Korán virjadt, későn setétedett című – nótákkal, népdalokkal, tánc­cal szí­nesített – előadásban elevenítik fel nagyszüleink élettörténeteit a csík­szentdomokosiak. A színdarabot Sándor Editnek, a köz­ség könyvtárosának korábbi könyve ihlette. Az előadás ötletét önkéntesen és őszinte lelkesedéssel pártolták fel a helyi lakosok, akiknek céljuk volt az is, hogy a múlt sokszor keserédes emlékeinek felelevenítésével új erőt, lendületet, ízt adjanak a napjainkban is gyakori küzdelmet vívó társadalomnak. Csíkszentdomokoson egykor nagy hagyománya volt annak, hogy a kü­lön­böző kortárstalálkozók al­kalmával nemcsak osztályfőnöki órán és ünnepélyes hálaadó szentmisén vettek részt az ünnepeltek, hanem ők maguk különböző színdarabokkal szórakoztatták a község lakóit. Az idők folyamán lassan-lassan kimaradt ez a hagyomány, ám alkalomadtán főként a nagykorúsítás előtt álló fiatalokat sikerült megszólítania Sándor Edit könyvtárosnak – aki a 90-es évek elején rendezői tanfolyamot is elvégzett –, és az ő irányításával egész estés előadással örvendeztették meg hozzátartozóikat és az érdeklődőket. A 2000-es évek elején Kenderkóc Gyermekszínházat is működtettek a felcsíki településen. Két évig két tanító néni is a könyvtáros segítségére volt, aztán több évig egyedül tanította a gyerekeket a színjátszás fortélyaira. Az elmúlt hónapokban szintén az ő kezdeményezésére alakult egy csoport, amelynek tagjai hatalmas lelkesedéssel és őszinte becsülettel tanulták be a könyvtáros rendezte Korán virjadt, későn setétedett című legújabb darabot. – Szívügyemnek tekintem a régi dolgokat. Azt tapasztalom, hogy hovatovább feledésbe merülnek, nem gyakoroljuk, megváltozott minden, ami régen szép és jó volt, legyen az esküvő, lakodalom, keresztelő, katonavacsora vagy éppen temetés. Csíkszentdomokoson ezeknek nagy hagyománya volt, egyes ünnepek a készülődés miatt akár két hétig is eltartottak, és hatalmas közösségi események is tudtak lenni. A mostani előadásunkhoz hasonló megnyilvánulásunk 2020-ban volt, amikor egy katonavacsorát rendeztünk – mondta a Hargita Népe megkeresésére Sándor Edit. Megmutatni a múlt értékeit A mulatságot valósághűen szervezték, kerestek egy katonakorú legényt, meghívták a szüleit, keresztszüleit, és a vacsora minden mozzanatát úgy szervezték, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Például a vendégsereg előtt köszöntötte a katonát a szeretője, és volt gazda is, aki rigmusok elmondásával irányította a mulatság résztvevőit. Tavaly februárban az említett katonavacsorát színpadra vitték, és elkészült egy másfél órás előadás. Majd megjelent Sándor Edit Korán virjadt, későn setétedett című könyve, amely az élet eseményeit foglalja össze a születéstől a halálig. Ez a kötet ihlette az élet történéseit bemutató színpadi előadást is, amely gazdagon bővelkedik viccelődésekkel, nótákkal, népdalokkal és táncokkal. – Ennek a darabnak a bemutatója ez év március 11-én volt, és azóta már más települések színpadán is bemutattuk. Egyébként érdekes módon szerveződött a csapat. Megkerestem különböző korú házaspárokat, akiktől segítséget kértem ehhez a feladathoz. Hét idősebb házaspár és három fiatal pár (legények, leányok), öt zenész és a családom segített ebben a feladatban. Nagyon szépen összeszerveződtünk, és viszonylag nagyon rövid idő alatt, öt-hat héten belül elkészült az előadás. Mindenki nagyon ügyesen végezte a dolgát. A fiatalok hozták az életet a darabban, mert a tánc, a virtus az ő lábukban és kezükben van, míg az idősek a kellékekről gondoskodtak, ők is jókedvvel nótáztak, táncoltak. Hozták a guzsalyat, fel kellett menni a padlásra bölcsőért, elő kellett keresni a különböző régi edényeket, olyanokat, amelyeket régen a lakodalmakba vittek ajándékul – sorolta az