Hirdetés

Barabás Enikő: egymást segítve tudunk jól működni

Barabás Enikő egy székelyudvarhelyi könyvesbolt tulajdonosa és mentálhigiénés szakember. Több ezer tagot számláló könyvescsoportot működtet, és több közösségi eseményt indított már. Most olyan embereket hív kávézni, akik tesznek valamit a közösségükért, többet, mint amit megfizetnek. Elege lett a sok panaszkodásból, és hisz abban, hogy vannak ilyen emberek, ám alig látjuk őket, pedig a pozitív példákra nagy szükség van.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Barabás Enikő: egymást segítve tudunk jól működni
Fotó: Hodgyai István

– Miből indult ez a kezdeményezés?

– Mostanában jellemzően főleg a kritikákra, negatívumokra fókuszál a figyelmünk. Önmagában a kritikával nincs bajom, azzal viszont igen, amikor csak szidunk valamit vagy valakiket, de arról alig esik szó, hogy mi mit tehetnénk az adott körülmények között, vagy mi az, amire egyáltalán ráhatásunk van. Elegem van ebből a hozzáállásból, a háborgás, az ellenségeskedés véleményem szerint mérgező mindannyiunkra nézve. Csak rombolni tud, nem ad megoldást. Mert kicsit olyan, mintha gyermeki pozícióban lennénk, amikor csak várjuk, hogy valaki megoldja az életünket, de mi nem vállalunk felelősséget. Azt gondolom, bármilyen körülmények között is éljünk, mindig vannak lehetőségek, amit mi meg tudunk tenni. Nem kell nagy dolgokra gondolni mindig, és nagyon örülnék, ha az emberekben tudatosodna, hogy ha képességeikhez, idejükhöz, lehetőségeikhez képest bármilyen kicsit is hozzá tudnak tenni a világhoz, az nagyon sokat jelent. Számomra az is fontos, hogy ezeket az embereket vegyük észre. Hiszem, hogy a jóérzés még nem halt ki az emberekből, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne megmutatni ezeket a jó példákat. Ha nem is vállalja mindenki névvel a saját tevékenységét, én például megírhatom a közösségi oldalamra.

– A proaktív szemléletet akarod népszerűsíteni?

– Mentálhigiénés szakemberek is mondják, hogy nézd azt, miért tudsz harcolni, és ne valami ellen küzdjél, hanem valamiért. A proaktív szemléletre nagy szükség lenne, a társadalomban viszont nagyon kevés példát látok erre. A jó példák megmutatásán túl akár össze is kapcsolhatjuk azokat, akik kicsit többet tesznek, mert lehet, hogy jólesne beszélgetni néha olyan emberekkel, akik hasonlóan proaktív módon gondolkodnak.

– Erre jó példa a te könyvgyűjtő mozgalmad is, nem?

– Igen, én például ehhez értek, és ezt szeretetből, ingyen, bérmentve teszem. A február 14-i könyvajándékozás nemzetközi napja közeledtével harmadszorra szervezem meg a követői csoportomban a könyvgyűjtést olyan gyerekeknek, akik olvasnának, de nehezen jutnak hozzá a könyvekhez. Idén is, akárcsak az előző két évben, pedagógusok és lelkészek segítségével jut el a könyv az udvarhelyszéki gyerekekhez. Beérni látszik a kezdeményezés, most már pénzadományok is érkeznek, amikből könyvet vásárolunk.

– Ezek szerint te nagyon hiszel a civil mozgalmakban.

– Tudom, hogy naivnak tűnhet, de én abban hiszek, hogy csak a kis közösségekben tudunk megmaradni. Nyilván vannak nagy dolgok, amiket közösségi erőből nem lehet megvalósítani, de a mindennapi élethez szükséges segítséget igen. Visszatekintve is a közösségi alapú rendszerek voltak működőképesek, gondoljunk csak a kalákára. Akkor működött jól a társadalom, amikor volt társadalmi felelősségvállalás, amikor közösen tudtak tenni valamit az emberek a közösségükért. Ma is érvényes a szemlélet, a környezetvédelemtől a mindennapok egyéb területéig a közösségi összefogás és a közösségi együttműködés tud megoldást nyújtani. Egymást segítve tudunk jól működni. Én nem érthetek mindenhez, és ahhoz, hogy a saját életemet meg tudjam oldani, szükségem van olyan kapcsolatokra, hogy tudjam, kihez fordulhatok. Lehet, hogy megfizetem, de ez is egy közösség. Ha pedig ezenfelül is hozzá tudunk tenni – például van a faluban egy villanyszerelő, aki a kultúrházban ingyen megszereli a hálózatot –, az nagyon jó. A sok kicsi pedig összeadódik.

– Hogy látod, kiveszőben van a közösségi felelősségvállalás?

– Eléggé, bár csírájában még itt-ott megvan, tehát van, amit feléleszteni. A közösségi gondolkodás most nem túl divatos, gyakran néz a környezet ferde szemmel arra, aki ingyen tesz valamit, viszont ilyen közegben, értékelés, társak hiányában könnyebb visszahúzódni. Sokan bátortalanok, nem vállalják fel az értékeiket, mert a közösség olyan könnyedén mondja rá, hogy most miért dicsekszel.

– És őket hívod kávézni szerdánként?

– Igen, hogy ne érezzék magukat fehér hollónak. Vannak már jelentkezők, legalább másfél hónapra előre már betelt a programom. Nagyon kíváncsi vagyok magam is, hogy mi lesz ebből. Ez egy kéznyújtás azok felé, akiknek szükségük van egy kis biztatásra. 
 

Kövessen a Facebookon!