Okkal enyves mancsok, jogtalan szidalmak Anyagi nehézségekkel szembesült az utóbbi hónapokban a Balánbányán működő Med­ve­-visszavadító Központ, most a Természetvédelmi Világalap (WWF) hazai szervezete sietett a segítségére. A Bereczky Leonardo által létrehozott különleges létesítményben már több mint tíz éve foglalkoznak árván maradt medvebocsok nevelésével és a vadonba történő visszaszoktatásukkal. Bereczky szívvel-lélekkel dolgozik egy olyan állatfaj megvédéséért, amely az elmúlt években egyre több ellenséget szerzett magának mind a politikum, mind pedig az átlagemberek körében. A központ vezetőjével az egyensúlyt kerestük. – Idézzük fel egy kicsit a Medve-visszavadító Központ létrejöttét. Honnan és hogy kerülnek a medvék önökhöz? – A munkaközpont már több mint tíz éve működik Ba­lán­bányán. Olyan információs rendszer alakult ki, amely elősegíti azt, hogy az árva medvebocsok hozzánk kerüljenek. Ha valaki bármelyik megyében elárvult állatot talál, normális esetben a hatóságokhoz fordul. A hatóságok tudják, hogy létezik a központ és kapcsolatba lépnek velünk. A kapcsolatrendszer az évek folyamán alakult ki, biztosan vannak még helyek, ahol nem tudják, hogy létezünk, de ez már nagyon elenyésző. – Hány és milyen méretű bocs tartózkodik átlagban a visszavadító központban? – Átlagban tíz bocsot gondozunk. Júniusig fogadunk be állatokat, legkésőbb július végéig, mert azután túl nagyra nőnek. Kiskorukban tehát hozzánk kerülnek, az úgynevezett szoktató kertben nevelkednek, szocializálódnak egymással, megszokják, hogy a villanypásztoron nem mászhatnak át. Idővel kikerülnek egy nagyobb kertbe, ahonnan már az átlagos, vadonban nevelkedett medve könnyen ki tudna szökni. Másfél-két évet töltenek így a visszavadító központban, ami után fokozatosan kezdjük szabadon engedni őket. Megnyitjuk a kert egyik részét, ahol kijárhatnak az erdőbe, de bármikor újra visszatérhetnek. Egy idő után egyre több felderítőútra és egyre távolabb merészkednek. Ezt azzal tudjuk szabályozni, hogy mennyi táplálékot teszünk ki nekik a kertbe. Ha csökkentjük az adagot, akkor egyre hosszabb felderítőutakra indulnak. Így válnak fokozatosan szabad állatokká. – Milyen kiegészítő táplálékot kapnak? – A lényeg, hogy ember által módosított, sűrített táplálékot egyáltalán ne kóstoljanak. Gyümölcsöt, magvakat, gabonát, húst, tojást adunk nekik, minden olyan táplálékot, amit a természetben megtalálnának. – Hogy néz ki egy átlagos nap a visszavadító központban? – Ketten dolgozunk ott jelenleg, de van, amikor többen vagyunk, attól függően, hogy mire van szükség. Ha például kerítést kell építeni, akkor kapunk segítséget, de én vagyok az, aki állandóan ott van és bemegy közvetlenül a medvékhez. Amikor még annyira kicsik, hogy tejet kell adni nekik, akkor még éjszaka is bejárok hozzájuk. Amikor már nagyobbak, megfigyelem, hogy éppen hol tartózkodnak, és megpróbálok úgy bemenni a kertbe és elhelyezni a táplálékot, hogy ne vegyenek észre, hiszen nem jó, ha látják a kapcsolatot az étel forrása és az ember között. Az étel kihordása mellett, mindennapos munka a kerítés megfigyelése, gondozása, javítása. Ezt elég gyakran el kell végezni. – Mekkora területen fekszik a központ? – Hozzávetőleg 20 hektáron, de ezzel kapcsolatban kiemelném, hogy tulajdonképpen nem ekkora területen működünk. A medvék ennél sokkal nagyobb teret járnak be, miután elkezdődik a visszavadításuk és megnyitjuk a kertet, így eleve nem lehet ezt pontosan meghatározni. – Hogyan oldották meg eddig a központ anyagi fenntartását, és mi lesz