Hirdetés

Az éllovasnál maradtak a pontok

Szoros meccsen ugyan, de vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga éllovasának otthonában. Az SZFC rangadóval búcsúzik az évtől.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc
Az éllovasnál maradtak a pontok
Nem sikerült az éllovastól pontot csennie az SZFC-nek Fotó: Hodgyai István

A Székelyudvarhelyi FC számára az idei év utolsó két meccse a felsőházi rájátszásba jutásért vívott harc során nagy jelentőséggel bírt, sajnos az egyik nem úgy alakult, ahogyan azt a Küküllő partján szerették volna. Pénteken az éllovas Câmpulung Muscel, ha nehezen is, de legyőzte vendéglátóként az SZFC-t, amely immár csak ötödik a tabellán. Ghiță 28. percben szerzett vezető találatára a 63. percben Györgyi még válaszolt, a 70. percben ugyan Licșor kivédte Niță büntetőjét, de utóbbi a kipattanót értékesíteni tudta, így a Câmpulung Muscel behúzta a három pontot.


Hirdetés


A Székelyudvarhelyi FC számára az évzáró igazi rangadó lesz, hiszen pénteken 14 órától azt a Kids Tâm­pát fogadják, akivel egyenes harcban állnak az utolsó felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyért. Az alapszakasz utolsó három fordulóját jövő tavasszal rendezik, ám a sorsolás alapján az SZFC-re akkor nehezebb meccsek várnak, így a Lucian Nicolau által edzett csapatnak szinte kötelező a győzelem az évzárón, ha tavasszal már a 2. Ligába jutásért akarnak harcolni.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport
A 14. fordulóban: Brassói Kids Tâmpa – Barcarozsnyói Olimpic Cetate 3–1, FC Câmpulung Muscel – Székelyudvarhelyi FC 2–1, Sepsi OSK II. – Kézdivásárhelyi SE 0–1, Zernyesti Olimpic – Viitorul Curiţa 3–2, Brassói SR Municipal – Tatrangi Ciucaş 4–1.

  1. Câmpulung Muscel

14

10

2

2

28–10

32

  2. Zernyesti Olimpic

14

9

3

2

44–19

30

  3. Olimpic Cetate

14

9

2

3

34–17

29

  4. Kids Tâmpa

14

7

5

2

23–11

26

  5. Székelyudvarhely

14

7

4

3

24–10

25

  6. Kézdivásárhely

14

5

2

7

15–26

17

  7. Sepsi OSK II.

14

4

1

9

22–26

13

  8. Viitorul

14

3

2

9

22–32

11

  9. Ciucaş

14

3

2

9

12–34

11

10. SR Municipal

14

1

1

12

9–48

4



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!