A Jóistennel együtt munkálkodva tekint a jövőbe

Hargita Népe
Amint arról már korábban beszámoltunk, örökfogadalommal köteleződött el Jézus Krisztus követésére a csíksomlyói kegytemplomban az elmúlt szombaton a csíkajnádi származású Csáki Ferenc, rendi nevén Fülöp testvér. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány legújabb tagját, ötödéves teológushallgatót hivatásáról kérdeztük. – Fülöp testvér, hogyan indult a hivatása? – Csíkajnádon születtem egy egyszerű kis faluban, és mondhatni, hagyományos családban nevelkedtem, ahol a vasárnapi szentmise hozzátartozott a falusi vallásossághoz. Amúgy igazából csak most látszik, hogy ez a falusi vallásosság mekkora érték volt az életemben, hiszen az is hozzájárult a hivatásom alakulásához. Az iskoláimat Csíkszentmihályon, majd Csíkszeredában végeztem. Később egyetemen tanultam, majd munkába álltam. Az az igazság, hogy nem papi vagy szerzetesi hivatásra készültem, hanem családosra. Időközben merült fel bennem, lehet, hogy nem is az az én hivatásom. Voltak kapcsolataim, főként az utolsó párkapcsolat nagyon jól működött, és sokat fejlődtem a barátnőm mellett. Nagyon jónak tűnt az a kapcsolat, mégis hiányzott valami az életemből. Ez a hiányérzet indított el a keresésre, amelynek az lett az eredménye, hogy a szerzetesi hivatást választottam. Persze, ez a történet azért sokkal bonyolultabb, mint ahogy dióhéjban elmondtam. Sokáig azt gondoltam, hogy a hivatás megtalálása egyszerű, mert van egy hang, amit egyértelműen hallunk magunkban, és elindulunk az úton. De a hivatás hangja valami nagyon csendes hang, amit tényleg csak a csendben, az imádságban lehet meghallani. Szerintem a hivatás keresésében rendkívül fontos az önismeret és a folytonos önreflexió. Jó megnézni, mi az, ami lélekben mozgat, mire vágyok, mi az, amit igazán szeretnék, mert a hivatás sohasem ellenkezik a legbenső vágyunkkal. – Miért éppen a ferences szerzetesi hivatást választotta? – Mivel Ferenc a keresztnevem, így a ferences lelkiség valamennyire már ismerős volt. Csíksomlyó mindössze 16 kilométerre van Csíkajnádtól, így újra volt egy olyan pont, ami kötött a ferencesekhez. Nagyon-nagyon hosszú folyamat volt a hivatásom felismerése, aztán az sem volt egyszerű, amíg valamennyire el tudtam fogadni, hogy ez az én utam, mert úgy éreztem, hogy túl nagy kérés a Jóistentől, teljesen meghalad engem. Amikor kezdtem elfogadni, akkor már egyértelmű volt, hogy a ferences lelkiség áll a legközelebb hozzám az evangéliumi egyszerűség, a természetközeliség és az emberközeliség miatt. – Mi az, ami vonzó volt számára a ferences értékekben? – Igazából így hét év után sok mindent másképp látok, mint a jelöltségem idején. Most kezdem mélyebben felfedezni azokat a ferences értékeket, amelyeket a lelkiségünk képvisel. Olvasva Szent Ferenc műveit, a ferences forrásokat, mindig az döbbent meg, hogy mennyire aktuálisak. Ha a mai világra tekintünk, láthatjuk, mennyire aktuális egy-egy ferenci gondolat, egy-egy megnyilvánulás. Itt gondolok arra, hogy Szent Ferenc soha nem akart mást, csak megélni az Evangéliumot, és annak alapján követni Jézust. Gondolok arra is, ahogyan szerette a természetet, ahogyan eggyé vált vele. Nagyon sokat beszélünk a természetvédelemről, de jó lenne valahogyan úgy megélni az egységet a természettel, a teremtett világgal, mint ahogyan Szent Ferenc megélte. Ugyanakkor, ami az utóbbi időben különösen foglalkoztatott, az Szent Ferenc alázatossága. A mai világban az engedelmességet, a kisebbséget, a kicsinységet nehezen tudjuk elfogadni, pedig az egészséges alázat elengedhetetlen a lelki életben. Sokszor szemlélem, hogy Szent Ferenc számára mit jelentett az alázat. Az alázat nem azt jelenti, hogy teljesen megalázkodok, és mindent elfogadok. Annak ellenére, hogy rendünk alapítója mennyire alázatos volt, mégis hihetetlenül határozott tudott lenni. Mielőtt megalapította volna a ferences rendet, többen mondták neki, hogy ne kezdjen új rend létesítésébe, inkább legyen bencés szerzetes vagy egy már létező rend tagja, de Szent Ferenc mégis kitartott, mert neki erre volt meghívása. Ugyanakkor csodálatra méltó, hogy a leprással is leállt, sőt megcsókolta. Ez újra arról az alázatról árulkodik, amelyet csak csodálni és követni lehet. Szerintem Szent Ferenc alázatából nő ki, hogy mindenkit testvérének tud tekinteni. Megdöbbentő, hogy Szent Ferenc igazából semmi mást nem csinál, csak az Evangélium szerint követi Jézust. – Ha már az Evangéliumot említi: az örökfogadalomtételre választott egy bibliai idézetet is. Mi az? – Az első korintusi levél második fejezetéből választottam az idézetet. Így szól: „Elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” – Miért éppen ezt a részt választotta? – Már említettem, hogy hét éve vagyok a renden belül. Az első pár év inkább harcról szólt, hogy a felismert hivatást el tudjam fogadni mint Isten ingyenes ajándékát. Lassan értettem meg, hogy a Jóisten ezt akarja, és hogy ez a hivatás az én vágyaimmal is megegyezik. Később a közösségi élet kihívásaival is szembesültem. A közösségi életnek megvan a megtartó ereje, vannak szépségei, de megvan a maga nehézsége is. A kérdések, krízisek mindig tisztították a hivatásom útját. A saját magammal vagy a másokkal való problémáimat vizsgálva rájöttem arra, hogy ezt a hivatást csak akkor lehet jól megélni, ha nem magamért, a közösségért, hanem Jézussal és Jézusért élem. Azért választottam az idézett szentírási részt, mert egy kicsit az eddig megtett utamat is összefoglalja, ugyanakkor ez az igerész, mint egy forrás, remélhetőleg végigkísér a hivatásom útján. – Hogyan tekint a jövőbe? – Nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen szomorú, hogy nincs papi, szerzetesi hivatás, ürülnek ki a templomok, hogy bezzeg régebb sokkal többen választották a papi, szerzetesi hivatást, tele voltak a templomok. Azt gondolom, hogy átalakulóban van a világ. Hogy ez a változás mit hoz, azt nem tudhatjuk, de ebben a bizonytalanságban is a Jóisten Szentlelkével együttműködve kell élnünk. Ő a nehéz helyzetekből is szép dolgokat tud kihozni. Úgy gondolom, fel kellene fedezzük az idők jeleit, hogy ebben a mai helyzetben mi az, amire a Jóisten hív, mi az, amit tenni kell. Ezért nyitottsággal és a Jóistennel együtt munkálkodva tekintek a jövőbe. Van bennem egy olyan vágy is, hogy széppé kéne tenni a világot, de a Jóisten ezt már megtette, csak kérdés az, hogy fel tudjuk-e fedezni, és meg tudjuk-e becsülni.

Biró István