havazás
borús égbolt
Belátás
Szél és belátás elleni védelem: hétezer forint – ez a felirat szerepelt annak az autókereskedésnek a kirakatában, amelyet kedves Pesten élő barátom fotózott le és küldött át nekem a minap a következő megjegyzéssel: „Még hogy platóni erény a belátás! Ugye, hogy van ellenszer?”
Jót nevettem a poénon. Azután tovább is fűztük a gondolatot. Néha ugyanis határozottan olyan benyomása van az embernek, hogy a fent említett szer, amely egyszerre véd „szél és belátás” ellen, meglehetősen olcsó és kelendő, különben nehéz lenne megmagyarázni, miért hiányzik ennyire bántóan a közbeszédből a belátás. Barátom még megtoldotta a viccet egy poénnal. „Ha van benned maradék belátás, most vedd meg! Egyszerre szünteti meg a szelet (ami valljuk be, értelmi szinttől függetlenül kellemetlen dolog tud lenni, főleg társaságban), no meg a belátást, így az ember nem tűnik ki azonnal a tömegből. És ez már dupla előny.”
Elgondolkodtam ezen. Mondjuk, lehet valami a szer népszerűségében. A közös társadalmi tapasztalat azt mutatja, hogy a karrierépítés szempontjából hasznos. Az igazán fontos vezető pozícióba csak elvétve kerülnek olyan emberek, akiket megtámadott a lelkiismeret nevű vírus, és nem szedik napi rendszerességgel az ellenszert.
Eszembe jutott az is, hogy nemrég láttam Peter Jackson, a Gyűrük ura rendezőjének legújabb filmjét. A címe nem véletlenül az, hogy Get Back (szó szerinti fordításban térj vissza), ugyanis a legendás liverpooli sztárzenekar, a Beatles zenekarról készített háromrészes, nyolcórás dokumentumfilmet olyan korábban nem látott felvételekből, amelyek ötven évig porosodtak valahol egy fiókban.
Ritkán szoktam dokumentumfilm-nézésre adni a fejem, pláne ha ilyen hosszú, de a Get Back című filmnek minden pillanata megérte. Meglehetősen tanulságos ugyanis.
Például betekintést nyer a néző abba, hogyan is működik egy kreatív műhely. Hogy mennyi apróságnak kell passzolnia ahhoz, hogy minden a lehető legflottabbul működjön. Ráadásul sokszor a világ pénze nem elég – abban az időszakban Lennonéknak enyhén szólva sem voltak anyagi gondjaik – ahhoz, hogy minden a terv szerint menjen. Talán nem akkora spojler, ha elárulom: kiderül, hogy legendás tetőn tartott koncertje csupán kompenzációja volt a zenekar eredeti, meghiúsult tervének.
No de visszatérve a belátáshoz. A film annak jelentőségére is rámutat. Nem olyan nagy titok, ha néhány ember hosszú időn át össze van zárva, akkor előbb-utóbb egymás idegeire mennek. A Beatles-szel sem történt másként. Harrisonnak nagyon elege lett McCartney főnökösködéséből és abból, hogy csak a dalai töredéke kerül fel a Beatles lemezeire. Fogta magát és lelépett. McCartney és Lennon félrevonult a büfébe, ahol azt hitték, senki nem hallja őket, de a stáb rejtett mikrofont helyezett el a vázába. Lennon szóvá tette, hogy elnyomták Harrisont, és ezért javarészt McCartney a felelős. McCartney pedig csont nélkül elismerte a felelősségét. Ami nem csoda, hiszen gyerekkori barátok voltak. Noha nem tudták, hogy rögzítik a beszélgetésüket, végtelenül higgadtan, úriember módra beszélték meg nézeteltéréseiket. Mindkettőjükben volt belátás. Valószínűleg szükségük is volt rá, különben lehet, soha nem győzik meg Harrisont, hogy térjen vissza.
Ennyire fontos tud lenni egy jól működő kreatív csapatban – amilyen a Beatles is volt –, hogy tagjai odafigyeljenek egymásra. Talán ez az a tanulság, amelyről felszínes, nárcisztikus világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Kiss Előd-Gergely