most, hogy támogatásoktól estek el? – Eddig két nagy támogatónk volt. Az egyikükkel a szerződésünk idén járt le, a másik pedig egyszerűen kilépett, nem szeretne tovább támogatni. Jelenleg a WWF kampányol azért, hogy pénzt gyűjtsünk, egyelőre sikerrel, magánszemélyek támogatnak bennünket. Eddig egy osztrák egyesület, a Fier Pfoten (Négy Mancs), valamint az Ursus sörgyár támogatott. Utóbbival járt le a szerződésünk idén, az egyesület pedig úgy döntött, hogy nem támogatnak többé. Annak idején a WWF lobbizta ki nekünk a támogatást, de nem tudták tovább meggyőzni őket, hogy folytassák ezt. A sörgyár pedig, mint ahogy az a nagy vállalatoknál általában lenni szokott, környezetvédelemre fordítható keretösszegéből támogatott minket. De hát nem szeretnék mindig ugyanarra a célra fordítani azt. – Akkor nem a medveellenes kampány miatt nem folyósítanak újabb támogatásokat? – Nem. Medveellenes kampány csak a politikai szférában van. Azokat a gazdákat szólítják meg, akik elhiszik, hogy a nagyragadozók által okozott károk száma csökkenne, ha az állományt ritkítanák, de ez nem így működik. A politikusok pedig úgy gondolják, hogyha kiállnak amellett, hogy több medvét vadásszanak le, valószínűleg szavazatokat szereznek maguknak. – A támogatás helyett bevételi forrásként létrehozható lenne-e mondjuk egy medveles turisztikai célzattal? – Nem lenne megoldható, már csak technikailag sem. Az ilyen medveles a folytonos mesterséges táplálással jár, ami a medve szempontjából nem jó dolog, hiszen a medvéket hozzászoktatjuk, hogy folyamatosan táplálékot adunk nekik. Akkor pedig ne csodálkozzunk, hogy közelednek felénk. – Összetettebbek az okok annál, hogy túl sok a medve… – A medvékkel szembeni felhajtás főleg itt, Hargita, Kovászna és Brassó megyében nagy, ahol régen nem termesztettek sok kukoricát. Hogyha olyan helyre ültetjük, ahol ez az állat él, az olyan mintha a város főterére betennénk egy nagy láda pénzt és elvárnánk azt, hogy ne nyúljon hozzá senki. Az állatnak, amely tartalékolni készül az őszre, szüksége van a sok zsiradékra, energiára. Ahhoz pedig, hogy ezt megkapja, nagy területeket kell bejárnia. Az útjába eső kukoricásban nyilván jól érzi magát: el tud rejtőzni, illetve jól is tud lakni. Az ilyen vándorló életmódot folytató állattól nem várhatjuk el, hogy ne menjen oda, ahol mindezt megkapja. Ez tehát nem azt jelenti, hogy túl sok medve van, hanem olyan körülményeket teremtünk, amelyek elősegítik azt, hogy a köztünk és az állat közötti kapcsolat, találkozás könnyebben létrejöjjön. Azt nem tudják az emberek, hogy bármely állat túlszaporodása olyan biológiai tényezőkön alapul, amelyek nem jöhetnek létre egyik napról a másikra, ezek komoly kölcsönhatások, amelyhez tíz év nagyon rövid idő. Ez csak „politikailag” lehetséges, amikor olyan érdekek indokolják, mint például a választási kampány. – A természetes szelekció ellenben a medvék esetében is fennáll. – Minden állatnál úgynevezett állományszabályozó tényező van, ami az emberekre is jellemző. Mondok egy egyszerű példát: a sok emberrel együtt jár az igények növekedése, gyorsabban akar eljutni egyik helyről a másikra, ez azt jelenti, hogy az utakon egyre több lesz a jármű, tehát megnő a balesetveszély. Minden, amivel az állományszaporodás jár, azt is feltételezi, hogy megnőnek az állományt szabályozó tényezők. A természetben ez jól működő rendszer. – Ha a gazdák jobban felkészülnének, mindenki védené a saját területét például villanypásztorral, távol tudnánk tartani a medvéket? – Egy jól megépített villanypásztor erre