borús égbolt
A hatalom természetéről
A hatalom gyakorlása természeténél fogva konfliktusokat szül. Ez attól lehet, hogy az emberek érdekei eltérnek, olyan mértékben, ami lehetetlenné teszi, hogy egyszerre érvényre juthassanak. Nem véletlen, hogy a legtöbben nem állunk sorba a vezető tisztségekért. Nem feltétlenül azért, mert nem tudnánk megbirkózni a felelősséggel, hanem azért, mert nem fűlik a fogunk a konfliktusokhoz. Márpedig olyan döntési helyzetben, amikor különböző érdekek ütköznek, nem lehet megúszni konfliktus nélkül a döntéshozatalt.
Ezért van az, hogy többnyire azokat a felebarátainkat, atyánkfiait választjuk meg érdekeink képviseletére, akik szeretik a hatalommal járó presztízst, és személyiségüktől nem idegen a nyílt konfliktus vállalása. Eleve bele van kódolva a rendszerbe, hogy egy-egy esetben annyira elmérgesedik a konfliktus a választott vezetők között, hogy kenyértörésre viszik a dolgot. Ez történik most Székelyudvarhelyen is.
Nyilván nem tudhatjuk egész pontosan, hogy miként jutottak el idáig a felek. Az efféle nézeteltérések nem két nap alatt alakulnak ki. Azt se gondoljuk, hogy amit most látunk, az kimondottan székely specifikum.
A hatalomért folytatott küzdelemben mindenhol előfordul az ilyesmi. Kolozsváron is akadt rá példa. Sok-sok évvel ezelőtt történt. Persze hivatalosan, újságíróként nem is szereztem erről tudomást, de magánemberként az egyik ifjú politikuspalánta elmondta: „A politika olyan dolog, hogy addig mondja valaki a szemedbe, hogy támogatlak, amíg hátba nem támad.” Szigorúan párton belül persze.
A 80-as években készült legendás brit szatirikus televíziós vígjátéksorozat, az Igenis, miniszter úr!, majd folytatása, az Igenis, miniszterelnök úr! szinte valamennyi epizódja ma is aktuális. Emlékszem például az egyik részre, amelyben Sir Humphrey Appleby, a minden hájjal megkent hivatalnok meg akarta akadályozni az egyik politikus kinevezését valamilyen tisztségre. Úgy látott hozzá, hogy elkezdte nyíltan támogatni. Amikor Bernard, a miniszter személyi titkára kérdőre vonta, hogy miért teszi ezt, hiszen korábban hevesen ellenezte az illető kinevezését, így szólt: „Ahhoz, hogy valakit hátba tudjunk döfni, előbb mögé kell állni.”
Ezzel természetesen nem párhuzamot akarok vonni a sorozat és a székelyudvarhelyi önkormányzatban kirobbant konfliktus között. Pontosan azért, mert nem ismerem az igazság valamennyi részletét. Mindössze arra próbáltam rámutatni, hogy a hatalmi játszmák velejárója, hogy kialakulnak ilyen és ehhez hasonló konfliktusok. Ráadásul ez nem azért történik feltétlenül, mert választott képviselőink erkölcsileg nem állnának a helyzet magaslatán.
Kemény világ az övék. Gondoljunk bele: sokszor nem tudhatják, hogy kiben bízhatnak meg, és kiben nem. Nem könnyű idegekkel bírni ezt az állandó harci készültséget. Nem vagyok orvos, de azt gyanítom, hogy részben ez is az oka, hogy a politikusok hajlamosabbak a paranoiára, mint bárki más.
Nehéz ebből a történetből bármilyen pozitív tanulságot levonni. Ha csak azt nem, hogy jól tesszük, ha megpróbálunk kölcsönös bizalomra épülő közösségeket teremteni magunk körül. Ugye, hogy nem is olyan könnyű feladat? Tegye fel a kezét, aki képes legyűrni félelmeit és feltétel nélkül megbízni a másik emberben! Attól tartok, a hatalom természeténél fogva rombolja az emberek közti kapcsolatokat. A hatalom gyakorlása természeténél fogva konfliktusokat szül. Szóljon, aki tudja, hogy mi rá az orvosság.
Kiss Előd-Gergely
