A cserépkályha évszázadok óta a ház szíve, hisz ez a pont ontja a meleget. Az innováció útján sokféle fűtéstechnikát beépítettünk, kipróbáltunk már, mégis az élő tűz, a kályhameleg az, ami semmi máshoz nem fogható meghittséget ad egy-egy hajléknak. Manapság reneszánsza van a hagyományos kályha építésének, így hát én is felkértem András mestert, hogy segítsen visszahozni a gyermekkori melegséget a házunkba.

Most még „nejlonangyal” őrzi a frissen meszelt falakat, takarófóliával óvjuk az agyaglé spriccolásától a javakat, s miközben a folyamatot bámulom, lelkembe szökik egy, a kályha melegéhez társítható emberi gondolat. Ezt bontom most ki tenéked, ki ezt majd otthonod, munkahelyed melegében olvasod. Szóval, szépen formálódik a mester keze alatt az újabb csomortáni csempekályha. Bandi közben elmeséli, hogy Kotormányon kívül minden csíki faluban rakott már kályhát. Épület az agyag-varázs. Csodálatos az agyag metamorfózisa, tűztérré való átalakulása! Valahogyan a szívünket is ilyen hosszasan formálja és végül égeti ki a Teremtő évezredek óta: „Földből alkottál engem, és testet adtál nékem” – énekelik katolikus testvéreink, az örök élet ünnepén, búcsúzáskor. A lágy, vizenyős földi anyagot az Úr a műtermében szépen lassan rábírja arra, hogy egy emberöltőn át legyen őrzője és önzetlen szórója a lelki melegségnek! Munka közben a formázó műterme falait, ahol Ő alkot, éppen úgy takarja le az angyalok szárnyával, mint az én mesterem a szobánk falait takarófóliával. Ugyanis az Úr is vigyáz arra, hogy a föld sarából formálódó ember agyagszerű anyagával ne „mánkotolja”, mázolja össze országának szépen meszelt falait! Végül pedig használati utasításként csak ennyit karcol ránk, mielőtt átadna e világnak: „Időnként be kell gyújtani és őrizni kell a tüzet benne, nehogy szétvesse a hő!” Mert ugyebár, mint ahogyan a csempét is szét lehet vettetni egy kis vödörnyi dióhéjjal, éppúgy a szívet is. Csak módjával, értéssel kell tüzelni benne! És jó fát kell tenni e tűzre! Ennyi a titka a jó melegnek… A jó meleg ugyanis önzetlen, mint a csempekályha melege. Manapság túl sok a kimért, a modern melegség. A langyos, az éppen elegecske melegecske. A kiszámlázott melegnek van egy olyan hidegrázós mellékhatása is. Mindennek a termosztát az oka! Na meg az energiahiány, a túlzott kimértség, az elcsatornázott, az ellopott, az elháborúzott energia. Ezért van az, hogy hiába dőlsz neki egy-egy embernek, a hátad hideg marad… Vallom, hogy a csempe továbbra sem hazudik. Nekidőlhetsz!
Csíkban innentől kezdve mindennapos slágerünk Zorán a-mollban írt dala: „Készülj a hosszú télre, kedvesem / Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem…” Mi készülünk, mert tudjuk, hogy Zoránnak igaza van. Az is lehet, hogy a művész úr egy csíki szeretőjéhez írta anno e dalt… Túl hiteles! De ebbe most inkább nem megyek bele. Gyújtsatok be ti is, hogy nektek dőlhessek, dőlhessenek, hiszen a Prédikátor tanítása szerint: „Ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?” (4,11) Örök feladatunk, akár a kályháé: Agyagszívünkből bőségesen ontani a meleget, és felmelegíteni az egyedülvalót éppúgy, mint azokat, akik társas életet élnek. Ámen