kevés felhő
tiszta égbolt
szórványos felhőzet
Barátságnap Poznańban
Előző írásomban egy szocialista barátságvonat emlékeit idéztem fel, ezúttal egy rendszerváltás utáni utazásról írok: a forma maradt, csak a tartalom módosult.
[caption id="attachment_84894" align="aligncenter" width="1000"]
SONY DSC[/caption]
A2011. március 23-i lengyel–magyar barátság napjára különvonatot szerveztek Poznańba, amelyre a Civil Összefogás Fóruma hívott meg újságírókat. A küldöttek és a szerelvény megáldása után a Barátság Expresszvonat mintegy ötszáz utassal a fedélzetén indult útnak. A lelkes csapat először Poznań testvérvárosában, Győrben állt meg, ahol a Magyar–lengyel barátság emlékműnél és a Lech Kaczyński-emlékkőnél tartottak bensőséges ünnepséget, majd folytattuk a vonatozást. A kezdeményezést a MÁV is támogatta, de minden bizonnyal költségtakarékosságból, vagy a fővonalak zsúfoltsága miatt a kilencszáz kilométeres távon – Szlovákia és Lengyelország mellékszakaszain – majdnem egy napot zötykölődtünk. Nem panaszkodom, gyorsan telt az idő, az éttermi szakasz is kedvezményes áron kínálta az étkeket és az italokat, s a régi barátokkal is jutott idő a beszélgetésre. A vagonokban az utasok élénk társadalmi életet éltek: szinte senki sem aludt.
Pirkadatkor kissé megtörten szálltunk le a szerelvényről, majd a szállásunkra „hajtattunk”. Nem volt sok idő a pihenésre, elkezdődött az ünnepségsorozat.
A magyar fővárost és Poznańt az ötvenöt évvel azelőtti 1956-os felkelések kötötték össze lélekben. A nyugat-lengyelországi városban a lázadásba torkolló sztrájkot a hatalom leverte, az áldozatok számát ötven és száz közé teszik. A városnak is megvolt a maga gyerekhőse, Romek Strzałkowski tizenhárom évesen vált mártírrá.
A magyar–lengyel barátság évszázadokra tekint vissza, de a rendszerváltás éveiben mintha lanyhult volna a szimpátia; a szervezők a hagyományos jó kapcsolatokat kívánták feleleveníteni a találkozóval. A vendéglátók kitettek magukért: hivatalos események, kiállítások, kulturális bemutatók szerepeltek a palettán. Az ünnepi programok közül kiemelkedett a már említett Romek Strzałkowski és Mansfeld Péter emléktáblájának, valamint az ’56 Júniusi Emlékműnek a megkoszorúzása. Az ünnepségsorozat megnyitóját az Adam Mickiewicz egyetem nagytermében tartották, a lengyel köztársasági elnök után Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke is felszólalt. Az egykori élsportoló és sleppje kicsit késve érkezett, mivel a politikus nem a bensőséges légkörű barátságvonatot, hanem egy rideg katonai repülőt választott utazására.Az akkori lengyel miniszterelnök, a mára feketebáránnyá vált Donald Tusk is üdvözölte a találkozót.
[caption id="attachment_84895" align="aligncenter" width="1000"]
SONY DSC[/caption]
A hivatalos programokról elszakadva nyakamba vettem a várost. A híres piactér reneszánsz városházáján, a barokk egyházi épületek környékén nagyon sok volt a látnivaló. Elzarándokoltam a Szent Péter és Pál katedrálisba, a legrégebbi lengyel templomba, az első lengyel uralkodók nyughelyére is. Igen, a történelem ezer éve összeköt minket, remélem, e szoros kapocs a XXI. század európai mindennapjainknak is része marad.
Csermák Zoltán
SONY DSC[/caption]
A2011. március 23-i lengyel–magyar barátság napjára különvonatot szerveztek Poznańba, amelyre a Civil Összefogás Fóruma hívott meg újságírókat. A küldöttek és a szerelvény megáldása után a Barátság Expresszvonat mintegy ötszáz utassal a fedélzetén indult útnak. A lelkes csapat először Poznań testvérvárosában, Győrben állt meg, ahol a Magyar–lengyel barátság emlékműnél és a Lech Kaczyński-emlékkőnél tartottak bensőséges ünnepséget, majd folytattuk a vonatozást. A kezdeményezést a MÁV is támogatta, de minden bizonnyal költségtakarékosságból, vagy a fővonalak zsúfoltsága miatt a kilencszáz kilométeres távon – Szlovákia és Lengyelország mellékszakaszain – majdnem egy napot zötykölődtünk. Nem panaszkodom, gyorsan telt az idő, az éttermi szakasz is kedvezményes áron kínálta az étkeket és az italokat, s a régi barátokkal is jutott idő a beszélgetésre. A vagonokban az utasok élénk társadalmi életet éltek: szinte senki sem aludt.
Pirkadatkor kissé megtörten szálltunk le a szerelvényről, majd a szállásunkra „hajtattunk”. Nem volt sok idő a pihenésre, elkezdődött az ünnepségsorozat.
A magyar fővárost és Poznańt az ötvenöt évvel azelőtti 1956-os felkelések kötötték össze lélekben. A nyugat-lengyelországi városban a lázadásba torkolló sztrájkot a hatalom leverte, az áldozatok számát ötven és száz közé teszik. A városnak is megvolt a maga gyerekhőse, Romek Strzałkowski tizenhárom évesen vált mártírrá.
A magyar–lengyel barátság évszázadokra tekint vissza, de a rendszerváltás éveiben mintha lanyhult volna a szimpátia; a szervezők a hagyományos jó kapcsolatokat kívánták feleleveníteni a találkozóval. A vendéglátók kitettek magukért: hivatalos események, kiállítások, kulturális bemutatók szerepeltek a palettán. Az ünnepi programok közül kiemelkedett a már említett Romek Strzałkowski és Mansfeld Péter emléktáblájának, valamint az ’56 Júniusi Emlékműnek a megkoszorúzása. Az ünnepségsorozat megnyitóját az Adam Mickiewicz egyetem nagytermében tartották, a lengyel köztársasági elnök után Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke is felszólalt. Az egykori élsportoló és sleppje kicsit késve érkezett, mivel a politikus nem a bensőséges légkörű barátságvonatot, hanem egy rideg katonai repülőt választott utazására.Az akkori lengyel miniszterelnök, a mára feketebáránnyá vált Donald Tusk is üdvözölte a találkozót.
[caption id="attachment_84895" align="aligncenter" width="1000"] SONY DSC[/caption]
A hivatalos programokról elszakadva nyakamba vettem a várost. A híres piactér reneszánsz városházáján, a barokk egyházi épületek környékén nagyon sok volt a látnivaló. Elzarándokoltam a Szent Péter és Pál katedrálisba, a legrégebbi lengyel templomba, az első lengyel uralkodók nyughelyére is. Igen, a történelem ezer éve összeköt minket, remélem, e szoros kapocs a XXI. század európai mindennapjainknak is része marad.
Csermák Zoltán
.jpg)
