Hirdetés

A nyár a tanári vizsgák időszaka (is)

Egy kicsivel ugyan, de a véglegesítő vizsgán részt vevő Hargita megyei pedagógusok jobban teljesítettek az országos átlagnál. A siker ebben az esetben azt jelenti, hogy a vizsga összes próbáján kapott jegy átlaga 8-as vagy annál magasabb. Megyénkben ezt  a véglegesítőzők majdnem 79 százalékának sikerült elérnie.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
A nyár a tanári vizsgák időszaka (is)
Képünk illusztráció Fotó: Pexels

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában zajlott a múlt héten, július 19-én a Hargita megyei véglegesítő vizsga írásbeli szakasza.  Az eredményeket első körben kedden dél körül közölték a vizsgahelyszíneken, illetve online a definitivat.edu.ro oldalon. A kapott jegy 70 százalékát adja a végleges osztályzatnak, ugyanis maga a vizsga nemcsak a szaknak megfelelő írásbeli próbából áll, azt megelőzi a tanórai munka ellenőrzése abban az iskolában, ahol tanított a véglegesítőre beiratkozott pedagógus, illetve a szakmai portfóliójának az értékelése is. A véglegesített pedagógus jogosult rendes (címzetes) tanári állásra pályázni, illetve folytonosságot kérni azon a katedrán, ahol épp tanít, ha erre van lehetőség.

Megyénkben 184 pedagógus jelentkezett idén a véglegesítő vizsgára, az írásbelin végül 181-en vettek részt, és 142-nek sikerült 8-10 közötti átlagot elérnie, ez pontosan 78,45 százalékot jelent. Ezzel túlszárnyaljuk az országos sikerességi rátát, amely 77 százalék, ráadásul több mint 16 százalékkal jobb az idei eredmény a tavalyinál. A megyei tanfelügyelőség közleménye rávilágít, hogy a múlt évben véglegesítőző pedagógusoknak csak 60,86 százaléka fejezte be sikeresen a folyamatot. Idén két tízes átlag is van megyénkben, és senkinek sem lett ötösnél kisebb az általánosa.

Elégedetlenség esetén kedden délután és szerdán délelőtt lehet kérni a dolgozat újrajavítását a vizsgaközpontban, a végleges eredményeket augusztus elsején hozzák nyilvánosságra.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!