kitűnő megoldás. És én garantálom, hogy aki a kukoricását bekeríti egy jó villanypásztorral, akkor védve lesz a terménye. De ne olyannal, amilyenekkel például a juhokat védik. A jó villanypásztoron a medve át fog törni egyszer, de következő alkalom biztosan nem lesz. Ráadásul a vadkárokat nem is fizetik ki, ha a gazda semmilyen megelőzési módszert nem alkalmaz, ez fontos szempont. Az az egyszeri kiadás gyorsan megtérülne. Tény az, hogy a gazdák, akik kárt szenvednek, többé-kevésbé jogosan háborodnak fel, de ne feledjük el, hogy sokan szinte semmit nem tesznek azért, hogy megelőzzék a vadkárokat. Nem használnak villanypásztort, olyan helyre vetnek, amely a medve életterével egybeesik. A másik dolog, hogy az állattartók gyakran tiltott helyeken, például erdőkön legeltetnek. Ezzel tálcán kínálják a medvéknek a háziállatot. A medve szempontjából teljesen természetes dolog, hogy elkapja a könnyű prédát. A háziállatokból hiányoznak továbbá a túlélést elősegítő ösztönök és testi adottságok: nem menekülnek el, mint az őzek vagy a szarvasok, amelyeknek nagyon éber a figyelmük, gyorsak és nagyon jó izomzattal rendelkeznek. A medve szempontjából a kukoricás is az övé, mert számára az Isten azt neki oda teremtette. – Mi az igaz abból, amit sokan állítanak, hogy egy medvének több száz hektár élettér kell, és a túlszaporodás miatt jelenleg sokkal kevesebb áll a rendelkezésre? – A medve nem territoriális állat, a territorialitás és az otthonterület között lényeges különbség van – minden állatnak van otthonterülete, ahol él, táplálkozik és szaporodik. A territórium ennél kisebb hely, amit az adott állat véd, és feltételezi azt, hogy megjelöli és védi azt a területet. A medve nem ilyen faj, ha valahol táplálékkoncentráció jön létre, például a kukoricás, tölgyerdő, makkos, bükkerdő, akkor ezekben az idősza­kokban – amikor a termési időszak van – nagyon sok medve húzódik oda. Pontosan azért, mert a medve nem területét védő faj, mint a farkas. Addig, amíg mindegyik egyed jól elvan, kialakul bizonyos hierarchia közöttük, az erősebbek esznek előbb, a kisebbek később, de jól elvannak egymás mellett. Ezért van az, hogy bizonyos időszakokban egyes területeken több medvével találkozunk, holott ez nem jelenti azt, hogy túlszaporodtak. – Akkor a vadászattal nem szabályozható a medvetámadások száma? – A medvékre vonatkozó kilövési keret évről évre növekedett, ennek ellenére az általuk okozott károk mértéke nem csökkent. Nincs a vadászatnak problémamegoldó hatása ebben az esetben. Nem állítom azt, hogy nincs szükség vadászatra, nagyon jól értem, hogy ennek mi a haszna. De butaság azzal érvelni, hogy az Uniótól a medvék védettségének eltörlését kérjük, mert sok a vadkár. A károk száma ugyanis nem arányos az állománnyal. Egyetlen medve is nagyon sok kárt tud tenni. Ne felejtsük el, hogy régen is voltak vadkárok. Csak most nagyobb a téma mediatizáltsága, ugyanakkor a gazdaságok mérete is növekedett, ami annak köszönhető, hogy támogatásokat kapnak. Egyre több állatot tartanak azok, akik ezzel foglalkoznak. Továbbá nagyon sok élőhelyet tönkretettek, sok bokrost, cserjést vágtak mára ki, mert a támogatást nyújtók ezt megkövetelik, ezzel pedig a medvék élettere csökkent. Régen kevesebbet jártak az emberek gyűjtögetni az erdőbe, mert nem vásárolták fel jó áron például az erdei gombát. Ezek mind zavarják az állatokat, amelynek hatására megszokták az ember jelenlétét. A medve opportunista faj, ha látja, hogy az ember nem olyan veszélyes, mint gondolta, akkor közeledni fog ő is. Márk Boglárka