közepes eső
havazás
A probléma felismerése a megoldás kulcsa
Friss hír, illetve mire önök ezt olvassák, tegnapi, hogy Románia elvesztette azt a pert, amelyet az Európai Bizottság ellen indított és amelyben „a nemzeti régiókról indított európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét kifogásolta”. Azért épp ezt a hírt szúrtam ki a tegnapi termésből, mert ez végre jó hír. Legalábbis az erdélyi magyarság szempontjából jó. Elvégre teljes konszenzus van a kérdésről szervezeti szinten is, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését az RMDSZ is támogatta. Nemcsak szóban, aláírásgyűjtéssel is.
Persze különösebben pezsgőt bontani még nincs okunk. Emlékszünk még, az Európai Bizottság nem volt hajlandó jogszabályt kezdeményezni a Minority SafePackről, noha az is európai polgári kezdeményezés, és megvolt a szükséges támogatottsága is. Akkor Európa álszentségét ostoroztuk ezeken a hasábokon. Talán nem teljesen alaptalanul.
Az Európai Unió luxembourgi törvényszékének mostani döntése ugyanakkor az érem másik oldalát mutatja meg. Van némi hasznunk is ebből az Európai Unióból. Igaz, még nem arról van szó, hogy bármilyen, számunkra kedvező uniós jogszabály születik, csak arról, hogy senki sem tehet úgy, mintha közösségi igényeink nem is léteznének. Nagyon leegyszerűsítve ugyanis ezt mondta ki a luxembourgi törvényszék.
Az álszentség ugyanis nemcsak az európai társadalmakra jellemző, hanem annak részeként nyilván kies hazánkra is. Önmagában nem is az a bosszantó, hogy Románia ellenez valamennyi kisebbségpárti polgári kezdeményezést. Sokkal inkább az a zsigeri cinizmus dühítő, amellyel a román állam azt is meg akarja akadályozni, hogy nemzetközi színtéren egyáltalán beszéljenek róla. Az őshonos európai kisebbségek ügyében ugyanis, úgy tűnik, működőképes a struccpolitika. Azaz: az a probléma, amelyről nem beszélünk, nem létezik.
Néhány éve testközelből is megtapasztalhattam mindezt. A kisebbségi jogok akkori európai biztosa látogatott egy ízben Kolozsvárra. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületében fogadta Aurel Pop akkori rektor. Bicskanyitogató volt, ami ott elhangzott. Az EU-s hivatalnok szemrebbenés nélkül mintaállamnak nevezte Romániát a kisebbségi jogok terén. A teremben sok magyar is ült. Így alighanem nem én voltam ott az egyetlen, aki nehezen leküzdhető késztetést érzett, hogy lekeverjen egy „hazait” neki. Jól tettük, hogy mégsem bántottuk, mert a nyers erőszak egész biztosan nem vezet jóra.
Ezért tudok örülni egy kicsit az európai törvényszék mostani döntésének. Úgy néz ki, ha érdemben tenni nem is tesz majd az Európai Unió bürokratikus gépezete a nemzeti kisebbségekért, de legalább elismeri, hogy nem lehet úgy tenni, mintha a probléma nem is létezne.
Nem vagyok az elvetemült optimizmus (© Arthur Schopenhauer) híve, de megkockáztatom: lehet, egy napon mint „a hosszú és gyötrelmes út” első lépésére emlékezünk majd erre az uniós törvényszéki döntésre. Ha nem mi, akkor legalább későbbi leszármazottjaink. Elvégre semmi okunk feladni a reményt, hogy legalább néhány nemzedék múlva kimegy divatból az állampolitikai szintre emelt nacionalizmus, és az erdélyi magyar közösség megnyugtatóan rendezi ügyeit a többségi társadalommal. Ahogy mondani szokták: a kardhal úszik elöl, a remény hal meg utoljára.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
