Új unitárius kórházlelkész tevékenykedik tavaly decembertől a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Sipos Mónika-Rebeka kihívásként tekint új munkájára, feladata a betegek lelki gondozása, megerősítve őket Istenben való hitükben. Új unitárius kórházlelkésze van a Székelyudvarhelyi Városi Kórháznak. Katona Dénes nyugdíjazása után, 2020 januárjától 2021 októberéig Zoltáni Ilona, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Unitárius Egyházközség segédlelkésze végezte a kórházlelkészi feladatokat, majd 2021 december elsejétől Sipos Mónika-Rebeka vált hivatalosan a székelyudvarhelyi kórház unitárius lelkészévé. Azt mondta lelkészházaspárként mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy egy másik alternatívát is válasszon magának, ahol más formában gyakorolhatja hivatását. Tanítani kezdett székelyudvarhelyi iskolákban vallástanárként, közben pedig a valláspedagógiát is elvégezte. Hét évig volt hitoktató, miközben Budapesten elvégzett egy mentálhigiénés képzést, amely indíttatást adott arra, hogy elinduljon a kórházlelkészi pályán. – A kórházlelkészség igazi kihívás, mindennap mást tartogat számomra. Úgy gondoltam, hogy negyven éven túl, egy kis élettapasztalattal, életbölcselettel is rendelkezem, gyülekezeti lelkészség is van már tizenöt év a hátam mögött, képes vagyok erre a feladatra, amely, hozzáteszem, nem könnyű – fogalmazott a lelkésznő. Rámutatott: a templomban az istentiszteleteken azok vesznek részt, akik akarják hallani isten igéjét, itt azonban amikor egy kórterembe belép, nem tudja előre, hogy kihez megy be, kivel találkozik. Bár előre megtervezett program szerint keresi fel a kórház különböző osztályain fekvő betegeket, a járvány miatt ezt nem mindig tudja tartani, hiszen mint mondta, nemrég a belgyógyászatot teljesen lezárták, így oda egy ideig nem is mehet. Természetesen a kórházlelkész is beöltözve megy a betegek közé, a védőruhát pedig minden osztályon lecseréli. – A siker és a kudarc kéz a kézben jár, attól függ, hogy aki a kórteremben van, hogy fogadja ezt a találkozást. Fontos az ökumenizmus, hiszen nemcsak az unitárius betegekkel beszélgetek, hallgatom meg őket, imádkozunk együtt – tette hozzá a kórházlelkész. Sipos Mónika-Rebeka szerint mindegy, hogy a mindennapi életben ki hogyan vall Istenről, Jézusról, mennyire különbözőek a szertartások, a betegágyon elenyésznek a hitbéli különbségek, csak az Istenbe vetett hit számít. – Megkérdezem, hogy vannak, hiszen arra van szükségük, hogy beszélgessek velük, hogy imádkozzak értük. Az az én munkám, hogy meghallgassam a beteget, ráfigyeljek és megértsem, amit elmond abban a lelkiállapotban – fogalmazott. Hozzátette: általában nyitottak az emberek, és szívesen fogadják, viszont kivételek is vannak, akik visszautasítják segítő szándékát. – Ezt így kell elfogadjam, hiszen segíteni csak annak tudok, aki akarja is azt. Senkire nem akarom ráerőltetni, akinek szüksége van ezekre a beszélgetésre, lelki gondozásra, az megtalál – részletezte. Elmondta azt is, hogy többször megkérdezte a betegeket arról, hogy miért fontos a kórházlelkész, és sokszor azt a választ kapja, hogy egyfajta kapaszkodót jelent, és reményt ad a betegeknek. Ezek a visszajelzések még inkább megerősítik munkájában, elkötelezettségében. Sipos Mónika-Rebeka hangsúlyozta, nagyon fontos számára, hogy ne csak a betegekkel, hanem a kórházi dolgozókkal, nővérekkel, orvosokkal is megtalálja az összhangot. – Fontos az, hogy kiépüljön a bizalom, amelyre szükség van mindkét fél részéről. Ehhez persze sok időre van szükség. A másfél hónap alatt, úgy érzem, kezdtek megismerni, elfogadni, én pedig örülök, ha zöldutat adnak, hogy bemehetek a betegekhez, vagy ha mosollyal az arcukon, jó szóval fogadnak – mondta a kórházlelkész. Hozzátette: tapasztalata szerint a székelyudvarhelyi kórházban, a gyógyításban helye van a hitnek, és Istennek, hívő emberek az ott dolgozók.

Hadnagy Éva