Alexandriai Szent Katalinra, a tizen­négy segítő szent egyikére emlékeztünk liturgikus emléknapján, november 25-én. A Katalin név jelentése: korona, mindig tiszta. Katalin életéről keveset tudunk. Valószínűleg előkelő alexandriai család sarja volt, és a tudományoknak szentelte magát. A 4. század elején, Maxentius császár alexandriai látogatása idején megtagadta a bálványáldozatban való részvételt: a császár elé lépett, és a kereszt jelét rajzolva magára, értésére adta, hogy keresztény. Maxentius ötven pogány filozófust rendelt Katalin meggyőzésére, azonban mind az ötvenen megtértek a lány hatására, ezért megégették őket. A császár ezután felkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította a kísértést. A bálványimádásra ezután kín­zásokkal próbálták rábírni: a csá­szár erőszakhoz folyamodott, letépette Katalinról ékes ruháját, és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta fel: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, Katalin olyan hatással volt a kíséretében lévő testőrtisztre, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett. Amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték Katalint, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájának hatására darabokra tört. A császárné kérlelte urát, hogy hagyjon fel a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le. Katalin halála előtt imádkozott azokért, akik majd közbenjárását kérik és Isten válaszolt neki a felhőből, hogy kérése teljesül. A legenda szerint, amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt, majd angyalok fogták a testét, és a Sínai-hegyre vitték, ott temették el. Sírja fölött áll ma a Szent Katalin-kolostor. Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt, a középkor egyik legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje volt. A tizennégy segítő szent egyike. Bölcseleti fakultások, teológusok, filozófusok, ügyvédek, tudósok és diákok, valamint a molnárok, a fuvarosok, a bognárok és a kerékgyártók védőszentje. Kerékkel és karddal ábrázolják. Mindenható, örök Isten, te Alexandriai Szent Katalin szüzet, a győzhetetlen vértanút példaképül állítottad néped elé. Engedd, hogy az ő közbenjárására a hitben és állhatatosságban megerősödjünk, és az egyház egységéért fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.   [box type="shadow" ]„Csodálatos volt az állhatatosságban, ahogy kitartott a fenyegetések közepette, s megvetette azokat. A fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.« Ugyanígy: »Tedd meg, amit kiterveltél, s látni fogod, kész vagyok minden szenvedésre.« [...] állhatatos maradt a kínzások során, s diadalmaskodott rajtuk, amikor börtönbe vetették vagy a kerékre rakták.” (Részlet Jacobus de Voragine Legenda Aureájából) Festmény: Caravaggio: Alexandriai Szent Katalin (1598 körül) [/box] Katalin napjához kötődő szokások és hiedelmek A házasságra készülő fiatal lányok segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. Úgynevezett katalinágat (vagy katalingallyat) vágtak, és vízbe tették. Ha az ág karácsonyra kihajtott, azt jelezte, hogy a lány férjhez megy a következő évben. A lányok nagy bizalma onnan eredt, hogy egy legenda szerint Jézus gyűrűvel eljegyezte Katalint, és ugyanakkor megígérte menyasszonyának, hogy meghallgatja mindazokat, akik hozzá könyörögnek pártfogásért. Katalin napja női dologtiltó nap volt. Szoptatáskor, fejfájás és nyelvbajok ellen is oltalmul hívták a szentet. A legények Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket. Mivel Katalin napja közvetlenül az advent kezdete előtti napokra esik, ezért a népi köztudat szerint Szent Katalin az újborral kezdődő kisfarsang utolsó napja. Ezentúl már sem lakodalmat, sem bált nem tartottak egészen a nagyfarsangig. Országosan ismertek és népszerűek voltak a Katalin-bálok. A jeles naphoz kötődő időjárási regula szerint: ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog. [box type="shadow" ]Az Érdy-kódexben és a Debreczeni-kódexben található legendák szerint Katalin apja halála előtt lelkére kötötte leányának, hogy a kereszten függő ismeretlen Istent mindig tisztelje, továbbá csak hozzá méltó szép, gazdag, bölcs ifjúhoz menjen feleségül. E végső kívánság értelmét egy remete fejtette meg. Egy kis képet adott Katalinnak, amelyre a Szűzanya és fia volt festve, és azt tanácsolta a leánynak, imádkozzon. Álmában Katalin egy szép mezőre ért, ahol egy mondhatatlan szép szűz asszony jönne elé, fiát ölében tartva. Mária így szólt fiához: „Látod-e én édes szerelmes fiam, mely nagy kívánatossággal gerjedez ez szűz leány Katerina tégödet látni…” A kis Jézus azonban még anyja unszolására sem akart Katalinra nézni, mert rútnak és szeplősnek találta. Katalin elmondta álmát a remetének, aki megvigasztalta őt: majd ránéz a királyfi, mihelyt hinni fog benne. Katalin megkeresztelkedett. Ezután újabb álmot látott: ismét megjelent neki Mária a kis Jézussal a karján, angyalok és szüzek társaságában, nagy fényességben. A Szűzanya kérésére Jézus most jegyeséül fogadta Katalint: „én tiszteletes és édességes anyám, ha ez teneked kedves és kellemetes, megteszem, és ez Katerinát jegyesül viszem magamnak”.Festmény: Bergognone: Alexandriai Szent Katalin (1495)[/box] Magyar Kurír