tiszta égbolt
A kiégés társadalma
Szorongó reggelek, állandó napi rohanás és feszültség, végül az otthon kiélt agresszió, düh. Vajon ennyi lenne?! Gondok voltak, vannak és lesznek, csak valahogy a megoldásokat nem találjuk, vagy egyre nehezebben. Mi lehet az oka? Felgyorsult világ, kimerültség és frusztráció?
Az egyetemre ellátogatva, egyik alkalommal egészen érdekes előadást hallhattam a kiégésről. Az egyik csoporttársam bemutatóján, bevallom, hosszasan elgondolkodtam az elhangzottakon. Például azon, hogy hány fajta ellenség létezik: farkas, amely ellen fizikai falat építünk, és úgy védekezünk, aztán a bogár, amely ellen nehezebben, de mégiscsak tudunk tenni valamit, és végül van a vírus – s ezalatt nemcsak a koronavírushoz hasonló vírusokat értjük, hanem minden láthatatlan tényezőt, például a gondolatokat.
Manapság, mondhatni, az a jobb, hogyha a főnök utasítja, szökteti az embert. De napjainkra mégsem egészen ez a jellemző, mert ha a főnök épp nincs is a közelben, mi magunkat kergetjük az őrületbe. A vírus láthatatlan, hajszoljuk magunkat, nem vagyunk képesek kikapcsolni, állandóan azon szorongunk, jó-e, amit csinálunk, vajon mekkora szidást kapunk a végén. Nos, ez elég hitvány élet! Felismerni sem könnyű, mert a meghajtott mókuskerék akkora, hogy ki sem látszunk belőle, főleg, hogy körülöttünk nagyon sokan ugyanazt csinálják. Képtelenek vagyunk lenyugodni, kell a pénz, kell az autó, kell, kell, kell, kell... És meg kell halni?
Azt mondom, előbb álljunk meg! Nézzünk szét és lélegezzünk! Nem mondom, hogy egyszerű, hogy elsőre menni fog, de kezdjük el, először kicsiben, és haladjunk a magunk tempójában, s ne úgy, ahogy mások diktálják. Ne sajtoljuk ki magunkat, hogy aztán jöjjön a bűntudat, ha néha elesünk.
Sokszor írtam már, hogy a sorban állás nem tartozik az erősségeim közé. Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyökeres változás történt volna ezen a téren, a bemutató mégis arra ébresztett rá, hogy tényleg nem nagy dolog ülni, állni és várni, amíg minket szólítanak. Mi a nehéz benne? Állandóan agyalunk, kalandozunk képzeletben, vagy ami rosszabb, felhúzzuk magunkat a pofátlanokon, akik előretolakodnak stb. És kész, estére rongyok vagyunk és szeretteinken töltjük ki a felgyülemlett feszültséget.
Ideje változtatni, mert az idő szalad, vagy mi…
Vlaicu Lajos
.jpg)
.jpg)