előadás rendezője. Rámutatott: a kellékek összegyűjtése nem jelentett kihívást, hiszen még nagyon sok családban annak ellenére is ragaszkodnak a régi tárgyakhoz, hogy már nem sok szerepet töltenek be a hétköznapokban. – Az egyik néni egy nyolcvanéves, úgynevezett molyszövetből készült, zöld színű, népies menyasszonyi ruhát hozott, amely az anyósáé volt, de sok más népviseletdarab is előkerült, illetve felcsendültek azok a régi szép nóták és népdalok is, amelyek ugyancsak az élet különböző szakaszaiba nyújtanak betekintést. Az előadás érdekessége az is volt, hogy nótázásra hívtuk a nézőket. Mostanság divat interaktívvá tenni az előadásokat, ezért mi is arra kértük a közönséget, hogy társuljanak és énekeljenek velünk. Például a szenttamási bemutató hihetetlenül jól sikerült, már az első egy-két dal éneklésekor csengett a terem. Úgyhogy ez volt az egyik legjobb visszajelzés, amit kaptunk – tette hozzá Sándor Edit. Születéstől a halálig A csíkszentdomokosi színjátszók darabja az udvarlás, a lakodalom, a katonáskodás, a fogság, a kollektivizálás és a bányászélet egy-egy mozzanatát eleveníti fel. – Felcsíknak, Oldalcsíknak és Gyergyó vidékének is szerencséje volt a balánbányai vállalattal, mert ha nem volt föld, akkor is élni kellett, és nagyon sokan a bányában keresték meg a mindennapi betevőt. A darabban elénekeltük a bányászhimnuszt is. Ennek az az érdekessége, hogy amikor valaki bányabalesetben elhunyt, akkor rezesbandával kísérték utolsó útjára. Amint tudjuk, 2006-ban végleg bezárt a bánya, és azóta nem is igen volt ilyen temetés. Érdekes volt az, hogy a bányászhimnusz hangfelvételét meghallgattuk, az egyik zenésznek egy kicsit ismerős volt a dallam, és négy-öt próba után már szépen szólt, mindenki énekelte. A darabban az árvaságot és az elmúlást is megjelenítettük. Líraibb hangvételűre vettük a darab végét, és célba ért az üzenet, mert a legnagyobb és legszebb visszajelzés az volt, amikor a nézők sírtak. Velünk énekeltek, de sokan könnyekre is fakadtak – részletezte a könyvtáros, aki úgy véli, fontos a múlt keserédes történéseit felidézni, hiszen napjainkban is sokat tanulhatunk belőlük. – Tervezzük a folytatást is, biztos, hogy lenne rá kedv és energia. Igyekszünk élni az ötletekkel és az új lehetőségekkel. A legutóbbi előadásunk is szinte spontán módon alakult. Olyan jó volt azt is megtapasztalni, hogy a zenészek is önkéntes alapon, ingyen jöttek zenélni, hiszen nem tudtuk volna kifizetni a muzsikálásukat. Szoktam mondogatni, maradjon meg a nagy szívük, hogy tudjanak még nekünk segíteni. Azt is nagyon jó volt látni, hogy azok a fiatalok, akik hozzánk csatlakoztak, végig jól érezték magukat a társaságunkban. Nagyon jól összekovácsolódott a csapat, még kirándulni is voltunk együtt – mondta a könyvtáros. Hozzátette: szeretnék, hogy a darab üzenete sokakhoz eljusson, ezért ha meghívják őket, más települések színpadán is örömmel bemutatják. – Elődeink korán elkezdték az élet iskoláját. Sok nehézséggel találkoztak, de a szorgosságuk, kitartásuk sok mindenen átsegítette őket. Ezekről azért is jó tudni, hogy erőt adjanak a mostani hétköznapokhoz is, hogy legyen íze az életnek. Hiányzik napjaink világából a kaláka, a sok közösségi ünneplés, valahogy elzárkóztunk és bezárkóztunk. Régen is voltak nehéz esztendők, volt háború, fogság, szegénység és szárazság is, de túlélték az emberek, akartak élni. Most meg nagyon könnyen feladunk dolgokat. Lehet látni, ha valami nem működik, hamar más utakat keresünk. Tehát a múltból főként a kitartást lehetne áthozni. Korábban azt mondta egy idős néni, hogy: „Régen nehez volt, de szép es.” Ezeket a nehéz éveket többek között úgy tudták kibírni, hogy hagytak időt a mulatságra – zárta beszélgetésünket Sándor Edit.

Bíró István