Elsőéves egyetemisták voltunk, és Besenyő Pista bácsi örök becsű mondása volt a mottónk. Egyébként sajnálom a mostani elsőéves egyetemistákat, mert csak a legrosszabbat kapják az egyetemi élményből: az oktatást. Emlékszem, hogy első éven mennyire meghatározta a további éveket az, hogy kikkel laktunk együtt, s milyen bolondságokat csináltunk. Amikor valaki csomagot kapott otthonról, mindannyian tudtuk, hogy aznap este lakoma lesz! Pár hét után már kívülről tudtuk, hogy melyik anyukának, nagymamának mi a specialitása: „Ágnes, küld édesanyád házi pástétomot? Szólj neki, hogy küldjön, mert én azt nagyon szeretem!”; „Adél, üzenem nagymamádnak, hogy a sajtos rudacskák voltak a legfinomabbak!” Persze ez azzal járt, hogy az, aki kapta otthonról a megmentő csomagot, kicsit sajnálkozva nézte végig, ahogy eltűnik minden falat, de mire felszólalt volna az illető, addigra úgyis minden elfogyott.
Voltak azonban különösen nehéz időszakok, amikor már nem érkezett csomag, mert „úgyis mindjárt jösztök haza”. Ilyen volt például a karácsony előtti pár hét. Mi ilyenkor indultunk el vadászni. Igen, vadászni mentünk a városba, lehetőleg ingyen, finom ételre. Tudni kell, hogy Kolozsváron már a karácsony előtti hetekben megnyílik a karácsonyi vásár, és a kézműves termékeken kívül sok-sok finomságot lehet kapni. Mi is itt vadásztunk, egyik bódétól mentünk a másikig, addig, amíg valaki megszánt minket, szegény és éhes egyetemistákat. Végül egy kürtőskalácsosnál emberünkre találtunk: a sok idegen árus között székelyföldieket találtunk! Megfázott kezeinket melegítettük a forró parázs fölött, s korgó gyomrunk motiválta hátsó szándékkal addig barátkoztunk a kürtőskalácssütőkkel, amíg tettek egy könnyelmű ígéretet: ha még erre jösztök, köszönjetek be, s hátha meg tudunk kínálni! No, aznap ugyan nem ettünk ingyen kürtőskalácsot, de nekünk sem kellett kétszer mondani, mert másnap már hívtuk még szobatársainkat is: „Gyertek, van kürtőskalácsunk!” Arról nem szóltunk, hogy a központig kell menni érte… Sorba álltunk ügyesen, újdonsült barátaink észre is vettek, előre szólítottak, s adtak nekünk finom diós kürtőst, mi pedig elégedetten és boldogan majszoltuk prédánkat – megérte az árát.