Állatok címmel nyitotta meg idei tárlatát a zsögödi Nagy Imre-képtár. A keddi eseményről már beszámoltunk, az alábbiakban Túros Eszter művészettörténész, a Nagy Imre-hagyaték és a kiállítás kurátora világít rá a kiállított anyag válogatásának szempontjaira. Egy ilyen kaliberű, ilyen sokrétű és gazdag hagyatékkal való barátkozást igen nagy felelősség és kihívás egy kiállítás rendezésével indítani, ugyanakkor talán a legizgalmasabb feladat is. Ezért szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ezzel a képanyaggal foglalkozhattam. Bár Nagy Imre művészete mindnyájunk számára ismerős, van valamiféle fogalmunk művészetének esszenciájáról, különböző alkotói korszakainak sajátosságairól, művészete mégis számtalan meglepetést tartogat. Ez utóbbiról volt alkalmam meggyőződni az elmúlt néhány hónapban, amikor ténylegesen is közel kerülhettem a hagyatékhoz, kézbe vehettem nemcsak a már számtalan kiállításon és kiadványban szereplő Nagy Imre-alkotást, hanem a fiókokban őrzött rajzokat, jegyzeteket, tanulmányokat egyaránt. A művész karakterének, tudatosságának köszönhető, hogy életművét nem szétszórva, hanem gondosan megőrizve, rendszerezve hagyta maga mögött, ily módon valóban lehetőségünk nyílik egészében szemlélni művészetét, különböző erővonalak, tematikák, stílusok összefüggésében tárgyalni azt. A mostani kiállítás témája az állatok reprezentációja Nagy Imre művészetében. A téma magát kínálta, hiszen a Csíki Székely Múzeum több mint 6000 Nagy Imre-alkotást számláló gyűjteménye nagyon látványos és gazdag képanyaggal szolgál ebben a témában, ugyanakkor jellegénél fogva elég vonzónak és sokrétűnek is tűnt ahhoz, hogy feltételezzük, mind a gyerekek, mind a felnőttek, mind a hozzáértők, mind pedig a kívülállók számára izgalmasnak tűnik majd. Nem mellékesen, első körben hálás témának is tűnt, hiszen egy ekkora hagyaték alapos megismerése évtizedes feladat, az állatok témája által azonban viszonylag könnyedén mutathatók meg fontosabb összefüggések, elég érdekes, időnként egzotikus, máskor bonyolult ahhoz, hogy a nagyközönség érdeklődésére számítson. Állatokkal szinte minden Nagy Imre által művelt technikánál találkozunk – ezek közül sokat ismer is a közönség. Itt arra törekedtünk, hogy minél több olyan alkotást bemutassunk, ami eddig ritkán vagy egyáltalán nem volt kiállítva. Ily módon, a különböző technikákon keresztül, a papírfecnikre rajzolt vázlatoktól, a tanulmányokon keresztül a monumentális festői kompozíciókig, egy-két egzotikusnak számító kitérővel, játékos kísérlettel rálátást kapunk nemcsak a téma alakulására, sűrűsödésére, hanem a mester bravúros megoldásaira, rendkívüli kvalitásaira egyaránt. A kiállítás egyszerű, könnyen tagolható struktúrát követ, a galéria terének struktúráját. A leghangsúlyosabb tér akárcsak egy templom főhajója. Itt láthatják a festményeket, egyik oldalon kronologikus elrendezésben, másik oldalon, összegzésként a téma egyfajta záróakkordként való megszólaltatása figyelhető meg. Míg a két oldalon az előkészületek, a festmények vázlataiként működő rajzok, akvarellek láthatók igen nagy számban (mapparajzokból közel 300 tekinthető meg a képernyőkön), és míg itt nyomon követhetők a téma alakulásának, fázisainak különböző momentumai, ahogy az állatok jellegzetes vonásainak megragadásától Nagy Imre eljut a jellegzetes állati mozgások tanulmányozásáig, és ahogy ebben a tanulmányozásban egyre inkább átminősülnek tartalmai, telítődve olyan szimbolikus jelentésekkel, amelyek aztán, érettebb korú festményein uralkodóvá válnak. És míg két oldalon a bemutatott ceruza- és tusrajzok, valamint vízfestmények kiegészülnek, a képernyőkön és pannókon keresztül a helyszínhez, az életműhöz, a témához tartozó adalékokkal, a kiállítás központi terében, a festmények kronologikus válogatását követően, egy szintén festői zárással búcsúzunk, egy harmonikus világgal, ahol a kiemelt önarckép, a Noé bárkája felé és a vele átlósan elhelyezett Gyermekkor című festmény együtt jeleníti meg igazán az állatok témájának mélységét, összetettségét. A gyermekkor tisztasága, meghittsége, a természettel való magától értetődő összhangja, és a Noé mint ennek az elvesztése iránti aggodalom, nosztalgikus festői gesztusa, az őrző szerepének sorsszerű vállalása egy sokkal kevésbé természetes, ám annál tudatosabb festői szerep felmutatása. Nyilván ez csak egy lehetséges kifuttatása a témának, emellett számtalan másik is kínálkozik. Még rengeteg állatos kép eszünkbe juthat, amely másfelé vinné az értelmezést, és mint minden válogatásnak, a mostaninak is voltak korlátai – szempont volt például, hogy a tavaly kiállított munkák idén ne szerepeljenek (így is van két kivétel); a tér méretei is határokat szabtak, ugyanakkor – bár izgalmas kitérőket nyújtottak volna a kiállítás megközelítésében –, mégsem válogattuk be állatos önarcképeinek többségét, mivel úgy tűnt, túlbonyolítanák a témát, más irányba vinnék, oltanák egymás erejét. Talán egy másik alkalommal. Kérem, fogadják ezt az idei válogatást egy első próbálkozásnak, amelyet, remélhetőleg még sok tematikus Nagy Imre-kiállítás fog követni, és amely ebben a formában is alkalmas arra, hogy képet nyújtson e gazdag hagyaték nagyszerűségéről, jelentőségéről. Elhangzott a 2019. május 21-i megnyitón.