órát pihenek, utána három órát zongorázok, utána megint egy óra szünet, s utána ismét zongora. Nem szeretek egyszerre 4 órát gyakorolni, hanem részletekben. – Mit érzel olyankor? – Nagyon szeretek zongorázni, nagyon koncentrálok a zenére, amikor koncerten játszom, mindig izgulok, amíg el nem kezdek játszani, de miután elkezdtem, elfelejtek izgulni. Sokszor előfordul, amikor úgy érzem, hogy egy fél órát zongoráztam, de kiderül, hogy másfelet játszottam. Gyorsan repül az idő. – Sosem kellett téged noszogatni? – Nem, mindig öröm volt számomra a zene. – Mikor kezdted? – Négyéves voltam, amikor hangszert kaptunk karácsonyra. Emlékszem, fehér lepedővel le volt terítve, s amikor lehúzták róla, ott állt a fekete zongora. Nagyon nagy élmény volt. A bátyám három évvel idősebb nálam, ő már tanult zongorázni, amiatt is szükség volt rá, de én is odaültem, játszadoztam, kitaláltam dallamokat. Igaz, egy évvel korábban gitárt kértem karácsonyra, és ugyanúgy elkezdtem játszadozni és óvodásénekeket énekelni. Úgy hogy hároméves koromban már elkezdődött a kapcsolatom a zenével. Bátyám is nagyon jól zongorázott, ő most Budapesten a Fazakas Gimnáziumba jár. – Csodagyereknek tartod magad? – Ezt a kérdést nem szeretem. Soha nem mondtam én magamról ezt, gyerek vagyok, szeretek játszani, szeretek zenélni. Nem szeretem, ha a szemembe mondják. – Szeretnél szerény maradni? – Igen, nem kell elszállni. – Most itt Csíkszentmiklóson a nagyszüleid udvarán beszélgetünk. Milyen hangokat hallasz? – Éppen a méhecskét hallom mögöttünk, azt is hallom, hogy most elment. Hallom, hogy rengeteg légy van az asztalon, közben pedig mindig megy egy darab a fejemben. Szóval a külső hangokat levéve, mindig megy egy darab a fejemben. Most éppen Mozart A-dúr zongoraversenyét dúdolom magamban. * Rövid beszélgetésünket követően Misike bemegy a házba, s hamarosan sporthírekkel érkezik: újságolja, hogy a budapesti magyar–román focimeccsre szóló internetes jegyvásárlás 10 perc alatt befuccsolt, s közben megtudjuk, hogy ő is szeretne jegyet, az édesapja meg is ígéri, hogy ott lehet a mérkőzésen. Közben újabb telefonhívás: a Virtuózok szervezői Milánóba hívják, ahol októberben kétszer is lesz fellépése. Mint kiderül, a Virtuózokkal kötött egyéves szerződésben havonta legalább két fellépés szerepel. Misi eddig túl is teljesítette a vállalást. Daczó Katalin