Alulról felfelé haladva, Székelykeresztúrról Farkaslaka község felé közeledve igyekeztünk bejárni Siménfalvát és a hozzá tartozó településeket. Mivel előfordult olyan változat is, hogy a másik irányból érkeztünk, olykor csak fotózni tudtunk. Máskor meg az határozta meg a vizsgálódást, hogy sikerült-e személyes találkozót egyeztetnünk a helyiekkel. És néha az időjárás is közrejátszott. A települések úthálózata anynyira bonyolult, hogy nem lehet sorra venni a tizennégy falut. Időnként vissza kell térni a fontosabb elágazásokhoz, és egy másik völgyön közeledni a cél felé. Ez a négy falu azonban egymás mellé sorakozik szépen a 13A jelű megyei út mentén. Úgyhogy ez maradt a végére. Kétségtelen, hogy Székelykeresztúr és Székelyudvarhely viszonylag könnyen megközelíthető innen, s ezzel magyarázható, hogy korábban – főleg 1970 és 1990 között – igen erős volt a városok szívóereje. Nem is annyira az elvándorlás, hanem inkább a kétlakiság jellemezte az itteniek életét a létezett szocializmus idején, amely a rendszerváltást követően azonban fokozatosan gyengült. Mivel komoly ipari egységek szűntek meg, a székely anyaváros ma nem annyira vonzó. Keresztúrra pedig inkább iskolába járnak a tankötelesek, hiszen ott erős hagyománya van az unitárius oktatásnak, s mivel az itt élők nyolcvan százaléka ehhez a felekezethez tartozik, a középiskolások zöme ott tanul, de erős Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium és a Benedek Elek középiskola vonzereje is. Legújabban épp a Covid tette be a textilipar előtt az ajtót, hiszen a 2020-as évben itt mind a két udvarhelyi készruhagyár elbocsátotta dolgozói nagy részét, mintegy 1200 főt. Ennek a jelenségnek is vannak következményei. Azt mondják, hogy a bútor- és a gépgyártás után a textiliparnak is leáldozott a napja Kelet-Európában. Nem lehet tudni, hogy ezek után miféle termelőkapacitások maradnak működőképesek a városokban. Ami azonban jól látszik: a körülmények dacára is életképesek ezek a települések, és keresik azokat a helyi erőforrásokat, azokat a lehetőségeket, amelyek még működőképesek, vagy amelyek mentén egzisztencia teremthető. [caption id="attachment_115544" align="aligncenter" width="696"] A kobátfalvi unitárius templom[/caption] Kis- és Nagykadács – kettő az egyben Nagykadács Siménfalva felé eső részéből jött létre egykor Kiskadács. Különálló települési mivoltát erősítette, hogy a 19. század elején református templom épült, amelyet azonban 1926-ban elhagytak a fogyatkozó hívek, végül 1969-ben le is bontották. Népessége 1950 és 1966 között majdhogynem változatlan, 118, illetve 112 fő, 1977-ben 88, 1992-ben 84 főre csökkent, ugyanennyi lakost számláltak a legutóbbi hivatalos népszámláláskor is. Napjainkban a lélekszámot 79 lélekben határozzák meg, ebből 53 unitárius. Nagykadács, 1899-ig egyszerűen Kadács – a korábbi alapítású és a népesebb falu – a kisebb falurésztől mintegy két kilométernyire elkülönülten áll és él ma is. Benne 1850-ben 285 lakost vettek lajstromba, 1956-ban pedig 234-et, de a rendszerváltás idejére ez a mutató 159-re csökkent, amely 2011-re is alig módosult, akkor 151-en lakták. Napjainkban pedig ennél valamivel kevesebb, 140 fő az itt honosok száma. A 2020-as év végére – az egyházközségi nyilvántartás szerint – Nagykadácsban 118 unitárius, míg Kiskadácsban 53 unitárius él. – A falvak vallási összetételét tekintve elmondhatjuk, hogy zömében unitáriusok, de mind a két faluban élnek olyanok, akik más felekezethez tartoznak. Vannak katolikusok – ők vannak e helyi felekezeti kisebbségben többen –, néhányan pedig reformátusok, kerül azonban néhány olyan család is, akik a Jehova tanúi