A média hírül adta, hogy Csíkszentmártonban tűzoltószertárt avattak. S nem az avatás ténye keltette fel a figyelmemet, hanem az, hogy újabb, a közösséget szolgáló létesítmény készült el. Sok mindenre büszkék vagyunk a Székelyföldön, gyakran olyasmire is, amire nem lenne semmi okunk, de az biztos, hogy a közösségi összefogásnak szép példáját tudjuk adni időnként. S erre méltán lehetünk büszkét. Ok lehet a büszkeségre az önkéntes tűzoltó-alakulatok magas száma, azok egyre gyarapodó felszereltsége és – talán ami a legfontosabb – beavatkozásaik eredményessége. Csak az tudja igazán, mit jelent a közelben lévő egység, alakulat gyors beavatkozása, majd a hivatásosoknak nyújtott szakavatott segítsége, aki már szembesült tűzzel vagy áradással. Az asszonyok valószínűleg okkal-joggal bosszankodnak azon, hogy férjük, nagylegénnyé serdült fiuk már megint odavan tűzoltóskodni, s nem tudni, hogy mit tanulnak, mit edzenek közben, olykor biza leöblítik a torkukat egy kis áldomással, de a rendszeres találkozók iránti rosszallás bizony féltéssé alakul, ha bevetésre riasztják a férfiakat, s büszkeséggé, mikor munkájuk eredményét, hősiességüket dicsérik. Tény, hogy önkéntes munkát csak az vállal, aki elhivatottságot érez iránta. Aki szeret közösségben lenni, azok társaságában, akik hozzá hasonlóképpen éreznek és gondolkodnak. Akik komolyan veszik az önként vállalt feladatot, és akik jól érzik magukat egymás társaságában. S aki ilyen viszonyba kerül társaival, az osztozik a kis közösség tagjainak minden örömében és bánatában. S bizalmukba fogadják társaikat, megbíznak egymásban, mert bizalom nélkül kockázatot sem lehet vállalni, ugyanis vészhelyzetben társukra vannak utalva, egymásra kell vigyázzanak azért, hogy míg mások életéért, javaiért küzdenek, saját magukat és egymást ne sodorják veszélybe. Soha nem felejtem, hogy bő tíz évvel ezelőtt víz alatt volt a városrész, ahol lakom, az alcsíki önkéntes alakulatok szinte mind felvonultak a polgármesterek vezényletével segíteni a bajbajutottakon, szerkocsikkal, pumpákkal szivattyúzták ki a vizet azokból a házakból, udvarokból, ahová a hivatásosok nem jutottak el. De ugyanígy hálával gondol rájuk az egyik gyergyói községben lakó ismerősöm, akinek háza kapott lángra, s aki az önkéntesek gyors beavatkozásának köszönheti azt, hogy nem szenvedett még nagyobb anyagi kárt, és a család tagjai is sértetlenül kerültek ki a bajból. Sajnos az elmúlt időszakban is többször kellett közbelépniük, gondoljunk csak a novemberi fenyédi esetre vagy a minap bekövetkezett galócási szerencsétlenségre, amelynek következtében 30 személy maradt fedél nélkül. Nos, ezért tölt el büszkeséggel az, hogy Szentmártonban tűzoltószertárt avattak. Azért, mert még vannak társaink, akik szabadidejükből áldoznak fel értékes időt a közösség javára.

Sarány István