Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, a melyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. 2019. január 27-én Bákóban püspöki engedéllyel megtartották az első magyar nyelvű misét. A Magyar Távirati Iroda tudósítása tiszteletköröket futott le mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi nyomtatott sajtóban és online médiában, sőt a bákói román nyelvű lapok is átvették, hiszen az MTI-nek van román nyelvű szolgáltatása is. A helyszíni adatokból, illetve a rövid történelmi visszapillantásból legalább egy nevet azonban nagyon hiányoltam. Domokos Pál Péter (1901–1992) hosszú esztendőkön át küzdött azért, hogy a katolikus moldvai csángóknak magyar nyelvű miséjük legyen. 1991-ben, a budai lakásán beszélt nekem vatikáni kapcsolatairól, megmutatta azt a levelét, amelyet II. János Pál pápához intézett lengyelországi látogatása alkalmából, lengyelre is lefordítva, sőt arra készült, hogy valamiképpen eljut majd beadványával az éppen Magyarországon levő pápához. Ez elmaradt, viszont ha Isten malmai lassan is őrölnek, a Vatikán nem felejt, mint ahogyan nekünk is emlékeznünk kell arra, hogy a bákói magyar mise mögött hosszas és erőteljes, sok-sok szálon futó közösségi összefogás áll. Ilyen tekintetben igazi mintavétel az időben Mirk László (1944) versgyűjteménye, amely a magyar csángó daloktól kezdve a kortárs magyar költők csángó témájú lírájáig több mint másfél száz oldalnyi verset átfog ugyancsak igényes szerkesztési és válogatási szempontok alapján. Napjainkban a moldvai csángók már tanulnak magyarul, hosszú lenne felsorolnom a neveket, akik ezt lehetővé tették és teszik. Ádám Gyula kiváló fotóival életük sok-sok mozzanata eljutott a nemzetközi színtérre. Borbáth Erzsébet tanárnő közreműködésével, a csíkszeredai középiskolában való tanítással, majd egyetemi végzettségükkel működik a csángó értelmiség újraképzése. Egyszóval jelentős mikrotársadalmi folyamatok indultak el még akkor is, ha közben maguk a csángók is egyre inkább Nyugat-Európa felé tekintenek a nyitott világban. Ami viszont még mindig várat magára, az talán a legnehezebb. Amikor egyik vagy másik székely faluban egy-egy olyan családról érdeklődik az újságíró, ahol a férj vagy a feleség, netán mindkettő csángó, akkor rendszerint a közeli vagy távoli szomszédoktól következő választ kapja: igen-igen, ismerem, csángók, de rendesek. Nos, ennek a kétbetűs kötőszónak kellene még eltűnnie. És ez sem lesz könnyebb, mint a magyar mise. Lehet, hogy Laci közben még kihoz néhány könyvet, lánya, Mirk Szidónia (1973) pedig még jó néhány riportot megír a csángó falvakról a Székelyföld folyóirat gondozta, kétnyelvű Moldvai Magyarságban. Versek a csángómagyarokról Mirk László válogatásában. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2001. Fotók és grafika: Ádám Gyula

Székedi Ferenc