enyhe eső
borús égbolt
A munkánk mint felmosószett
Valamelyik este, már éjfél felé járt az idő, amikor a nagytakarítás részeként a padló feltörlésére került a sor. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy kellene venni új felmosófejet, s hogy bizony a csavarókosár sem sokáig bírja már, mert ha túlságosan erősen megnyomom, teljesen szét fog esni. Persze egyből eszembe jutott, hogy éppen a minap láttam egyik bevásárlóközpontunk katalógusában egy árengedményes felmosószettet mindössze 99,99 lejért. No, nem teleszkópos nyéllel, s nem is forgófejes felmosófejjel, hanem csak olyan szimplákkal, törékeny/hajlékony műanyag nyéllel és valószínűleg rongyikahullató fejjel (ezek különösen idegesítenek). Sokalltam az árát, amikor láttam, s mivel most van időm, miközben dürüszölöm a padlót, és száz lejjel osztani amúgy sem bonyolult, kiszámítom, hány felmosószett telne ki a fizetésemből. Elképedek. Nem is tudom, sírjak-e vagy kacagjak. Nem is tudom, a megalázottságom vagy a felháborodásom a nagyobb, nyomom meg erősebben a felmosófejet. Gyorsan átszámolom a férjem fizetését felmosószettbe, s hogy nyugtassam magam, a polgármesteri hivatalok híresen alacsonyan fizetett alkalmazottjainak a bérével is megfuttatom a dolgot, de nem hagy nyugodni a számítás: ennyit érne valóban egy havi munkánk? 10-15 felmosószettet, s az átlagbérből sem telne ki húsz vedernél több? Egyre jobban megértem idegenben munkát vállaló hazánkfiait, puffogok magamban, s amikor idáig jutok az eszmefuttatásban, jönne, hogy hagyjam az egész takarítást, vagy inkább takarítórobotokban kezdjek számolni, egy gyengébbecske másfél havi bérből kitelik, s legalább amíg takarít, például filmet nézhetek, s nem számolom, hogy hány felmosószett a fizetésem...
Daczó Katalin