gyülekezethez tartoznak – tudtuk meg Lőrinczi-Vass Zsuzsánna tiszteletes asszonytól. A vallásosságot tekintve elmondhatjuk, hogy az istentiszteleteket minden vasárnap – a szokott 11 órás kezdéssel – tartják Nagykadácsban, Kiskadácsban pedig minden hónap második vasárnapján, valamint az ünnepek alkalmával van külön istentisztelet a helyi imaházban. Két településről beszélhetünk hivatalosan, de gyülekezetileg és közösségileg is együtt élnek, akár egyházi, akár bármiféle világi eseményt hívnak életre. Éreztette a hatását az elvándorlás, illetve a kétlakiság, a meglévő ingatlanokban részben gazdálkodnak, részben pedig olyan átalakításokat végeztek, amelyek azt jelzik, hogy az ott élők valamilyen ipari vagy szellemi tevékenységből, máshol megkeresett bérből élnek. Az unitárius egyházközség ingatlanjait az elmúlt években felújították. A templomot főleg pályázati keretekből – amelynek jelentős részét Hargita Megye Tanácsától kapták –, és ugyanakkor javították az 1800-as évekből származó papi lakot is. A Kiskadácsban található imaház tulajdonképpen a 2005-ös árvíz „hozadéka”, mindjárt azt követően építették, s bár nem visel jellegzetes motívumokat, kiválóan illeszkedne a faluképbe, szép és kifogástalan állapotban van. Az idősebbek elmondása és a vonatkozó szakirodalom szerint a Kadácsokra régen jellemző volt a kötött, kőből rakott kapu és a hozzá tartozó kerítés, amelyből már egyre kevesebb található a településeken, Nagykadácsban a paplakon és a templom melletti régi iskola épületénél is ilyen található. Mind a két településen akadnak azonban olyan házak, ahol az idősek kihaltak, és az utódok nem tudják eldönteni, hogy mi legyen a bennvalók sorsa, olykor már nem is rendezik. – Elhagyatott, de nem elhagyott házak – közölte a tiszteletes asszony –, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy nincs sok eladó ház köztük. Természetesen a régi porták mellett megtalálhatók az új építésű, nem feltétlenül hagyományos stílusjegyekkel bíró, modern családi házak is. Mivel a két településen még a mai napig is folyik a gazdálkodás, így a hagyományos gazdasági épületek és csűrök nagyrészt használatban vannak. A két Kadács jellegzetessége volt korábban a Nyikóra épített fedeles híd. Sajnos a 2005-ös árvíz alkalmával mind a kettő megsemmisült, de a közösség ragaszkodott ahhoz, hogy ha mind a kettő nem is, de legalább az egyik épüljön vissza. Így az árvíz utáni helyreállítások alkalmával Kiskadácsban megújították és a mostanihoz felhasználták a régi néhány megmaradt darabját is. A vallásgyakorlat tekintetében megjegyezhetjük, hogy a „bűvös” húsz százalék a jellemző. A tiszteletes asszony szerint „ennyi a rendszeresen templomba járó vasárnaponként, de ünnepekkor és egyéb kiemelkedő alkalmakkor a lélekszám megnő”. – A járvány sajnos igencsak megnehezítette az itt lakók életét, hiszen a településeken nem működik óvoda, iskola, nincs bolt sem. Mivel ez idő alatt több buszjáratot is kivettek, így a közlekedés az autó és jogosítvány nélküliek számára nehézkessé vált, hiszen bevásárlás, orvosi ellátás és gyógyszerek kivétele szempontjából el kellett utazni, ami nehezítette a mindennapokat. Természetes, ahogy és amiben lehet igyekeztünk, igyekszünk mindenki segítségre lenni, receptet írattunk, bevásároltunk, ha szükséges volt, számlát fizettünk. És milyen jólesett, hogy ebben az időszakban több fiatalabb személy is felajánlotta a segítségét az idősebbeknek – mondta a tiszteletes asszony. A turizmus nem indult be a rendszerváltozást követően, s ha voltak kezdeményezések, azokat a járvány most megbénította. Viszont némi szerepe – természetesen unitárius vonalon – a helyi