borús égbolt
havazás
A „lövétei Vénusz”
Régi korok egyik néma tanúját találták meg nemrégiben Lövétén: a hüvelykujjnál alig nagyobb szobrocska egy női test torzója. A leletről a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, Veres Péter számol be.
2015 őszén a lövétei önkormányzat megbízásából Nyárádi Zsolt székelyudvarhelyi régész és csapata ellenőrző, szondázó ásatást végzett a falu Udvarkert nevű területén. Az ásatás célja az volt, hogy megkeressék, feltárják az erdélyi fejedelem, Székely Mózes udvarházának alapjait, ám az eredmény egy több ezer éves „ugrás” lett, vissza az időben. Az 5 x 5 méter területű kutatóárokból, viszonylag kis mélységből már olyan festett kerámiaanyag és más leletek kerültek felszínre, amelyeket egy, az Erősd–Cucuteni–Tripolje kultúrkörhöz tartozó közösség termékeiként lehetett azonosítani. Ezek a közösségek Kr. e. 5000 és 3500 között népesítették be a Dnyeper és Erdély keleti része közötti területet, és ebben az 1500 éves időszakban történt meg az a korszakváltás, amikor a kőkorszakot a rézkor kezdte felváltani.
Az eddigi feltárások alapján a régészettudomány e kultúrkörhöz tartozó közösségek civilizációs profilját úgy rajzolja meg, mint társadalmilag rétegződött és a környezetéhez jól alkalmazkodó, annak minden adottságát maximálisan kihasználó közösségek, amelyek viszonylag nagy településekben éltek, tapasztott falu házaikban. Településeiket minden esetben vízlelőhelyek közvetlen közelében építették, kezdetleges növénytermesztéssel és állattartással biztosított megélhetésüket pedig vadászattal és halászattal egészítették ki. Kisméretű rombusz, trapéz vagy négyzet alakú kőeszközeik mellett agancsból, csontból készült tárgyakat is használtak. Annak ellenére, hogy még nem ismerték a fazekaskorongot, az utánuk fennmaradt, magas művészi szinten megformált, kivitelezett kerámiaanyag az, ami ezt a kultúrát sajátosan egyedivé, érdekessé és izgalmassá teszi.
A lövétei ásatás során, 2015. október 27-én, 1,2 méteres mélységből egy női testet ábrázoló kis agyagszobor töredéke került elő. Méretei, formai jellege, anyaga, díszítése alapján az Erősd–Cucuteni–Tripolje kultúrkörbe tartozó leletnek tekinthető. Ezt támasztják alá azok a díszesen festett edénytöredékek is, amelyek ugyanebből a rétegből kerültek elő. A máshol talált, hasonló kisszobrok tipikusan ennek a kultúrának a termékei. A jelzett terület Kárpátokon túli részén több ezerre tehető ezek száma, míg Erdélyben „csak” 366 darabot tartanak nyilván, tudjuk meg Sztáncsuj Sándor József szepsiszentgyörgyi régész Az Erősd-kultúra emberábrázolásai című tanulmányából. Az e témában alapnak számító tanulmányból azt is megtudjuk, hogy Székelyudvarhelyhez legközelebb Bögözben találtak még hasonló kis szobrokat, szobortöredékeket az 1974–75-ös ásatáskor, amelyet Ferenczi Géza és Ferenczi István régészek vezettek.
A Lövétén előkerült kis szobortöredék alig nagyobb, mint egy hüvelykujj. Anyaga finoman iszapolt égetett agyag. A térdek fölött és derékban eltört szobrocska egy – feltehetően ülő, vagy kissé előrehajolva álló – női test torzója. Téglavörös felülete mélyített vonalakkal díszített, amelyek szinte „fenyőágas” rendszer szerint követik egymást. Derékmagasságban, mintegy övként, két párhuzamos vonal fut körbe. Hasonló párhuzamos vonalak, szegélyek indulnak ki a csípőktől, és az alsócombok magasságában találkoznak. Az öv és a szegélyek által meghatározott háromszög mélyített pontozással díszített. Talán egy háromszög alakú kötény, vagy a női nemi jelleget hangsúlyosan ábrázolni akaró vénuszdomb? Feltételezhetően az utóbbi. Más lelőhelyeken talált hasonló korú szobrocskák esetében a hangsúlyos női nemi jelleget a nagyméretű, már-már torznak mondható zsírfar fejezi ki. A lövétei lelet esetében ez nem áll fenn, szinte „soványnak” is mondhatjuk ezt az alakot.
Azt, hogy milyen céllal készült 6000-7000 évvel ezelőtt a lövétei szobrocska, nem tudjuk. A régészettudomány az ilyen és ehhez hasonló leleteket idol elnevezéssel illeti és tartja számon. Talán egy már elfelejtett istenség szobra? Egy babonás hódolattal és természetfeletti erővel felruházott fétistárgy, amelynek tisztelete, imádata átok, vagy rontás ellen védett, esetleg elűzte a női meddőséget és segített termékennyé válni, talán fokozta a nemi vágyat…? Nem tudjuk.
Ez a kis, hüvelykujjnál alig nagyobb, égetett agyagdarab, a „lövétei Vénusz”, ha töredékesen is, de egy olyan kultúra szellemét sugározza, amely évezredekkel ezelőtt itt létezett, majd teljesen eltűnt. Egy majdani, a vidék régészeti emlékeit bemutató átfogó kiállításon a „lövétei Vénusz” minden bizonnyal előkelő helyen lesz majd kiállítva.
