Hirdetés

A Vueltan töpreng

HN-információ
Egy nappal a Tour de France megnyerése után nem zárta ki annak lehetőségét Chris Froome, hogy indul az év harmadik, utolsó háromhetes országúti kerékpáros körversenyén, az augusztus 22-én rajtoló Vuelta Espanán. „Kicsit korai még, hogy százszázalékosan kijelentsem, de ott van a lehetőségek között. Hatalmas kihívás lenne megpróbálni egymás után két nagy körversenyt nyerni, de tény, ott motoszkál a fejemben” – mondta a 30 éves versenyző, aki ugyanakkor jelezte: most jólesik neki a kikapcsolódás, és felettébb élvezi, hogy több hónap után ismét baconös szendvicset reggelizhetett. Ugyanabban az évben eddig mindössze a sportág két emblematikus francia alakjának sikerült megnyernie a Tourt és a Vueltát: 1963-ban Jacques Anquetil, 1978-ban pedig Bernard Hinault hajtotta végre ezt a bravúrt. Froome, akinek első brit kerekesként sikerült másodszor is győznie a Touron, az elmúlt években jól szerepelt a spanyolországi viadalon, de nyerni nem tudott, ugyanis 2011-ben és tavaly másodikként, míg 2012-ben negyedikként zárt.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!