jeleseknek azért lehetne, ilyen személyiség itt Simén Domokos tanár és főjegyző alakja. Bár a két település együtt sem nagy, mégis vannak fiatalok és fiatal családok, hiszen a két faluhoz viszonylag közel fekszik a két jelentősebb város – Udvarhely és Keresztúr –, a munkahelyek is megközelíthetőbbek. Ami dicséretes, hogy általában megmarad a kötődés azokban is, akik most állnak a felnőttéletük küszöbén és itt szeretnének megtelepedni az örökölt birtokon. Az építkezési kedvben megnyilvánuló ízlés azonban exponenciális jellegű változtatásokat hoz magával. Hiába írták le, hiába mérték fel a hagyományos bennvalókat a néprajzosok és az építész szakos egyetemi hallgatók több ízben is, alig maradt négy-öt olyan köztük, amelyre elmondható, hogy valóban őrzi és tükrözi a hagyományos formai jegyeket. A községvezetésnek, de a helyi unitárius gyülekezetnek sincs jelenleg olyan építkezési vagy állagmegőrzési projektje, amely némiképp javíthatná, esetleg konzerválná a faluképet. [caption id="attachment_115545" align="aligncenter" width="696"] Székelyszentmihály: hagyományos porta[/caption] Kobátfalva és Szentmihály Nagykadács és Kobátfalva mára már majdnem összeépülten helyezkedik el, a Nyikó- és a Konyha-patak összefolyásánál. Kobátfalván a 19. század közepén 275 lakost írtak itt össze, 1910-ben 530-at, 1941-ben 521-et, 1956-ban 595-öt, 1966-ban 469-et. Az 1977-es lélekszám 40 fővel csökkent a rendszerváltás idejére, 1992-ben mindössze 404-en éltek itt, ám 2011-re ismét 421-re emelkedett a lakosok száma. És ez a mutató pillanatnyilag is enyhén növekvő tendenciájú. Kobátfalván alsó és felső tagozatos általános iskola működik, amely 1993 óta Gálfi Sándor (1810–1971) jogász, népballadagyűjtő nevét viseli. Ahhoz képest, hogy korábban itt összevont osztályokban is tanítottak az ezredforduló táján, ma ebbe az iskolába, az előkészítős gyermekekkel együtt 107 tanuló jár. Ugyanakkor 16 óvodásuk van ebben a tanévben. Ideértendők a kadácsi gyermekek is. Ugyanakkor Székelyszentmihályon működik alsó tagozat 11, illetve óvodai csoport 10 gyermekkel. Tófalvi Tamás székelyszentmihályi tiszteletesnek 380 kepefizető unitárius híve van. Ezenfelül ott él még egy 60 fő körüli cigányközösség, amelynek tagjai csak a temetési szertartásokat igénylik, sok köztük a megkereszteletlen fiatal. Épp most kezdeményez egy „evangelizációs folyamatot”. Néhányan a székely-magyarok közül a református és a római katolikus felekezethez tartoznak, akik beköltözés vagy házasság útján kerültek a faluba. Amikor az iránt érdeklődtünk, hogy a koronavírus-járványnak voltak-e, vannak-e következményei, elmondta, hogy a székelyudvarhelyi készruhagyárak munkaerő-elbocsátása nem érintette súlyosan a helyieket – talán egy-két fő erejéig –, hiszen sokukat a farkaslaki légzsákgyár – amely kezdetben itt működött – már korábban elcsábította, s az a továbbiakban is zavartalanul működik. Mintegy 15 fiatal azonban tartósan külföldön dolgozik, de mindannyian megoldották a kiutazásaikat, illetve haza sem jártak az utóbbi évben. Írtunk arról, hogy a legutóbbi időszakban megújították az itt áthaladó megyei utat, sőt Szentmihálytól – a Szalon-patak völgyében – Bencédig leaszfaltozták a községi utat, közben javult az ivóvízellátás és az internetes lefedettség is; ezek olyan megvalósítások, amelyek élhetővé tették azt a falut, és mondhatni, hogy az ottani meg az itteni, mármint a szentmihályi revitalizáció egyik fontos motorját képezik, a pozitív hatást az elmúlt hetekben tett látogatásaink során jól érezhettük. Az idei március 15-i megemlékezést már vasárnap megtartották, a gyülekezet jelen levő tagjai koszorúztak az