Hirdetés

A kudarc mint sikerhez vezető út

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc

Nem kell feltétlenül tudatmódosító szereket fogyasztanunk ahhoz, hogy másként, egy kicsit furcsának érzékeljük a világot. Elég például, ha fáradtak vagy kialvatlanok vagyunk. De akkor is előfordulhat ez, ha történik velünk valami váratlan vagy szokatlan. Megtapasztalhatjuk akkor is, ha elmegyünk a hegyekbe kirándulni és lenézünk a hegycsúcsról az alattunk tátongó szakadékba. Kivéve persze, ha valakinek tériszonya van, ő peches, de mindenki másnak olyan váratlan élményt tud nyújtani, amitől a percepciónk is megváltozik. 


Hirdetés


Ez történik az emberfiával akkor is, ha sorozatos kudarcok után hirtelen, sőt teljesen váratlanul sikerélmény éri. Mert a kudarchoz, pláne, ha sorozatban következik be, hozzá lehet szokni, ahogy a Sziszüphosz, az antik mítoszok legendás figurája is idővel megszokta, hogy hiába görget fel egy hatalmas követ a hegy tetejére, az mindig visszazuhan. Gyakran érezhetjük úgy, hogy ez nem csupán hasonlít hétköznapi életünkhöz, hanem ilyen maga az emberi létezés. Ehhez képest a sikert, különösen akkor, ha váratlanul következik be, nehezebben emészti meg az ember – ahogy alighanem Sziszüphosz is meglepődne, ha egyszer a kő nem zuhanna vissza. Vajon mihez kezdene magával, ha több ezer év után hirtelen célba érne, és másnaptól kezdve nem lenne feladata? Mennyi időre lenne szüksége, hogy megbirkózzon a gondolattal és választ találjon a kérdésre: „A kőgörgetés kipipálva, de mihez kezdek most?”
Nem mondom, a siker jóleső érzés. Napokra elszállhat tőle az ember, vagy legalábbis kellemesen ellébecolhat ebben az emelkedett hangulatban. De ezt nem lehet a végtelenségig művelni. Elvégre új feladat mindig akad. Ahogy Sziszüphosz is bizonyára nagyot nézne, ha szólnának neki: „Szép dolog, hogy felgörgetted a követ, jutalmul kapsz egy másikat.” Ezzel együtt nem tartom kizártnak, hogy a kudarcokra is szükségünk van. Ha valamennyi vállalkozásunk azonnal sikerülne, alighanem hozzászoknánk és nem tulajdonítanánk neki különösebb jelentőséget. Arthur Schopenhauer szavaival élve úgy lennénk vele, hogy: „A Nílus megérkezett Kairó alá.” Úgy tűnik, a sikernek olyan a természete, hogy csak akkor tudunk teljesen önfeledten örülni neki, ha előtte alaposan megszenvedtünk érte. Fura gondolat, de talán van benne valami: a siker utólag legitimálja valamennyi korábbi kudarcunkat. Ettől eshet ennyire jól.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!