borús égbolt
enyhe havazás
Az újrakezdés örömével…
Az 1989-es rendszerváltás után mindössze egyszer, tavaly nem gyűlhettünk össze szabadon Csíksomlyón a fogadalmi búcsú alkalmával. Mindez valamennyiünknek csalódottságot, keserűséget, vendéglátósainknak hatalmas bevételkiesést jelentett. Morgolódtunk is eleget a rendszer, a világi és olykor egyházi vezetőink ellen is. Esetenként lehet, hogy egy-egy háborgásunknak volt alapja, hiszen számtalan járványügyi intézkedésben semmi logikát nem találtunk. Az idő múlásával pesszimizmusunk sem változott, hiszen sem családi összejöveteleken, sem kulturális, sem pedig egyházi eseményeken nem vehettünk részt nagyobb létszámban. Ha emlékeim nem csalnak, még egy hónappal ezelőtt is kérdéses volt, hogy miként lehet megszervezni a pünkösdi búcsút. Aztán a Gondviselés úgy intézte, hogy néhány hete megérkezett a jó hír, miszerint visszafogottabban, de újra a hegynyeregben tartják az 500 éves múltra visszatekintő zarándoklatot. Természetesen, országló idézőjeles nagyjainknak (és immár a több millió beoltottnak is) hálásak lehetünk, hogy engedélyezték a búcsún való több tízezres részvételt. Ugyanakkor azt sem feledjük, hogy ha nem is közvetlenül, de folyamatosan arra emlékeztettek, hogy Romániában vagyunk. Ugyanis a bürokrácia útvesztőiben napokig kellett várakozni, hogy közöljék a búcsún való részvétel pontos feltételeit. Ezzel sincs gond, hiszen ahogyan szoktuk mondani: a jó munkához idő kell, a rosszhoz még több. No, de előbb-utóbb csak közölték a részleteket, aztán miután már a szervezők is továbbították közösségünk felé az információkat, addigra idézőjeles nagyjaink ismét fordítottak egyet a köpönyegen. Szerencsére, jó irányba… És közben az is letisztázódott, hogy már zarándokkártya nélkül is ki lehet menni a Kis- és Nagy-Somlyó hegy közötti térre. Környezetemben azt tapasztalom, hogy ezzel a húzd meg, ereszd meg történettel akkora káosz keletkezett, hogy a kevésbé tájékozott emberek vagy egymásnak estek egy-egy hír megvitatásakor, vagy azt mondják, ki sem mennek a hegynyeregbe. Tény, hogy e járvány szőtte hétköznapokban komoly kihívást jelent eligazodni a hírözönben, és annál is inkább nehezebb lélekben készülni a búcsúra. Mert ugye, a zarándoklat egyik lényeges eleme, hogy elcsendesedve, imádságos lelkülettel vigyük sikereinket, örömünket, hálánkat és kéréseinket a Gondviselő elé. Különben is azt gondolom, napjaink rohanó világában sem hívőnek, sem ateistának, de főként az ateista traktoristának nem árt az elcsendesedés, önmagára és a környezetére való odafigyelés. Öröm volt olvasni tegnap délben kedves kolléganőnk egyik tudósítását, amelyben arról számolt be, hogy hálatelt szívvel és az újrakezdés örömével indultak a csíksomlyói búcsúra a gyergyószéki zarándokok. Késő délután, e sorok írása előtt annál is inkább öröm volt látni az egyik felcsíki település határában e zarándokokat. Az esőtől elázva, megfázva, sárosan, némelyikük sántítva, de igen, az újrakezdés örömével énekeltek és imádkoztak. A holnapi búcsúig még van egy kevés időnk, ezért arra bátorítom a kedves olvasót, hogy ha lehet, egy kis időre telefonjával, laptopjával és minden más figyelemelterelő kütyüjével együtt tegye félre a világ hisztijét, a mindennapi gondokat, és az újrakezdés örömével tekintsen életére, kapcsolataira, s ha fizikailag nem is, de szívében zarándokoljon Csíksomlyóra. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg pszichológusát!
Biró István