obeliszknél. – Érződött a visszafogottság – árulta el a tiszteletes –, olyannyira, hogy még fényképeket sem készítettek a hívek. Ez az emlékmű igen fontos az itteni ember tudatában, az 1848–1849-es forradalomra, annak gyorsan változó harci eseményeire emlékeztet, ugyanis 1848 őszén császári haderő vonult be Udvarhelyszékre. A faluban levő Ugron-kúria udvarán, a Heydte osztrák százados parancsára, 1848. november 6-án kivégzett négy áldozatra – Sebestyén József (1821) végzett unitárius teológusra, Bántó Sándor (?) fiatfalvi gazdatisztre, Sepsikőröspataki Bedő Ferenc (1824) unitárius papnövendékre és Sepsiárkosi Barabás János (1824) végzett unitárius teológusra – emlékezteti a most élő generációkat. Az Ugron-kúria is áll, bár stílusos jellegét mára elveszítette. A falu „polgári jellegű építészetének” remeke az unitárius templom, amely a falu nyugati szegletében emelkedik. A 19. század közepén (1841–1851 közt) egy korábbi helyén épült, klasszicista stílusban. Az építkezésnél felhasználták a középkori templom anyagát. A templomtorony alatti bejáratát kétoldalt feliratos római oltárkő szegélyezi, feltételezhető, hogy mindkettő a IV. hispániai légió kötelékében az énlaki katonai táborban állomásozó tiszt fogadalmi oltára lehetett egykor. Ha nem is túl sűrűn, de ma is látni néhány szépen konzerválódott hagyományos parasztportát. Néhányat pedig végső stádiumban. Ha a hagyományos falukép nem is marad meg, de szép „szigetek”, házsorok emlékeztetnek majd arra, hogy milyen volt a levetett forma. Elmondhatjuk, hogy nagyon harsányan, eklektikus és hevenyészett építészeti „stíljegyekkel” keresi önmagát Siménfalva minden települése, és az egész Nyikómente hasonlóképpen. Keresi, de nem találja. Amit talál, az nem az igazi arculat. Ezennel úgy tűnik, hogy befejeztük itteni barangolásainkat. Néhány kérdés azonban nyitva maradt ugyan, s úgy megyünk át a következő héttől a szomszédos Farkaslaka község településeire, hogy onnét még visszanézünk. Visszalátogatunk. A jó, és a még jobb találkozások reményében, hiszen a látható negatívumok mellett mintha megláttuk volna itt-ott a felfelé húzó erőket, s jó lenne majd azokról ugyancsak szót ejteni, hiszen részei a jelennek, és kapaszkodókká válhatnak akár a jövő embere számára is. Ez is egy újdonság: van a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnak a Cselekvő vidéki kisközösségek – ProActive Rural nevű projektje. Ennek az a célja, hogy öt udvarhelyszéki vidéki közösségnek segítsen a mindennapos gondok feltárásában, valamint a problémák helyi szintű megoldásában, illetve a közösségük fejlődésében. A kétlépcsős pályáztatás eredményeképpen a tizenhárom beérkezett pályázatból öt került be a projektbe és részesül majd közösségépítő szakmai támogatásban: Bágy, Firtosváralja, Kénos, Székelymagyaros és Székelymuzsna. Ugyanakkor, a lelkes tenni akarásuk miatt, még két csapat, az árvátfalvi és a kobátfalvi közösség is meghívást kapott, hogy részt vegyen a szakmai képzéseken, viszont ők mentorálásban nem részesülnek. A csapatok egy hat témában és három alkalom keretében sorra kerülő szakmai képzésen vesznek részt. A programokat a magyarországi Közösségfejlesztők Egyesületének szakemberei tartják, ők vezetik be a csoportokat a közösségépítő munka rejtelmeibe. Ezek mind olyan udvarhelyszéki kistelepülések, amelyekben riportsorozatunk alkalmával már eljutottunk, illetve olyanok, ahová a közeljövőben készülünk. Figyelünk majd a hátunk mögött elmaradó Kobátfalvára is az épp soron következő Firtosváralja mellett. Hogy a szép példákat népszerűsítsük, hogy a programnak némi hozadéka legyen a településkép-védelem terén is.

Simó Márton