2015 őszén a lövétei önkormányzat megbízásából Nyárádi Zsolt székelyudvarhelyi régész és csapata ellenőrző, szondázó ásatást végzett a falu Udvarkert nevű területén. Az ásatás célja az volt, hogy megkeressék, feltárják az erdélyi fejedelem, Székely Mózes udvarházának alapjait, ám az eredmény egy több ezer éves „ugrás” lett, vissza az időben. Az 5 x 5 méter területű kutatóárokból, viszonylag kis mélységből már olyan festett kerámiaanyag és más leletek kerültek felszínre, amelyeket egy, az Erősd–Cucuteni–Tripolje kultúrkörhöz tartozó közösség termékeiként lehetett azonosítani. Ezek a közösségek Kr. e. 5000 és 3500 között népesítették be a Dnyeper és Erdély keleti része közötti területet, és ebben az 1500 éves időszakban történt meg az a korszakváltás, amikor a kőkorszakot a rézkor kezdte felváltani.
Az eddigi feltárások alapján a régészettudomány e kultúrkörhöz tartozó közösségek civilizációs profilját úgy rajzolja meg, mint társadalmilag rétegződött és a környezetéhez jól alkalmazkodó, annak minden adottságát maximálisan kihasználó közösségek, amelyek viszonylag nagy településekben éltek, tapasztott falu házaikban. Településeiket minden esetben vízlelőhelyek közvetlen közelében építették, kezdetleges növénytermesztéssel és állattartással biztosított megélhetésüket pedig vadászattal és halászattal egészítették ki. Kisméretű rombusz, trapéz vagy négyzet alakú kőeszközeik mellett agancsból, csontból készült tárgyakat is használtak. Annak ellenére, hogy még nem ismerték a fazekaskorongot, az utánuk fennmaradt, magas művészi szinten megformált, kivitelezett kerámiaanyag az, ami ezt a kultúrát sajátosan egyedivé, érdekessé és izgalmassá teszi.
A lövétei ásatás során, 2015. október 27-én, 1,2 méteres mélységből egy női testet ábrázoló kis agyagszobor töredéke került elő. Méretei, formai jellege, anyaga, díszítése alapján az Erősd–Cucuteni–Tripolje kultúrkörbe tartozó leletnek tekinthető. Ezt támasztják alá azok a díszesen festett edénytöredékek is, amelyek ugyanebből a rétegből kerültek elő. A máshol talált, hasonló kisszobrok tipikusan ennek a kultúrának a termékei. A jelzett terület Kárpátokon túli részén több ezerre tehető ezek száma, míg Erdélyben „csak” 366 darabot tartanak nyilván, tudjuk meg Sztáncsuj Sándor József szepsiszentgyörgyi régész Az Erősd-kultúra emberábrázolásai című tanulmányából. Az e témában alapnak számító tanulmányból azt is megtudjuk, hogy Székelyudvarhelyhez legközelebb Bögözben találtak még hasonló kis szobrokat, szobortöredékeket az 1974–75-ös ásatáskor, amelyet Ferenczi Géza és Ferenczi István régészek vezettek.
A Lövétén előkerült kis szobortöredék alig nagyobb, mint egy hüvelykujj. Anyaga finoman iszapolt égetett agyag. A térdek fölött és derékban eltört szobrocska egy – feltehetően ülő, vagy kissé előrehajolva álló – női test torzója. Téglavörös felülete mélyített vonalakkal díszített, amelyek szinte „fenyőágas” rendszer szerint követik egymást. Derékmagasságban, mintegy övként, két párhuzamos vonal fut körbe. Hasonló párhuzamos vonalak, szegélyek indulnak ki a csípőktől, és az alsócombok magasságában találkoznak. Az öv és a szegélyek által meghatározott háromszög mélyített pontozással díszített. Talán egy háromszög alakú kötény, vagy a női nemi jelleget hangsúlyosan ábrázolni akaró vénuszdomb? Feltételezhetően az utóbbi. Más lelőhelyeken talált hasonló korú szobrocskák esetében a hangsúlyos női nemi jelleget a nagyméretű, már-már torznak mondható zsírfar fejezi ki. A lövétei lelet esetében ez nem áll fenn, szinte „soványnak” is mondhatjuk ezt az alakot.
Azt, hogy milyen céllal készült 6000-7000 évvel ezelőtt a lövétei szobrocska, nem tudjuk. A régészettudomány az ilyen és ehhez hasonló leleteket idol elnevezéssel illeti és tartja számon. Talán egy már elfelejtett istenség szobra? Egy babonás hódolattal és természetfeletti erővel felruházott fétistárgy, amelynek tisztelete, imádata átok, vagy rontás ellen védett, esetleg elűzte a női meddőséget és segített termékennyé válni, talán fokozta a nemi vágyat…? Nem tudjuk.
Ez a kis, hüvelykujjnál alig nagyobb, égetett agyagdarab, a „lövétei Vénusz”, ha töredékesen is, de egy olyan kultúra szellemét sugározza, amely évezredekkel ezelőtt itt létezett, majd teljesen eltűnt. Egy majdani, a vidék régészeti emlékeit bemutató átfogó kiállításon a „lövétei Vénusz” minden bizonnyal előkelő helyen lesz majd kiállítva.
_web.JPG)
