enyhe havazás
borús égbolt
A harmadik padlódeszka
Le kellene szállni, mondja a ki- és befedő, mert nem lehet egész nap háztetőn, legyen kis szünet, szusszanás, mert így megy rá három évtizede; igaza van, fed és fed, de többnyire kifedni szeret, befedni alig, de hát a kényszer, és különben szabály, házat nem hagyunk fedetlen, ezért hajtani kell, befedni, hézag ne legyen, ha esik, így aztán semmire se emlékezik, mert ha úgy vesszük, három évtizedig tulajdonképpen nem is él, nem talál emlékeiben olyan kapaszkodót, ami életről szólna, pedig nála se amnézia, sem baleseti tudatkiesés nem jelentkezik, csak rendszerváltás előtti dolgokra emlékezik, úgyhogy semmi szépre, amire érdemes lenne márpedig, mert nincs és nincs amire emlékezni, de vélhetőleg semmi baj, és azokkal sincs baj, akik hasonlóan nem élnek vagy három évtizede, hiába is tagadnánk, sokan élünk úgy, hogy tulajdonképpen nem, ha pedig emlékeinkről kérdeznének, csak vállunkat vonogatnánk, vagyis hogy semmire emlékezni rámegy három évtizedünk, hogy kereken 1200 négyzetmétert mondjunk, mert fix, ami fix, el fog kelni, mondogatja sűrűn akkor is, amikor kezébe veszi a cserepet, végre fedéshez kell fogni, ám nagy árnyék jelentkezik, nem tudjuk, mi van, amikor bárányfelhő sincs az égen, hát persze, hatalmas léggömb úszik be térségünkbe, nagy piros léggömb, fú, mint a gázszivárgás, mindenki tátja a száját, hiszen ilyesmit nem látunk, álmainkban, ha látunk, a ballonnak mindössze szál utasa van, olyan, mint bármelyikünk, közönséges ember, mert csak közönséges ember száll alacsonyan, jön, hogy a csűrből kihozzuk a hosszú létrát és felmásszunk társnak utasához, a ballonos lekiabál, mit kérsz érte, ő pedig mondja, húszezret, természetesen euróban, olcsón van felszámítva, alku nincs, mert benne van életemnek három évtizede, mondja, a ballon utasa minden szót ért, pedig fú, jó, nem alkuszunk, ügyes, kiabálja lefelé a ballon utasa, azt is: akkor holnap, másnap korán érkezik a táskával, hozza a ház – mondjuk úgy – ingatlan árát, megszámolják, stimmel, most elviszlek, szól a ballonos, lásd fentről a világot, ráadás, úgyhogy mennek, fél napig lebegnek felettünk, mi kiabálunk fel, hogy szálljanak már le, mondják el az ég szerelmére, mit látnak ott fenn, de leszállni nem akarnak, úgyhogy látszania kell valami rendkívüli dolognak, valaki javasolja, hívjuk ki a tűzoltókat, ilyen hülyeséget, ám ott fenn sincs örökkévalóság, földet érnek, a ki- és befedő megsúgja, hogy a ballonos ne hallja, rossz, ha az ember beleveri a fejébe, hogy valamire rámegy három évtizede, és semmire se emlékezik, fogalma sincs, hová tette azt a furcsaságot, talán elmenőben van az esze, de nem lehet, hiszen gondolkozik: vajon hova van elrejtve az ölébe hulló függetlenség; hoppá, ott kell lennie egy befőttesüvegben kupakkal lezárva, balról a harmadik padlódeszka alatt.
Lokodi Imre
.jpg)
.jpg)
