erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Agrárálom
Jobban bíznak a romániai mezőgazdasági termelőkben a nyugat-európai fogyasztók, mint a sajátjaikban, vagyis az Unió mezőgazdasági piacát domináló német és francia gazdálkodókban – legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság napokban közzétett felméréséből. Az Európai Unió 27 ezer polgárának – ebből ezer romániai – megkérdezésével készült felmérés következtetése nemcsak meglepő, de – mi tagadás – a hazai gazdákra nézve több mint hízelgő is. Kedveskedő hozzáállás, főként ha a megkérdezett fogyasztók kedvező véleményüket, bizalmukat a szakmai szempontból lesajnált, elmaradottnak és elaprózottnak kikiáltott, s egyáltalán, az összehasonlításra alapot adó összes gazdasági mutató terén kevésbé hatékonynak, versenyképtelennek tartott romániai gazdatársadalom mellett kiállva fogalmazták meg. Bár a felmérésről készült jelentés a bizalomnyerés okait nem részletezi, nem csodálkoznék, ha a romániai gazdák teljesítményéről képet formáló véleményeket inkább a szubjektív, érzelmi értékítélet, semmint az objektív, konkrét, tényszerű ismeretek és tapasztalatok határozták volna meg. Azon se csodálkoznék, ha a találomra megkérdezett európai városlakók a korszerű német tehenészetekéhez képest azért tartanák különlegesebbnek a romániai farmokról származó tejet, mert az Dracula gróf földjéről való. Vagy épp a göröghöz és a hollandhoz képest azért gondolnák jobbnak a romániai zöldségek, gyümölcsök minőségét, mert a szegény román gazdáknak – a kellő támogatás és a sok százezer eurós tőke hiányában – biztosan máig kézzel, lóval, faekével kell művelniük kertjeiket, termőföldjeiket. Nincsenek GPS-vezérlésű erőgépeik, és nem is hallottak még a modern mezőgazdasági termelést alapjaiban meghatározó biotechnológiákról, agrárkemikáliákról, növényvédő szerekről, rovarölő és gyomirtó készítményekről. Épp ezért a kezükből kiadott termékek – akárcsak a nagyáruházak tökéletességet sugárzó reklámplakátjain látni lehet – biztosan roppant finomak és egészségesek. Legendát márpedig – ezt el tudom képzelni – a Sanduk és a János bácsik mosolygós tehénkéjének csuprocskába csepegtetett tejéről és az abból készült sajtocskáról, a ház melletti kertből kosárkába szedett friss zöldségről, ropogós gyümölcsről könnyebb is képzeletbe fonni, mint az Európa-szerte található nagyüzemi farmok, sok száz hektáron elterülő üvegházak olcsó, homogén és nagy mennyiségben előállított tejéről, sajtjáról, paprikájáról, paradicsomjáról ódákat zengeni. Márpedig a kedves fogyasztó Európa legtöbb üzletének legtöbb polcán évtizedek óta ilyen termékekkel találkozik. Nem is csodálkozom, ha unja már a hibátlan, fényes, szépen csomagolt, de ízetlen nagyipari valamit, s másra, érdekesebbre, izgalmasabbra vágyakozik. És ha valamilyen közvélemény-kutató cég alkalmazottja telefonon keresztül vagy utcán megszólítva az Európai Bizottság megbízásából erről kérdezi, bátran elmondja, mit gondol, európai mezőgazdaságban jónak ítélve kinek, minek a termékére vágyik, miről is álmodozik. Talán baj?
Dehogy! Sőt legendás fogadtatás, a fogyasztók tudatában létezni – nagyvállalatok által vágyott – érték és kiváló üzleti lehetőség annak a hazai gazdatársadalomnak, amit szakmai szempontból lesajnáltnak, elmaradottnak és elaprózottnak, s egyáltalán az összehasonlításra alapot adó összes gazdasági mutató terén alacsony hatékonyságúnak, versenyképtelennek és igen, úgy ahogy van, kihalásra, megszűnésre ítéltnek tartanak.
Csak össze kellene fogni, ügyeinket jobban szervezni. A minőségi kézműves élelmiszertermékeket – legendákba csomagolva –, hiszem, Nyugat-Európában is el lehetne adni. A helyi termelőkbe vetett fogyasztói bizalmat megtartva, erősítve igenis jó üzleteket lehetne kötni. Összefogva, okosan lépve, két lábbal a földön állva székelyföldi kistermelőként is meg lehetne maradni.
Mintha csak ránk szabták volna a főszerepet: az európai fogyasztók agrárálomvilágában münk es jól megtudnánk lenni.
Domján Levente
.jpg)
 cm.jpg)
