A városi élet után, immár hét éve az alig százharminc lelkes település, Kénos lett választott otthona Mózes Enikőnek. Kislánykorában, amikor más lányok a strandra jártak, addig ő otthon lekvárokat főzött édesanyjával, vagy éppen tésztát sütöttek. Felnőttként ezt a tudást kamatoztatta a Kénosi Fürge Kezek csapatának tagjaként, akikkel öt éven át első díjasai voltak a Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál lekvárfőző versenyének. Kénosban igazi több lábon álló gazdaságot tartanak fenn. [dropcap color="#" bgcolor="#" sradius="0"]A[/dropcap] dombok közötti völgyben meghúzódó település házaiból csak a pirosló tetőket látja az ember a főútról, amint megtörik a fák zöld lombozatát. A kénosi templom tornya az, amely a fák fölé emelkedve a távolból is jelzi a települést. Aki járatlan errefelé, azon veszi észre magát, hogy alig megy be a faluba, s már el is fogytak a házak, aztán hazatérve elmondhatja magáról, hogy már az egész falut látta a rendezett kis portákkal, amelyek a főutca két oldaláról nyílnak. Kicsi falu, dolgos néppel A falu bejáratánál istállók, mezőgazdasági gépek, szalma- és szénabálák jelzik, hogy gazdálkodó emberek laknak a településen. Az egyik háznál a tejesautó szippantja a tartályból a tejet, egy másik udvaron tejhűtők állnak. Délfelé közeledik az idő. Az állatok még a legelőkön vannak, este pedig a hazatérő csorda látványa a távolról érkezőket is ide vonzza – ezt már a Mózes családtól tudom, akikhez egy székelyudvarhelyi vendéglátó küld turistákat hazatérő csordát nézni. A csordajárás után Enikő házi termékeit is megkóstolják. A virágos parasztház és udvar gondos háziasszonyról tanúskodik. Nem csoda, ha beszélgetésünk közben meglepetésként hallom Enikőtől, hogy alig néhány éve lett falusi asszony, korábban Székelyudvarhelyen éltek. Miután kiköltöztek Kénosba, évekig be sem jártak a városi tömbházlakásba. Egyszerűen itt ragadtak – jegyzi meg Enikő. A család már korábban is teheneket tartott. A Kénosi Fürge Kezek csapatával rendszeresen részt vettek az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon, ahol a nyolctagú csapat öt éven át sorozatosan nyerte a lekvárfőző verseny első díját. A gyümölcsfesztivál motiválta a csapatot, hogy évről évre minél jobban felkészüljenek, így tavasztól szeptember végéig készültek a rangos fesztiválra. A faluban régi recepteket kutattak fel, adalékanyagok hozzáadása nélkül készítették a lekvárokat, s ezekre az alkalmakra paradicsomból, de még borból is készítettek finomságot, amelyek egy részét a gyümölcsfesztiválon adták el, a többit más eseményekre vitték. Még a Gasztroangyal is járt Kénosban. Ma csapatban és egyénileg is főznek lekvárokat. Tavaly szeptembertől Enikő termékei a Székely termék védjeggyel is rendelkeznek. – Minőségi terméket készítek, és fontos volt számomra, hogy a Székely termék védjegyünk is meglegyen. Ezzel egy lépéssel előrébb vagyunk, mint a többiek. Egy külföldi vagy egy helybéli is, ha jó terméket akar, akkor a Székely terméket keresi. A csíkszeredai mellett a székelyudvarhelyi és a kézdivásárhelyi vásárban is jelen van. Gyakorlatilag minden hét a vásárra való felkészüléssel telik. A szörpök, lekvárok előre el vannak készítve, azokat címkézni, csomagolni kell, de a tejtermékeket frissen kell előállítani. A családi gazdaság egyértelműen több lábon áll. A tehén, juh és kecske mellett bivalyokat is tartanak, amelyeket évekkel ezelőtt karácsonykor vette a férje. Ma nyolcan vannak, és tejüket is rendszeresen feldolgozzák. Enikő a lekvárok és szörpök előállítása mellett a sajt készítését is meg kellett tanulja. Csíksomlyón Kiss Ferenc sajtmester szakmai irányításával sajátította el a sajtkészítést, aztán újabb tanfolyamon vett részt, de tapasztalatcseréken is volt, és tagja a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesületének. Enikő férje, Levente úgy állította be a bivalyok takarmányozását, a bocsok születését, hogy egész évben biztosított a tej a családi gazdaságban. A szarvasmarhák tejét csarnokba viszik, míg a juh- és kecsketejet több település esztenájáról az udvarokon elhelyezett tejhűtőkben gyűjtik. Ez az első év, amikor a görög tulajdonban lévő brassói tejfelvásárló veszi át ezt a tejet. A szerződésben 2,46 lejes árban állapodtak meg, azonban mindig volt valami kifogás, hogy miért nem kapták meg a teljes összeget. Enikő szerint a nagyobb mennyiséget csak úgy lenne érdemes feldolgozni, ha az ember télen érlelt sajt formájában tudná értékesíteni. Nyolcvanhat Mózes Enikő egyelőre nem kell azon gondolkodjon, hogy mit vigyen a vásárokba. Egyik alkalommal elkezdte számolni, hányféle terméket rakott ki a vásárlók elé. Nyolcvanhat termékig jutott, s ez már egy üzletben is sokféle terméknek számítana. – Van úgy, hogy elviszem a városba a termékeket, és hazaérve látom, hogy bizonyos sajtokat nem is raktam ki. Jó dolog ez a vásár! És most, hogy létezik a Székely termékek honlapja, a múlt héten már hárman kerestek meg így, hogy védjegyem van. Volt, aki bivalytejet szeretett volna vásárolni, s Keresztúrról jöttek el hozzánk. Enikő szerint az egész család szereti a házi termékeket, ők is ezt fogyasztják, még a házikenyeret is a vásárban szerzik be. Korábban édesapja évtizedekig sütötte a kenyeret, a családjában az édesanyja mellett édesapja is szeretett főzni. – Lehet ez a lekvárszerelem is onnan kezdődött. Az osztálytársaim mentek a strandra, de anyukám nem mondta, hogy nem enged, inkább kitalálta, hogy barack- vagy eperlekvárt kell főzni. Mindig feladatot adott nekem. Sokszor a pincében két-három éves lekvárok voltak, de akkor is meg kellett főzni. Azt mondta, nem tudjuk, hogy a következő év mit hoz. Szülei ma is segítenek a csomagolásban, címkézésben. Enikő úgy látja, így kell az ember felnőjön ahhoz, hogy ilyen termékeket készítsen. Daczó Dénes