„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” (Mt 4,17) – Jézus ezen kijelentésében új életcélokra hív. Megtérés, a szív tudatos odafordítása Isten felé, vagyis átértékelem viszonyomat Istennel, felebarátommal, önmagammal, a teremtett világgal, új fényben nézem a világot, és ezért új irányt is szabok a jövőmnek. De mindehhez nem elég a saját elhatározásom, kell hozzá az isteni segítség. Éppúgy, mint a régivel való szakításhoz, mint az új megkezdéséhez kell a kegyelem. Íme egy ok, hogy ne ítélkezzünk, vádaskodjunk mások fölött, még csak nem is nagyon tudjuk sürgetni megtérésüket, vagy számon kérni, hogy még miért nem, még most sem, még mindig úgy élsz stb? Egyedül Isten tudja, hogy ki mennyiben felelős a megtérésért. Természetesen nem arról van szó, hogy akkor nekem nincs felelősségem, ne gondoljam azt, hogy lelki felnőtté válásom önműködően megy végbe, vagyis nem lógathatom a lábamat. Tehát a megtérésnek konkrét gyümölcseit tapasztalhatom az életemben. Azzal, hogy mindinkább igyekezek Isten segítségével visszatérni a paradicsomi állapotba, a teremtés kezdeteihez, az igazi önmagamhoz, helyes önismeretre teszek szert, visszatalálás, visszatérés, visszafordulás Istenhez, embertársaimhoz, önmagamhoz, a teremtett világhoz. A megtérés nem valami elidegenítő, természetellenes dolog, hanem éppen a javamat akarja, éppen az önmagammá levésről van itt szó, vagyis segít igazi emberré válnom. Egy nagy lelki zarándokútra indulok el, és ennek az útnak az első állomása a szívem gondolkodásának megváltoztatása. Isten hív, mert magának teremtett, én pedig keresem életemnek értelmét, alapját, ebben a kontextusban az Isten cselekedete és az én cselekedetem egybekapcsolódik. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten a felét megteszi, az ember a másik felét hozzáadja, és ebből egy egész lesz, vagyis megtért leszek, hanem Isten is, az ember is az egészet végzi és akarja, és e két cselekedet egybekapcsolódik, összefonódik. Mindehhez kell az aktív kapcsolat Istennel a személyes imában, kell Isten üzenetének, a Szentírásnak az olvasása, Isten Igéjén való elmélkedés. Isten mit vár tőlem? Nemrégiben olvastam és ez álljon itt példaként mindarra, amit fennebb leírtam, hogy a Pókember sztárja, a világhírű Andrew Garfield munkája közben találta meg Istent. Egy 17. századi jezsuita pap misszionáriust alakít, aki Japánba utazik. Keresztény társaival együtt ott szembesül vele, hogy milyen elképzelhetetlen üldöztetésben is van részük. Amikor megkérték, hogy meséljen a tapasztalatairól, így nyilatkozott: „Ami nagyon könnyű volt, szerelembe esni ezzel a személlyel, szerelembe esni Jézus Krisztussal. Ez volt a legmeglepőbb, a legfigyelemreméltóbb dolog – hogy milyen könnyen szerelembe lehet esni Jézus Krisztussal. Ez a dolog alázatra késztet, mert megmutatja, hogy képes vagy egy évet rászánni a lelki átváltozásra, az őszinte vágyat pedig átformálni cselekvéssé, kapcsolatot kialakítani Krisztussal és Istennel, ezután képes vagy majd’ húsz kg-ot lefogyni. Áldozatot hozni a munkádért, imádkozni mindennap, fél évig cölibátusban élni, és mindezt az Úr szolgálatában, abban, amire elhívott téged, és még azután is, hogy alázattal felajánlottad a szívedet és a lelkedet, valaki majd ezt képes lesz elutasítani és semmibe venni.” Az apró dolgokra is oda kell figyelni, mert az elmélet, amelyet megtanítottak vagy saját magunk megtanultunk, itt találkozik leginkább a gyakorlattal. Képes lenni a másokkal való együttműködésre. Ez nem csupán a technikai előrehaladása, a közös tevékenység nemcsak a fejlődés érdekében gondolható el, hanem a szolidaritás területén is. Ma is kellenek pártoskodás nélkül, egyetértésben élő keresztények, akik egymásra úgy tudnak tekinteni, mint testvérre, akik hitelt adnak Jézus első nyilvánosan történt felhívásának: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Urbán Erik OFM